Emlékszik-e még rá Marosvásárhely? A város egyik legnagyobb műveltségű, tekintélyes és népszerű, mérvadó személyisége volt sok éven át, megannyi színészpalánta és pedagógusjelölt közkedvelt tanára. A Tanár úr, ahogy abban az időben is szólították, amikor az elvtárs titulus volt divatban. 100 esztendeje, 1921. március 26-án született Naszódon, negyedszázada, 1996. április 30-án hunyt el Marosvásárhelyen. Elég hosszú idő ahhoz, hogy emlékezete elhalványuljon a köztudatban, de akik személyesen ismerték, biztos nem feledték. Egykori tanítványai, akik méltán felnéztek rá, az 1990-ben újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság hallgatósága, amely egy igen tevékeny és meggyőző elnököt tisztelt személyében, az olvasók és rádióhallgatók, akik újságcikkeiből, rádiós szerepléseiből kedvelték meg szellemességét, a hölgyek, akiket kortól függetlenül elárasztott bókjaival, mindazok, akik megtapasztalhatták, hogy az egyik legudvariasabb ember volt, akivel valaha is találkozhattunk, a szívükbe zárták, és bizonyára fel tudják idézni magukban Oláh Tibor alakját.
75 évet élt, annyi idősen kellett távoznia, ahány esztendős most az egykori Székely Színház. O.T. sokat írt a vásárhelyi társulatról, bármilyen nevet is viselt éppen Thália itteni hajléka. Sosem mulasztotta el az ilyen kerek évfordulók sajtós népszerűsítését. Kezemben a Thália vonzásában című posztumusz kötete. Az Impress Kiadó felkérésére válogatta ki több száz írásából a könyvbe szánt anyagot. A kiadvány készülte közben hunyt el hirtelen, a kötetet magam rendeztem sajtó alá. Abban a számos színikritika mellett ilyenszerű eseményjelző krónikák is olvashatók. Ki nem hagyta volna a kötetből a Fél évszázad című összefoglalóját az 50. jubileumot köszöntő fesztivál tizennégy előadásáról. De persze számos benyomását olvashatjuk még azokról a produkciókról, amelyeket bemutatóról bemutatóra a színház IV. sorának 1-es székéből nézett végig. Olvassunk bele a könyv előszavába. Még friss volt a halál okozta veszteség érzése, amikor A színház varázsa – visszapillantó tükörben címmel közzétett soraimat fogalmaztam, de álljunk meg egy érzelemmentes résznél: „Egy több évtizedes pályát kellett átfogni, egy olyan termékeny szerző életművét, aki nem feltétlenül könyvben gondolkodott, de az egyik legkövetkezetesebben, legrendszeresebben dolgozó írástudónk volt, olyan nagy műveltségű kritikus és esztéta, aki mindenre odafigyelt, ami a színházzal kapcsolatos. Drámaírói oeuvre-öket elemzett, színpadi jelenségeket népszerűsített, olasz, spanyol, román színműveket ültetett át magyarra, előadásokat bírált, színészportrékat rajzolt az ösztönzés, a jobbra buzdítás sosem titkolt szándékával.” Sok egyébből állt össze a többágú életmű, egyeseknek valószínűleg megvan a szerző Reneszánsz tájakon című tanulmánykötete is.
Reneszánsz sokoldalúságával, de mindenekelőtt igaz emberségével szerzett magának elévülhetetlen érdemeket az irodalomtörténész, esszéíró, színház- és filmkritikus, műfordító Oláh Tibor. Szeretném hinni, hogy nem csak évfordulók alkalmával jut az eszünkbe.
