Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Fontos-e, hogy egy óvodás mindenkinek köszönjön, miből lesz egy pár éves emberke világképe, vallása, miért jó a „rossz”, csintalan gyerkőc, hogyan védhetjük meg kamasz gyermekünket a sodródástól? – többek között ezekre a kérdésekre adott szellemes és egyben megnyugtató választ Vekerdy Tamás múlt szerdán a Maros Művészegyüttes székházát betöltő publikumnak.
A jelenlegi „legnagyobb” magyar gyermekpszichológusnak számító szakember nem először nyűgözte le a marosvásárhelyi hallgatóságot a Nyitott Akadémia – első látogatása idején még Mesterkurzus – rendezvénysorozat meghívottjaként. Ezúttal új könyve, a szeptemberben megjelent Érzelmi biztonság apropóján találkozhattak vele – az oktatási rendszer elvárásaitól mindegyre megszorongatott – szülők és pedagógusok.
– Tizenöt-húsz éve tudjuk, hogy a magzat reagál a feléje fordított figyelemre, ha az anya beszélni kezd hozzá – ha nem is hangosan kimondott szavakkal –, megérzi és válaszol rá. Hogy miért van ez így, az még rejtély, de az már bizonyított tény, hogy a magzat az anyai szívhangot pontosan regisztrálja, később, csecsemőkorában is megnyugszik tőle. (Ezért is jó a szoptatást mindig a bal mellen kezdeni). Az újszülött tehát egyértelműen kommunikációra éhes. A ’80-as években vált ismertté a „kompetens csecsemő” fogalma, az újszülötté, aki pontosan tudja, mi kell neki. A csecsemőknek velük született, egyedi énstruktúrájuk van, és arra vágynak, hogy fogadjuk el őket. Az érzelmi biztonság alapja – amelyben az érzelmi intelligencia is gyökerezik – az elfogadás – foglalta össze mindjárt az elején mondanivalója lényegét Vekerdy Tamás, majd így folytatta: – Ha a szülő eltekint saját elvárásaitól, és olyannak fogadja el gyermekét, amilyen, akkor megnyílnak a gyermek kommunikációs csatornái, megtanul személyes érzelmet kapni, elfogadni és visszaadni. Ez védi meg tizenévesen a sodródástól. Kamaszként nagyon is szeretne sodródni, de nem tud, mert igényes, csak személyes érzelem elfogadására képes.
Miért köszönne?
A továbbiakban a szabad játékban fejlődő kisgyermekkor, a – konkrét tudnivalók begyűjtési időszakának számító – kölyökkor és a titokzatos pubertáskor életkori sajátosságait ismertette a pszichológus.
– Az óvodások legfontosabb tevékenysége a szabad játék, nem pedig a fejlesztő játék vagy tanulás. Amikor egy kisgyermek szabadon játszik, belső képeket vetít ki, a fahasáb toronnyá, bástyává, autóvá változik, nem szabad a szőnyegre lépni, mert az a tenger. A mozgásos játék során a gyermek feldolgozza indulatait. Az a gyermek, amelyik nem játszott szabadon legalább másfél órát délelőtt, egész nap fáradt, ingerült lesz. A kisgyermek világképét, vallását pedig a mese adja. Másfél éves korában azt szereti, ha róla mesélnek, ha visszamesélik a napját, később a kismackóról kér mesét. A meséknek a szorongás leküzdésében van nagy szerepük. Minden gyermek szorong, mert nem érti a körülötte lévő világot, de mesehallgatás közben, a sárkányt legyőző királyfival azonosulva úrrá lesz félelmein. Ugyanakkor magyar kutatók kimutatták, hogy az a gyermek, akinek mindennap meséltek, másfél évvel előzheti meg a későbbiekben az azonos társadalmi helyzetből induló, de mesét csak rendszertelenül hallgató társait.
A kisgyermekekről szóló eszmefuttatás során a spontán utánzás révén történő tanulásról, a tanítgatás, beszédjavítgatás helytelenségéről is szó esett, illetve az is megfogalmazódott, hogy nincs abban semmi különös, ha az óvodáskorú Pannika nem köszön a szomszéd néninek, ilyenkor legjobb érzelmi nyomaték nélkül, a szomszéd néni megnyugtatására megkérni Pannikát, hogy köszönjön, aztán elfogadni a kérés mellőzését.
– Miért köszönne egy gyermek 9-11 éves kora előtt? – tette fel a költői kérdést a szakember, majd az óvodáskort követő periódusról beszélt.
– A kisiskoláskor a kisgyermekkorhoz és a kamaszkori zűrzavarhoz viszonyítva nyugodtabb időszaknak számít. A 6–7–8 éves gyerekek hatalmas mennyiségű, főleg képi jellegű konkrétumok felfogására képesek, a szabálytanulás kora viszont csak később, tizenévesen következik. Nem lenne szabad nyelvtant, helyesírást tanítani a gyerekeknek ebben az időszakban. Ez a kor a versenyszerű játékok, az ipics-apacs, a bújócska ideje, a mese helyét pedig a mitológia váltja fel.
Sünik fekete-fehéren
Vekerdy Tamás a „sündisznózó” tizenévesek szüleinek is szolgált pár jó tanáccsal.
– A kamasz akkor érzi magát biztonságban, ha méltányolják az ő külön világát, amit most bezár. Ne kotorásszunk a zsebében, a táskájában, a fiókjában, titka van, amit tiszteletben kellene tartani. A kamasz világképét a fekete-fehér látásmód jellemzi, valami vagy jó vagy rossz, valaki vagy jófej, vagy seggfej, tanulási formája pedig a törvénykeresés, a dolgok rendbe rakása. Ugyanakkor a kamasz született leselkedő, bele akar látni a felnőttek életébe. Ha tudna regényeket olvasni, mert tudna olvasni – és ez főleg akkor lehetséges, ha 11–12–13 éves koráig a szülők olvastak neki –, a könyvek révén bepillantást nyerhetne a felnőtt világ törvényszerűségeibe.
Az előadás következtetései pedig így hangzottak:
– A gyermeknek szüksége van arra, hogy önállóan megélje a maga gyermekkorát, legyen teljes jogú kisgyerek, iskolás, ifjú. Mindig a felnőttnek kell viszonyulnia a gyermekhez, nem pedig fordítva. Hagyományos értelemben vett nevelés nem létezik, csak együttélés a gyermekkel, aki mindent levesz rólunk, teljes mértékben ránk hangolódik. Ha a gyermeket bizonyos pedagógiai szándék szerint próbálom nevelni, azt észreveszi, és lehangolódik. Amilyen vagyok, azáltal nevelek. Az érzelmi biztonság megteremtésében fontos, hogy gyermekem érzékelje önmagammal való azonosságomat, illetve azt, hogy nem vagyok tökéletes, és ha kell, bocsánatot is tudok kérni tőle.
Az előadást követően szülők, pedagógusok kérdésére válaszolt a szakember. A beszélgetés részleteire következő lapszámunkban visszatérünk.