Sokáig azt hittem, kettőből négylábúvá és vissza csakis az alkotói tér holdtöltéjében változhat át a főhős. Most sem gondolom, hogy éppen a késői órák fényei mosnák le rólunk az embergúnyát, sőt, mintha éppen a nyári esték, éjszakák simítanák vissza ránk mindazt, amit a sivataginak tűnő hőségben napközben elhullatunk.
Sokáig azt hittem, kettőből négylábúvá és vissza csakis az alkotói tér holdtöltéjében változhat át a főhős. Most sem gondolom, hogy éppen a késői órák fényei mosnák le rólunk az embergúnyát, sőt, mintha éppen a nyári esték, éjszakák simítanák vissza ránk mindazt, amit a sivataginak tűnő hőségben napközben elhullatunk. Gondrágcsáló hivatásos kerékpörgetőkből újra önmagunkká vedlünk vissza, és önmagunk megtapasztalása bátorrá, szabaddá tesz. Ilyenkor jólesik újra birtokba venni mindazt, ami a miénk, és ami pár órával ezelőtt még elmosódottnak, irreálisnak tűnt. Azt hiszem, innen ered a nyáresti séták varázsa. Nem kell turistának lenni ahhoz, hogy elbűvöljenek a díszletek, az álmukban is éberen lélegző utcák, a múló idő félhomályából kimagasló épületek, az illatarcú fák. De vannak ebben a különleges, lelkünkre szabott minimindenségben oda nem illő, kijózanító részletek is, amelyek nemcsak a látogatót döbbentik meg, és kergetik vissza szűkebb valóságába. Villanyoltás után aligha lehet úgy végigbóklászni városunkon, hogy ne legyünk minduntalan tanúi a nyomor legelképesztőbb megnyilvánulásainak. Múlt vasárnap, éjfél körül egy kövesdombi nonstop-áruház előtt kisiskolás korú gyerek óbégatott a fal tövében. Napi keresetét, a reggeltől összekoldult 6 lejt siratta, amelytől pár perccel azelőtt fosztották meg tizenéves „munkatársai”. Ki tudja, hányszor, hány utcasarkon játszódik le ugyanez a történet? Koldusmaffiák, kiskorúakat kizsákmányoló hálózatok mindig is működtek a világban, ez a jelenség aligha hozható összefüggésbe a nagybetűs nincstelenséggel, mégis úgy tűnik, az utóbbi időben mintha erőteljesebben elözönlötték volna tereinket az embertársi szánalommal üzérkedők. Láthatatlanságukat megőrizve működnek, nejlonzacskóból „szipózó” fiatalok, szutykos csecsemőket ringató nők bőrében kísértenek szürkület után strandon, bevásárlóközpontok környékén, főutakon. Sziszifuszi erőfeszítésnek számít itt a rendőri „gyűjtőakció,” a helyi hatóság többnyire csak a kéregetésre kényszerített áldozatokat fülelheti le, a mozgatóerőkig eljutni, úgy tűnik, lehetetlen. És mit tesznek a helyzet megoldására a felsőbb emeleteken, történetesen a szenátusban? Nemes egyszerűséggel elutasítják azt a törvénytervezetet, amely bűncselekménynek minősítette volna a koldulás minden formáját. Nem kell hát szomorkodnunk, ha nap végi sétáinkra sem hűl le kellőképpen a levegő. Az esti borzongás így is, úgy is, biztosítva van.
