NYO DE SAARHAN
2023-09-29 09:00:00
- Bölöni Domokos
Öngyűlölők volnának? „Utálom magamat és mindent, ami vagyok vagy lehetek.” Ugyan má’, semmi, semmi, gyakran vagyunk így, legyint minden cimborákó – az a három-négy szerencsétlen, akik szintén nem valók semmire –, őket is utálja Putyu, alias legifjabbik Kovács István. Együtt mossák az aluljárót, az is rondaság, hogy nemcsak perszonálisan; kollektíve is gyűlölik a világot.
Átröpítenék magukat párhuzamos dimenzióba. A kedves Suosh bolygóra. Honnan sejtenék, hogy ott egészen más formákat öltött az élet. Földi felfogásban az maga a halál.
Nagy-nagy sokszorsemmi.
*
Éjszakánként rendkívüli padláskutatási szenvedélyüknek hódolnak. Színleg pince- s padlástakarítást vállalnak, sürgős lomtalanítással. A mélyből jutnak a magasba. Kitanulmányozzák a házat; egyikőjük a dohos setétben felejti magát, késő este beengedi a társakat – attól kezdve rajtuk áll a siker –, s szerencséjükön a biztonság.
Kincset találni! Ottfeledett aranyrudat, ezüstholmit, elveszettnek hitt ritka festményt, pénzmásoló masinát, csodafegyvert a nagyobbik háborúból, épségben maradt mesterhegedűt, régi bankókat rejtő vastag pénztárcát – ojjé, hip-hip.
Csakhogy a finnyás tetőtér mereven elzárkózik minden indiszkréciótól, annyira, hogy egy zűrös éjszakán csaknem belehalnak. Hatalmas vihar, cikázó villámok, mennydörgés-kavalkád, özönvíz a padláson – tömény áramszünet.
Elemlámpákkal kalauzolják magukat a földszint irányába – s hát nem benyitnak a tisztelt művésznő hálószobájába?!
S hát nem Iksz államtitkár úr a titkos vendége?!...
*
Fejvesztett iszkiri. Menekülés, szétszóródás... Hogy soha többé ne találkozzanak. Az újságok azt írták, milliós tételben károsították meg a házat, drága perzsaszőnyegek elemelése révén. Amiből semmi sem igaz, a szőnyegekről kiderült, hogy hamisak – átvette egy ócskás, máig tartozik azzal a pár fityinggel.
Ha lebuknak, a hamis szajré is dutyiba juttatja őket. Hát még az államtitkár.
De köd előttük, az ügy lezárva, s a fene nyomoz tovább.
Befellegzett a padláskutatásnak és a pinceturizmusnak.
Putyu, vagyis legifjabbik Kovács István elbódorgott, rakodónak állt egy dunai kikötőben. Piásan elkötött egy robogót, üldözőbe vették, hevenyében beköszönt egy csórékolbászos bódéba, de a sárhányó visszapofázott. Kórház. Elváltozott képét maga sem tudta azonosítani.
Kérdezgetik a nevét, beszélni sem tud, mindössze ennyit hebeg: saarhaanyo, saarhaanyo.
Dá, dá. Simájkum? Faggatták volna.
Nucsu, nucsu.
Aztán beírták, hogy Mutu. Néma.
Mikor feleszmélt, nyereségnek érezte. Megszökött a kórházból, a kikötőben szerzett hamis személyazonosságit, azt íratta belé: Saarhan.
Numele mik? Nyo.
A mocsok sárhányót nem tudta, s nem is akarta kitörölni.
Mindig kerül cimborákó. Jól verekedik, megmenti Putyut a rászedett kártyapartnerektől.
Van a cimborákónak big prablemje. Szabadvallású hitsorsosai prédikátoruknak választották, s előírás szerint össze is hegesztették egy ájtatban fogant dobrudzsai menyecskével. A muszájprédikátor szörnyen rühelli a rágombolt hit-zubbonyt. Nem vallotta be, hogy van már hütös felesége, egy tehetséges bukaresti szobrásznő – és rövid tanakodás után a nő tanácsát megfogadva a menekülést választja.
Pár nap, indul egy teherhajó, csupa vassal a gyomrában. Marseille-ben köt ki. A mélyben meghúzzák magukat, két hét, annyi sem... Élelmet madzagon adnak le, ja, van kübliszerűség is.
A doktor úrnak kell egy társ, retteg a magánytól s a sötéttől – patkányok is rajcsúroznak, borzalom.
Jössz-e, földi.
Putyu aussi muszájlélek. Ingyen utazik francia földre. Nem olyan nagyon kellemetlen, elemlámpa világánál kártyázhatnak. Közben tanulja a nyelvet a hitehagyott úriembertől.
Marseille-ben elválnak útjaik. Putyu ki se mozdul a kikötőből, a dokiért sofőrt küld a szobrászfeleség nagybácsija. Módos párizsi. Putyunak is jut némi hálafrank.
A szökevény előbb sárgára issza magát a kikötői korcsomákban. Nem mer többé kártyázni.
Egyik reggelen arra ébred, hogy ring vele a világ. Olvasott effélét, hogy a lerészegített balekokat behajítják a hajó alfelébe, s aztán kiváló cethalásszá képezik át valamennyit. Már aki nem kér cápai kártérítést....
Putyu, vagyis nemesített nevén Mr. Nyo de Saarhan a Suosh bolygón érezte magát. Az idő sosem volt kebelbarátja.
A kikötői trógerek szépen bedrogozták, és eladták.
Az ismeretlennél is idegenebb világ. Persze mindene eltűnt, rakodóként dolgoztatják, nem vitáz, nem pofáz, azt veszi ki a meséből: a cél Ceylon, vagyis Srí Lanka.
*
Mikor megismertem, már menő fej vala.
Azért érkezett haza, hogy részt vegyen a testvéröccse temetésén. Annak idején a szülei végtisztességén érthető okokból nem lehetett jelen.
Kellett valaki, aki eligazítja, mert Erdélyben már nem ismeri ki magát. A rokonságát valahogy megtalálta, de akit igazán szeretett volna látni: a doki, akinek a jó dolgát végül is köszönheti, és valóban szeretné is megköszönni – hát az kámforrá vált. Emlékezett a nevére és a vásárhelyi lakcímére, „abból az időből”.
Engem az újságból szúrt ki, hosszas „győzködés” után végül „felfogadott”. Hasztalan keresgéltem, kutatgattam, akkor még nem volt világháló, semmire sem jutottam.
Ültünk egy cukrászdaszerű kis bárban az Ifjúsági mozi mellett, és valami nagyon finom konyakot ittunk, józanítónak kávét szürcsöltünk, pisztáciafagyit nyalogatva. Putyu, akkor már Mr. Nyo de Saarhan lomhán pipázott, olajbarna arca, trópusi öltözete feltűnően kirítt a mi sokoldalúan savanyú, gosztátcsürkés környezetünkből.
Elmesélte, hogy botanikus kertje van, turisták serege látogatja, semmire sem költ, ám folyton gyarapszik. Kertjének egyik kuriózuma a Couroupita guianensis, az ágyúgolyófa. Ez egy örökzöld növény, a világ számos botanikus kertjében fellelhető, persze itt nem, ezen a búval bélelt tájon. Hatalmas, gömbölyű, az ágyúgolyóhoz hasonló gyümölcseiről kapta nevét, harmincöt méternyire is megnő. Toktermése fás héjú, öttől huszonnégy cm átmérőjű is lehet –, és nagyot üt. Általában ötventől százötven gyümölcsöt terem, de ez lehet akár két-háromszáz is, ha jókedvűek az istenek. Amikor a termés megérik, lepotyog, és komoly sérülést okoz. Mikor földet ér, robbanó, puffanó hang hallható.
Felirat figyelmeztet: „Vigyázat, ágyúgolyó-potyogás!”
A nép szentként tiszteli, templomok mellé ültetik. Hiszik: a fa termése gyógyító erővel bír. Azt tartják, baktériumölő, fájdalomcsillapító és fertőtlenítő. Alkalmazzák gyomorpanaszokra és fogfájásra is.
Na és milyen az íze?
Hát – húzta el a száját nem finom. Nagyon kemény, tele magvakkal. A baromfiudvar lakói viszont kedvelik.
Ja. Másnap már indul a gépe Nyo úrnak.
– Idehaza három napnál tovább nem bírom didergés nélkül.
Finoman megrázkódik.
– Fázom.
*
Nem tudok róla semmit. A doki, akinek háláját kifejezhetné, talán él még.
Ha Mr. Nyo de Saarhan is élne, most már mesélhetnék egyet s mást az ő hajdani jótevőéjéről.
Nem sokat, mert az idő senkit sem ültet az ölébe.
Véletlenül került ki a keresőből az a régi újságcikk, amely megmagyaráz egyet s mást.
Az a lényege, hogy aki fogorvosi praxist szeretne, kötelezően újravizsgázik, siker esetén jöhet a saját rendelő vásárlása, engedélyeztetése stb. Ha vállalja, hogy az állampolgárságért cserébe kiköltözik valamelyik (volt) gyarmatra, elfogadják a másutt szerzett szakdiplomát, mentesítik a honosítási tortúrától. Az állam alkalmazottjaként jut fogászi álláshoz, a státusával járó minden egyéb kedvezménnyel.
Új-Kaledónia. De nem a főváros, Nouméa lakója. Egy közeli sziget bennszülött népségét istápolja. Ahol senkinek sem romlik a foga. Ha mégis, a legvégső esetben fordulnak fogászhoz.
Ott élnek boldogan szobrásznő feleségével, akit szökése s az állampolgárság megszerzése után nemsokára családegyesítés címén hozott ki Bukarestből, és aki alkalmanként a francia fővárosban s más központokban állítja ki figyelmet keltő egzotikus szobrait.
Annyi a szabadidejük, hogy egyébre nem is telik.
A doki sokat cigarettázik, nahát. Akkora a csend, s olyan szépen muzsikál a kozmikus nyugalom, mit tehetne. Van kishajója, kisrepülőgépe, mindene. Imád búvárkodni. A világon ott a legtisztább a tenger.
Pár éve volt népszavazás. A szavazók túlnyomó többsége elutasította, hogy a Franciaországhoz tartozó külbirtok függetlenné váljon.
Jól megy nekik.
Persze semmi sem tökéletes. Ugyanis az őslakos kanakok nem szavaztak.
Olvasod ezt, Mr. Nyo de Saarhan?
Vagy egy önfeledt pillanatodban neked is a fejedre pottyant egy ágyúgolyó?
Ha erre gondolok, hidd el, ökölbe szorul a szívem.
