2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A 19 éves Ellen Fokkema lehet az első női labdarúgó, aki hivatalos mérkőzésen felnőtt férficsapatban játszhat. Fokkema a holland sportági szövetség hozzájárulásával szerepelhet a negyedosztályú VV Foarut együttesében. A KNVB bejelentése szerint egyfajta kísérletről van szó: kedvező tapasztalatok birtokában más nagykorú nők is játéklehetőséghez juthatnak majd férfiegyüttesekben, amire a jelenlegi szabályok nem adnak módot. Lányok és fiúk csak az ifjabb korosztályokban futballozhatnak együtt.

Art Langeler, a KNVB futballfejlesztési igazgatója úgy nyilatkozott: szövetségükhöz évente legalább egy hasonló kérelem befut, hogy nő is focizhasson egy adott klub férficsapatában.

„A KNVB a sokszínűség és az egyenlőség mellett áll, és úgy gondoljuk, hogy a labdarúgásban minden tekintetben mindenkinek helyet kell biztosítani – jelentette ki a sportvezető. – Ezért kezdjük el ezt a kísérletet, és a tapasztalatok megmutatják majd, hogy működik-e. A klubbal szoros kapcsolatban maradunk, figyelemmel kísérjük a dolgok alakulását.”