Nős és katolikus pap

Karen Daveyan atya Marosvásárhelyen

Különleges vendéget fogadott hétfő délelőtt a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület: egy örményországi örmény katolikus lelkipásztor és felesége látogatott Marosvásárhelyre, ahol előadás és beszélgetés keretében ismertette életútját, illetve válaszolt a résztvevők nem kevés kérdésére. Karen Daveyan atya a római Pápai Örmény Kollégium egykori alumnusa, jelenleg az örményországi ghiumri egyházmegyében teljesít lelkipásztori szolgálatot. Előadó-körútja keretében először látogatott Erdélybe, azon belül Vásárhelyre, ahol a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében találkozott az érdeklődő, teljes telt házas közönséggel. 

A résztvevőket és a vendégeket dr. Puskás Attila, a MÖMKE elnöke üdvözölte. 

– Rendhagyó esemény, hogy egy igazi örmény lelkipásztort köszönthetünk köreinkben. Gyergyószentmiklóson voltunk a tegnap, nagyon szép találkozó volt a helyi közösséggel, sok olyan dolog elhangzott, amiről nem is tudtunk. Nem egyedül érkezett, köszöntjük feleségét is. Az örmény katolikus világban a papoknak joguk van nősülni, de ehhez a helyi püspök kell engedélyt adjon. Általában engedélyezik – Szíriában és Erdélyben nem, de Örményországban igen. Daveyan atyát 2001 óta ismerem, három évet töltöttünk együtt az olaszországi örmény kollégiumban, ahol 14-15-en laktunk: Szíriából, Örményországból, Ukrajnából, Galíciából, Erdélyből. Ezen, számos állomással rendelkező körutat Miner Ottó és Szász Tibor református lelkész szervezte meg – mondta elöljáró beszédként Puskás Attila, majd Daveyan atya tartotta meg előadását. Olasz nyelven beszélt, mondandóját Puskás Attila tolmácsolta.

– Köszönöm mindenki részvételét, Jakubinyi érsek úrnak pedig azt, hogy erdélyi örmény templomokban misézhetek. Nagyon érzékenyen érint, hogy ilyen sokan eljöttek, hogy az őshazától távol keresik a saját gyökereiket, ápolják azokat. Köszönöm az őseiteknek, hogy megtartották őket, nektek pedig, hogy tovább viszitek.

Először a saját falumról szeretnék beszélni, amely 1842-ben jött létre törökországi menekültekből Örményországban. Ahogy a török–örmény határon átkelünk, az első nagy város Ghiumri – az említett menekültek itt hozták létre a legjelentősebb örmény katolikus közösségeket, és alapították a Panik nevű falut, amely a legjelentősebb örmény katolikus központ – három évvel ezelőtt Ferenc pápa is ebben a városban celebrált szentmisét. Jerevánban, ahol plébános vagyok, három évvel ezelőtt még csak 35 örmény katolikus család élt (a legtöbb örmény az örmény apostoli egyház tagja – a szerk.), most már 108 családot tartok nyilván. Nő a szám, mert házszenteléskor folyamatosan érdeklődünk felőlük, és a Szíriából menekülő örmény katolikusokat is megpróbáljuk bevonni a közösségbe. 1977-ben születtem. A településen, ahol felnőttem, van egy templom, de a szovjet időkben nem volt szabad templomba menni, így az be volt zárva – a hívek egy évben csak egyszer, a feltámadás napján mehettek be a templomba. Lelki, egyházi szempontból nulla volt, amit kaptam. 1991-ben megszűnt a Szovjetunió, ismét önállóvá vált Örményország, de egyházi szempontból már 1990-ben megváltozott a helyzetünk: a helyi iskola igazgatója levelet írt II. János Pál pápának, és papot kért a településre. Ő küldött is egy örmény katolikus lelkipásztort a velencei Szent Lázár-szigetről, aki elkezdte rendbe tenni a templomot, az iskolát. Én, aki 15 évesen még nem láttam papot, bejártam az egyházhoz, ministráltam, és rájöttem, hogy én is ilyen életet szeretnék élni. De ehhez Olaszországba kellett menni, mert csak ott lehetett örmény egyházi iskolát végezni. Szülői engedélyre volt szükség, ezért 1993 áprilisában eljött az atya hozzánk, és óriási vita után végül a szüleim aláírták az engedélyt. A vita nem amiatt volt, hogy ellenezték volna, de akkor a legszegényebb idők voltak, és nem is tudták felfogni, hogy egy isten háta mögötti, történelmileg meghurcolt településről iskolás gyermekük az örmény katolikus világ szívébe, Velencébe kerüljön. Így jutottam 16 évesen a velencei mechitaristákhoz, majd Pádovában tanultam, a teológiát Rómában végeztem el. 

2004-ben visszamentem Jerevánba két okból: az egyik a feleségem volt, illetve rájöttem, hogy az eltelt évek alatt túlságosan olasszá váltam, és az örmény apostoli egyházat is meg akartam ismerni. Jerevánban is elvégeztem az örmény apostoli egyház teológiáját is, ahol 2008-ban szereztem licenciátust. Ez kissé visszaesés is volt, de én nem mechitarista szerzetes kívántam lenni, hanem pap és családfő. Emiatt lelki krízisbe kerültem, és amikor 2000-ben a főapát 6 hónapnyi gondolkodási időt ajánlott, visszatértem Örményországba. Ekkor és ott találkoztam az erdélyi származású örmény katolikus érsekkel, aki felajánlotta, hogy nála lehetek örmény katolikus nős pap. Ennek a lehetőségéről nem is tudtam, de mint kiderült, püspöki engedéllyel lehetséges. Ekkor visszatért a mosoly a szívembe. Visszautaztam Rómába, de immár nem mint szerzetes, hanem mint egyházmegyés papnövendék. Végül három éve szenteltek pappá, nagyon fiatal vagyok a szolgálatban. Ennek az az oka, hogy 2005-ben elhunyt az érsek, az utódja pedig folyamatosan halogatta a döntést, hogy nős embert pappá szenteljen. Végül 2016-ban felszentelt. Addig a tanulmányaim mellett olasz nyelven idegenvezetést vállaltam Örményországban és vártam. 2010-ben orvosi műhiba következtében születés közben meghalt a fiam, és a feleségemet is szinte elvesztettem. Öt évbe tellett ezt elfogadni. 2015-ben tudatosult bennem, hogy nincs más út, mint átölelni az Urat, és követni a hívását. 2015. december 8-án elmentem az említett püspökhöz, és elmondtam: azt akarom, hogy szenteljen fel. Akkor már beleegyezett. Ebben a döntésben óriási szerepe volt a feleségemnek, mert nem egyszerű az élete egy nős papnak. Ő teljes mértékben mellettem áll, mindenben segít nekem. Amiatt, hogy ilyen későn, megpróbáltatások és lelki krízisek után szenteltek fel, tudatosult bennem igazán, hogy miért is akartam pap lenni – mondta 

Daveyan atya, majd a résztvevőkkel hosszú beszélgetésre került sor, amelynek során kiderült, hogy például Oroszországban ugyanannyi örmény él, mint Örményországban, hogy léteznek gyerekekkel, árvákkal, szegényekkel foglalkozó örmény apácák, és hogy a jelenlegi politikai helyzetben a két nagy ország – Törökország és Azerbajdzsán – közé szorult Örményország biztonságát sok helyi szerint csak Oroszország képes szavatolni. Örményországban az apostoli és az örmény katolikus egyház tagjai mellett vannak protestánsok, muszlimok és zsidók is, számuk elenyésző, és békében élnek egymással.

Az érdekes előadást és beszélgetést követően Miner Ottó vetített képes török- és örményországi úti beszámolóját láthatták a jelenlévők.