Ezt a feliratot nem kell keresni a székelyföldi város központi területén. Ez nem is lenne olyan nagy gond, hiszen vannak értékek, szellemi és lelki gazdagságok, amelyek nem pléhtáblára íródnak, hanem az emberi érzésvilág hordozza magában. Úgy gondolom, az ökumenizmus is – akár a történelemben, akár a főtéren ma sétáló ember szívében – egy vágy, érzésvilágunk őszinte óhaja.
Ez a görög eredetű szó eredetileg az egész lakott földet jelentette, aztán az egyházi szóhasználatba átvéve a szétszakadt egyháztestek közötti kapcsolat keresésére utalt. Mert bizony régi vágy és örök óhaj a világ életében, az emberek szívében az egység, az egymás elfogadása. Alig lett államvallássá a keresztyénség, pár évre rá elkezdődött az egységkeresés, és azokat a nagy egyházi gyűléseket mai napig ökumenikus zsinatoknak nevezi az egyházi és a világi történetírás egyaránt: 325-ben Niceában, 431-ben Konstantinápolyban, 451-ben Efézusban hoztak máig elfogadott döntéseket az egységes keresztyén hitvallásokban.
Aztán a történelem sokfelé húzta, vitte a keresztyénség intézményesített földi útját, s az egység helyett kitermelődött a sokféleség, néha áthághatatlan gátakat építve egymás között. Pedig az egyház küldetése a hídépítés, ahol egymáshoz érkezhetünk, és nem a gátépítés, amely éppen elválaszt egymástól.
Úgy másfél évszázaddal ezelőtt – főleg fiatalok kezdeményezésére – a különböző keresztyén vallás- felekezetek lépéseket tettek az egység keresése felé. Ezt a mozgalmat nevezték el ökumenikus mozgalomnak, s hitték azt – leginkább a 20. század indulásakor –, hogy haló poraiból föléled egy szép keresztyén küldetés, de mára ez is intézményesített formájában kifulladt. Az erdélyi református egyházban ötven évvel ezelőtt vezették be és tették gyakorlattá a januári ökumenikus, egyetemes imahét tartását. Ma is emlékszem azokra a csikorgó, fehér havas január végi estékre, amikor estéről estére megteltek a Maros megyei falusi templomok, Disznajótól Aranyoshadrévig.
Jó évtizede Marosvásárhelyen is eseménnyé vált az ökumenikus imahét, azóta, hogy Csintalan László főesperes javaslatára január harmadik hetében a különböző vallásfelekezetekhez tartozó egyháztagok és papok megkeresik egymást. Úgy gondolom, ilyenkor legalább egy hétre lebontjuk a gátakat, és hidakat építünk belőle, legalább a magyar nyelvű közös imádság hangján. Olyankor valóban ökumenikus a főtér, hiszen különböző vallásfelekezetű emberek együtt keresik az egység átélésének óráit valamelyik templomban.
És ökumenikus volt a főtér a hónap első napjaiban, amikor nyelvtől és vallástól függetlenül vásárolták az emberek a több színben pompázó krizantémokat a Rózsák terén, mert a szívből jövő gyász és fájdalom, tisztelet és emlékezés nagyon összeköt minket.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
