Két parasztgyerek üti agyon az időt az udvaron. A tavasz megérkezett, de azért Misi és Zsolti pulóverben vannak.
Nagy Zsuzsa alkotása
Két parasztgyerek üti agyon az időt az udvaron. A tavasz megérkezett, de azért Misi és Zsolti pulóverben vannak. Fehér és szürke kismacskák futkosnak a pince bejárata körül. Misi puskát tart a kezében, de nincsen benne töltény. Zsolti meg a hintaszéken olvasgat. Mikor Zsolti megunja, hogy öccse ki-be csapkodja a tölténytárat, odavág neki indulatosan:
– Nem unod még?
– Te csak olvass!
– Miért nem olvasol te is?
– Azért, hogy buta legyek?
– A fegyverektől buta az ember.
Misi nagyot sóhajtott, mint aki érezte, hogy neki most teljesen igazat mondtak. De nem is tudott visszavágni, ahhoz túl buta volt. Egyszer csak benyit a falusi ház kapuján egy bajszos, középtermetű, sovány ember. Nagyon komoly arcot vágott. Az udvarra érve Misitől anyja Györgyike felől érdeklődött.
– Hol van az anyád?
– Bent a konyhában mosogat.
– Köszi – mondta mereven a bácsi
Györgyi dalolászott mosogatás közben, de amikor meglátta Lajost, ijedtségében a szíve is gyorsabban kezdett verni
– De gyászos képet vágsz!
– Hát baj is van! Meghalt Jolánka.
– Te Szent Isten! Mikor?
– Tegnap reggel már nem ébredt fel.
Györgyi sírni kezdett. Lajos átkarolta, s vigasztalni próbálta. Misi és Zsolti befutott a konyhába.
– Mi baj van?
– Semmi! Menjetek játszani!
Bementek a szobájukba. Egymás között megilletődve duruzsolni kezdtek.
– Valaki meghalhatott! – mondja Misi.
– De ki? – kérdezte Zsolti.
– Honnan tudjam? – felelt Misi.
A konyhában Györgyi megkínálta Lajost egy csésze meleg teával.
– Köszönöm – mondta illedelmesen Lajos.
– S hogy történt? – kérdezte Györgyi, miközben a szemét törülgette.
– Valószínűleg leállhatott a szíve. Nyolcvanéves volt. Ez van. Én feleannyi idős vagyok, de már nekem is vannak szívproblémáim.
Gyuszi bácsi is teát készített magának. Lajosnak nehezére esett ezt mondani, de végül is kinyögte:
– A pap várja a választ tőletek, hogy hamvasztás legyen-e vagy koporsós temetés?
– Nekem azt mondta annak idején Jolánka, hogy hamvasztást akar.
– De hát az lehetetlen – szólt közbe Györgyi ura – hiszen falun élünk, s a nagyvárosokban szoktak hamvasztani.
Györgyi elcsendesedett. Nem akart vitázni, de szerette volna anyja kívánságát teljesíteni. Lajos kiitta a csészét az utolsó cseppig. Nagy csend támadt a konyhában. Györgyi rágyújtott, s megtörte a csendet, mint szélvihar a napsütést:
– A koporsós temetés se sokkal olcsóbb!
– Ne mondd már! – szólt Gyuszi.
Lajos távozni készült. Visszaadta a teáscsészét, a gyerekekhez is bekukucskált s elköszönt.
A házaspár átkarolta egymást. Gyuszi vigasztalta feleségét.
– Öreg volt már! Ez az élet rendje.
– Attól még fáj elveszíteni.
– Igen, tudom.
A gyerekek is kifutottak a konyhába. Gyuszi rájuk rivallt:
– Menjetek vissza a szobátokba!
– Ki halt meg? – kérdezte Misi.
– Anyai nagyanyátok! – válaszolt Gyuszi – de most már menjetek vissza a szobátokba!
Misi és Zsolti síri csendben visszavonultak. Meglepte őket is a szomorú hír. Hiszen Misi sosem felejti el, hogy Jolánka születésnapjára vagy karácsonykor milyen finom almás pitét sütött neki. Ahogy a fotelben elmerengett a mamájáról, neki is könnyek jöttek a szemébe.
– Ne sírj! – vigasztalta Zsolti.
– Nem sírok! – hüppögte Misi – ideadhatnád azt a könyvet, amit olvastál!
– Na, ennek már örülök! – s a kezébe adta Zsolti a könyvét, amely egy verseskötet volt.
Misi elkezdte olvasni.
Az est hamar leszállt. Mikor Györgyi és Gyuszi az ágyban egymás mellett feküdtek, Gyuszi látta, hogy felesége gondolatai elkalandoznak.
– Vajon milyen lehet a halál után?
– Ne foglalkozz vele!
– Anyám vallásos volt!
– Akkor már biztos a mennyekben van!
– Remélem! – s sírásba fulladt a szava.
Gyuszi eloltotta a lámpát, s oldalt fordultak, hogy alvásnak adják át magukat. Másnap reggel Györgyi éppen kávét főz, hogy felfrissüljön, hiszen elég rosszul aludt. Hirtelen beállít hozzá László atya.
– Jó reggelt, atyám! – mondja Györgyi.
– Gyuszi hol van? – kérdezte a pap
– A lovaknak ad enni!
– No, eldöntötték már, milyen legyen a temetés?
Éppen megjelenik Gyuszi is.
– Igen, válaszolt magabiztosan Györgyi. Koporsós temetés legyen.
Gyuszi meglepődött.
– Értettem.
A papot megkínálta Györgyi erős, friss kávéval.
– Köszönöm! Azt hiszem, ma vagy holnap lesz az ideje annak hogy a halott arcát még egyszer megtekintsék utoljára.
A pap ezután távozott. Kezet fogott Gyuszival s csókot adott Györgyinek.
Gyuszi meg volt lepődve felesége döntésén.
– De hát hogyhogy beleegyeztél a koporsós temetésbe?
Györgyi először hallgatott, majd azt mondta:
– Álmodtam valamit, valami fontosat…
Hogy mit, nem árulta el.
Gyuszinak jó kedve kerekedett.
– Ez az én feleségem! – mondta mosolyogva.
S Györgyi nekifogott a rántotta készítéséhez, miközben hátulról átkarolta ura s a gyerekek is megjelentek álmos fizimiskával a konyhában.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
