2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nyilatkozatok kollégiumügyben

Egymást érik a pró és kontra nyilatkozatok a marosvásárhelyi Unirea iskola ügyében, miközben a római katolikus gimnázium megalakulását lehetővé tevő határozattervezet nem szerepelt a városi tanács júliusi ülésének napirendjén sem.

Fotó: archív


Egymást érik a pró és kontra nyilatkozatok a marosvásárhelyi Unirea iskola ügyében, miközben a római katolikus gimnázium megalakulását lehetővé tevő határozattervezet nem szerepelt a városi tanács júliusi ülésének napirendjén sem. Megjelent viszont Cioban Maria jegyző magyarázata arról, hogy miért tartja törvénytelennek a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium önálló jogi személyiségként való megalakulását és működését abban az épületben, amely a római katolikus érsekség tulajdonát képezi. Jogászként megfogalmazott és a valóságot figyelmen kívül hagyó érveiről hadd ne mondjunk véleményt. Ahogy arról sem, hogy egyes újságírók milyen „fergeteges” dokumentumokkal akarják bizonyítani a Facebook közösségi oldalon, hogy az épület, amelynek visszaszolgáltatását a Legfelsőbb Bíróság és Ítélőszék is jóváhagyta, soha nem is képezte a Gyulafehérvári Katolikus Érsekség tulajdonát.

Érdekesek viszont Dorin Florea polgármester nyilatkozatai az ügyben, aki már arról számol be, hogy a helyhatóság megállapodást kötött a római katolikus egyházzal. Ennek értelmében az egyház 25 évre haszonbérbe adja a helyhatóságnak a főépületet, ahol továbbra is az Unirea Főgimnázium fog működni. A hosszú lejáratú bérleti szerződés, amelyet a balázsfalvi kollégium példájára fognak megkötni, lehetővé teszi, hogy az épületet korszerűsítsék. Ennek fejében a helyhatóság jóváhagyná, hogy az udvari épületekben létrehozzák a magyar tannyelvű katolikus gimnáziumot – nyilatkozta.

A tárgyalások tényét megerősítette Peti András alpolgármester is, aki érthetetlennek nevezte, hogy egy új tanintézmény megalakítására egyesek hogyan reagálnak.

Ami az Unirea Főgimnáziumot illeti, ahol kiváló eredménnyel érettségiztek a diákok, Peti András szerint felelős politikus nem vonhatja kétségbe azt a tényt, hogy az iskolát meg kell őrizni. Ennek azonban semmi köze nincs ahhoz, hogy törvény biztosította jogával éljen a katolikus egyház, amely az új önálló tanintézmény létrehozásával az oktatási kínálatot gazdagítja, s a Református Kollégium mellett a felekezeti oktatás területén a versenyhelyzet növeléséhez járul hozzá. Ebből kiindulva reménykedik abban, hogy a rosszhiszemű véleményeket nem veszi figyelembe, és a katolikus iskola létrehozását jóváhagyja a tanács. Ezért vállalta a közvetítést a katolikus státus és a helyhatóság között egy hosszú lejáratú bérleti szerződés megkötése érdekében, amely lehetővé tenné, hogy a kiváló középiskola a helyén maradjon, s a 2014–20 között megnyíló uniós támogatási lehetőségeket kihasználva az épületegyüttest felújítsák. Az eddigi tárgyalásokon arról is szó volt, hogy a Klastrom utca 15. szám alatt levő, három részből álló együttes két kisebb épületét az új katolikus gimnázium osztályai fokozatosan belakják. A Bolyai középiskolával megkötendő konzorcium pedig közös pályázási lehetőségeket nyitna a három iskola számára – mondta az alpolgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató