Dr. Ábrám Zoltán tévesztett szerepet, nem az RMOGYKE Egyesület
A professzor úr a diákok oktatása mellett egyre gyakrabban próbálkozik egy új műfaj, a civilszervezet-kioktató írások meghonosításával. Ilyen volt a Népújság 2018. november 1-jei számában a RMOGYKE-szereptévesztés címmel megjelent cikke is.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) tüntetéssorozatának 470. megnyilvánulása volt a marosvásárhelyi Színház téren 2018. október 29-én szervezett demonstráció, melyet a szervezők 400, biblia és galamb formában elrendezett gyertya meggyújtásával kötöttek egybe. Ezzel akartuk jelezni, hogy hittel és békés úton, de kitartóan küzdeni fogunk a magyar oktatás önállóságáért. Ez alkalommal ismételten biztatni szerettük volna a hallgatókat és az oktatókat az önálló magyar oktatás megalakítására. A tüntetésen felszólaltak: dr. Ádám Valerián és Kürti Jenő, a tüntetéssorozat főszervezői, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, ugyanakkor lelki bátorítást kaptunk Baricz Lajos marosszentgyörgyi és Palkó Ágoston moldvai csángó, luizikalagori születésű, marosjárai plébános részéről.
Öröm volt számunkra, hogy a tüntetésen részt vett Ábrám Zoltán professzor úr is, akit felkértünk tisztelettel, hogy az egybegyűlteknek mondja el a véleményét az orvosi egyetemünkön folyó magyar oktatás helyzetéről. A professzor úr elutasította a felkérésünket, ezért csalódást okozott, amikor kiderült, hogy nem a felszólalások meghallgatásának szándékával jött, hanem csupán hallgatózni, adatgyűjtés céljából a Népújságban közölt támadó és lejárató hangvételű cikkéhez. Amikor az embernek igazából nincs megalapozott érve a kifogásolt személy vagy annak tevékenysége ellen, akkor folyamodik, akár egyetemi oktatóként is, a szőrszálhasogatáshoz – hűséges bennfentesként így téve kísérletet a magyar tagozat mélyrepülését tétlenül szemlélő vezető oktatók megvédésére.
A professzor úr rögtön a cikk kezdetén vádaskodik, pénzpazarlásnak tekintve a tüntetésre való – fizetett – felhívásunkat. Nem ő az egyetlen oktató, akit zavar, hogy egyesületünknek vannak támogatói. A kollégája, Szilágyi Tibor professzor úr a múlt év folyamán kitámadta a nyílt utcán egyesületünk esti, egészségügyi sétáját élvező tiszteletbeli elnökét. Leírhatatlan szavakat használva számonkérte a köztiszteletnek örvendő helyi vállalkozótól, hogy miért részesíti támogatásban egyesületünket. Ellehetetlenítéssel akarják megszüntetni a magyar oktatás elsorvasztásának megakadályozását zászlajára tűző szervezetet?
A MOGYE Közegészségtani Tanszékének professzora teljes terjedelmében idézi a tüntetésre való felhívásunk szövegét, hogy a végén hozzáfűzhesse: van benne néhány kisebb helyesírási hiba. Így, magas lóról marasztalja el az orvosi egyetem magyar tagozatának egyik oktatója azt a magyar nyelvet hozzá képest természetszerűleg hiányosabban bíró csángó magyart, aki a kezdetektől kiállt a magyar oktatás törvénybe foglalt egyenjogúságáért, és annak elsorvasztása ellen töretlen hittel szervezte – legtöbbször egyszemélyes – tüntetéseit.
2007-ben Ádám Valerián aláírásgyűjtésbe kezdett hallgatókollégái körében a magyar oktatás egyenlő jogainak követelése ügyében. Az akkori diákok pozitív hozzáállása kimagasló volt, 80%-uk egyetértően írta alá a kérdőívet. Ábrám professzor úr elfelejtette, hogy akkoriban titkos találkozóra hívta Valeriánt a Vár sétányon, és a régi szürke színű Daewo autójában támogatásáról biztosította, azzal a kéréssel, hogy az egyetemen, a munkahelyén ne keresse föl, mert veszélyezteti a professzori kinevezését. Hozzátette, hogy professzorként ki fog állni teljes mellszélességgel a magyar oktatásért. Soros György-ösztöndíjasként és néhai dr. Ember István pécsi orvosprofesszor úr szakmai támogatásával megszerezte a professzori kinevezést. Azt követően nem emlékszünk, hogy a bírálatain kívül kitűnt volna a magyar oktatásért folytatott küzdelemben, sőt a kollégái szerint annyira nem érdekli a MOGYE sorsa, hogy az oktatói közgyűlésekre is igen ritkán jár. Holott a professzor urat kötelezné a református papi felmenői ága is ígéreteinek betartására.
Valóban egy jó magyar keresztény emberhez méltó viselkedés a lejáratásunkra tett kísérlet? Miközben tudja jól, hogy a lejáratandó személy öt hosszú esztendőn keresztül tudatosan, bosszúból ki volt zárva az egyetemről, a tisztségben levő magyar vezetők mélységes hallgatásának kíséretében.
Az újságcikkében a hatáshajhász bevezető után (a nyomtatott szöveg hátterének aprólékos ecsetelése, majd a beillesztett fénykép megjelöletlen eredetének számonkérése) a professzor úr kimondja nagy következtetésének levonását: itt bizony szereptévesztésről van szó! Újabban oktatás helyett reklám-szakértőként és hirdetéskritikusként osztja a szaktudását a magyar tagozat vezetőinek védelmében?
Van egy közmondás az önkényuralmak legyőzésére: „Először nem vesznek tudomást rólad, majd kinevetnek, aztán harcolnak ellened, végül bekopog hozzád a győzelem.” Próbálhatnak nevetségessé tenni, válogatott módszerekkel harcolhatnak ellenünk, mi továbbra is tartjuk magunkat korábbi álláspontunkhoz: Isten segedelmével a magyar oktatás önállóságának megteremtéséig fogunk küzdeni, a magyar vezetők támogatásával vagy anélkül! Sajnos a magyar történelem tele van a nemzet sorsával mit sem törődő vezetőkkel.
A magyar tagozat vezető oktatóihoz hasonlóan, Ábrám professzor sem tud felmutatni semmiféle eredményt a magyar oktatás önállóságának tekintetében, de jövőre néző tervet sem, a felelősséget pedig az ismert forgatókönyv szerint a politikusokra hárítja. Feltehetjük a jogos kérdést: a jelenlegi képviselőink vezetésre vagy félrevezetésre törekednek?
A szereptévesztett professzor a magyar tagozat vezetői ellen irányuló nyílt támadásnak minősíti dr. Nagy Előd rektorhelyettes mintegy „öszödi beszédként” kiszivárogtatott levelének sajtóbeli megszellőztetését, amelyben az RMOGYKE egykori alapító tagja tehetetlensége beismerése mellett többek közt felkéri oktatótársait Ádám Valerián nyilvános elítélésére. A professzor úr megpróbál zavaros vizekre evezni, és azt sugallja, hogy az RMOGYKE elnöke visszatetszést keltett bizonyos oktatók (és diákok) körében. A válaszunk erre az, hogy lehetséges, viszont az is bizonyossággal állítható, hogy több oktatónál éppen a rektorhelyettes úr hozzáállása váltott ki nemtetszést, amit a levél kiszivárogtatásával hoztak kifejezésre. Arról meg igazán nem tehetünk, hogy az RMOGYKE gyakrabban és hangosabban szólal meg, mint sokak lelkiismerete!
Dr. Ábrám Zoltán professzor úr, idézve cikkében a felhívás következő mondatát: „Bátorítsuk együtt az orvosi egyetemünk oktatóit és hallgatóit, hogy hajtsák végre a magyar oktatás önállóságát”, képtelenségnek, sőt provokációnak nevezi, és ahhoz hasonlítja, „mintha arra bátorítanám az újságírókat, hogy közös sajtótájékoztatón »hajtsák végre« az erdélyi magyarság autonómiáját”. A professzor úr rossz példát állítva próbálja félrevezetni a tisztelt olvasókat. Az újságírók valóban nem kiálthatják ki az erdélyi magyarság autonómiáját, viszont a magyar tagozat vezetői testülete igenis bejelenthetné az önálló magyar főtanszékek felállítását, annál is inkább, hogy a 2011/1-es tanügyi törvény 135. cikkelye biztosítja ezt a jogot! Az is igaz, hogy a tisztelt oktatók már az első lehetőséget is lazán elszalasztották, ugyanis a törvény Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított hat hónapon belül kellett volna ezt megtegyék! Most persze ijedten kapkodnak, és a politikumtól várják a csodát. Ha nem áll sarkára a magyar tagozat vezetősége, nem lesz áttörés!
A továbbiakban Ábrám Zoltán tanár úr az egyetemi oktatók körében tapasztalható gyávaságba hajló visszafogottság létjogosultságát próbálja megmagyarázni: „bátortalan az olyan erdélyi magyar, aki nem megy ki tüntetni az utcára, miközben olyan munkahelyen dolgozik, ahol kétharmadot meghaladnak a tőle eltérő vélemények?” Ilyen alapon a professzor úr vajon miért várja el az RMDSZ politikusaitól, hogy foggal-körömmel harcoljanak a MOGYE-ért, miközben gyönge 6%-ot tesznek ki a parlamentben? A sikeres vezetők nem mellőzik a szövetségeseket, de nem is vonulnak ki a törvényhozó testületekből. A megosztottságot pedig nem az RMOGYKE okozza és fokozza, hanem önök az állandó elhatárolódással.
Ábrám tanár úr az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Közép-Erdély régiójának alelnöke. Ezek szerint jól ismeri az egyesület tulajdonában levő Szabédi-emlékházat. Megemlítenénk, hogy Szabédi László erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem beolvasztásakor (egyesítették a román tannyelvű Victor Babeş Tudományegyetemmel; ma hasonló történik a MOGYE és a Petru Maior Egyetem összevonásával; sejteni lehet a célt és a magyar nyelvű oktatás szemszögéből a szomorú végkifejletet) egyetemi tanárként tanúsított ellenálló magatartása miatt a Securitate zaklatni kezdte őt és családját. Ezért a beolvasztás ellen való tiltakozásként 1959. április 18-án Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát. Néhány héttel később az ő példáját követve lett öngyilkos Csendes Zoltán, a megszüntetett egyetem egykori rektorhelyettese, a Statisztikai Tanszék vezetője is. Az akkori kommunista terror áldozatainak emlékét hogyan tiszteli a professzor úr, ha az EMKE alelnökeként a munkahelyét féltve lemond a magyar oktatás megőrzésére vonatkozó jogos követelésekről? A kommunizmus bukása után az erdélyi magyarság továbbra is a félelem rabja. Az értelmiség feladata megszüntetni – és nem mélyíteni – a magyarság félelmeit.
A professzor úr azt ecseteli cikkében, hogy alapvetően egyetért a civil szféra véleménynyilvánítási jogával, kivéve, ha az RMOGYKE-ről van szó (ebben véleménye megegyezik a magyar vezetők sajtónyilatkozataival), mivel az egyesület rá mer mutatni Leonard Azamfirei, az egyetem jogtipró rektorának törvénysértő lépései mellett a magyar tagozat vezetőinek hibáira is.
Ami pedig a MOGYE meghurcolt magyar oktatóinak esetét illeti, válaszul az Ismerős Arcok zenekar egyik dalából idéznénk: „magyarok lehetünk egyenként, de lehetnénk egyek mind, magyarként!” Nem az egyesületünk hibája, hogy önök nem tudnak összefogni, amint írásában is beismeri („a széthúzás nem kicsi”). Ha a magyar tagozat 120 oktatója és 1600 hallgatója Szabó Béla választott tagozatvezető felhívására rendszeresen utcára vonulna jogainkért, az eredményhez vezetne, és nem hisszük, hogy az összes – tulajdonképpen a törvény betartását kérő – tiltakozót fegyelmi megrovásban mernék részesíteni! Az oktatók kezdeti bátor kiállásukért megérdemelten magyar államelnöki kitüntetésben részesültek, ami a végső győzelemig tartó harcra kötelezi őket, és nem csak egy csata jutalmát kellene jelentse.
Dr. Péterffy Árpád, marosvásárhelyi születésű debreceni szívsebész professzor elismeréssel nyilatkozik a tüntetéseinkről a Népújságban megjelent cikkében: ,,dörömbölni kell határozottan a törvényben leírt jogok betartása érdekében. Hangosan és határozottan, mint pl. Ádám Valerián teszi évek óta. Lehet, hogy ez lenne a járhatóbb út. Sajnálatosan Ádám doktor elképzelése igen kevés megértést, támogatást élvez még azoktól is, akik érdekében rendezi meg visszatérő látványos tiltakozását”.
Elviekben egyetértünk, a csatabárdot el kell ásni, magyar a magyar ellen ne használja, bőven elég nekünk a külső ellenség! Adja Isten, hogy mihamarabb megalakuljanak az oktatási törvény előírásának megfelelően az önálló magyar főtanszékek, hogy mind az oktatók, mind a hallgatók minőségben és mennyiségben gyarapodván biztosíthassák a nagy múltú erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés hosszú távú fennmaradását!
Kürti Jenő fogtechnikus, a tüntetéssorozat támogatója, szervezője,
dr. Ádám Valerián, az RMOGYKE elnöke, a tüntetéssorozat főszervezője
