2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Nemzetközi Valutaalap egy új világgazdasági válság kirobbanásától tart

  • 2016-03-09 16:22:02

  • MTI

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra figyelmeztetett, hogy erősödik egy új világgazdasági válság kirobbanásának veszélye, és ennek elkerüléséhez azonnali keresletösztönző intézkedésekre van szükség. 
David Lipton, az IMF vezérigazgató-helyettese a vállalati közgazdászok amerikai szövetségének (NABE) Washingtonban kedden tartott rendezvényén úgy fogalmazott, hogy a világgazdaság „valóban nehéz helyzetbe került” – derült ki a Financial Times című brit gazdasági újság beszámolójából. A döntéshozóknak világszerte sürgősen intézkedniük kell, hogy megfelelő választ adjanak a gazdasági növekedés lassulására, valamint a nyersanyag- és pénzpiacok erős kilengései által teremtett új kockázatokra. „Eljött az ideje annak, hogy határozottan támogassuk a gazdasági tevékenységet, és biztosabb alapokra helyezzük a világgazdaságot – fogalmazott Lipton, aki a világgazdasági nehézségek legzavaróbb jelei között említette a globális tőkeáramlás és kereskedelem erős visszaesését.
Az IMF vezérigazgató-helyettese úgy látja, hogy a világgazdaság eljutott ahhoz a ponthoz, amikor egy új recesszió réme valósággá válhat, ha az országok nem lesznek képesek erősíteni a keresletet. Különösen aggasztó, hogy a pénzpiacokon az a benyomás alakult ki, hogy a döntéshozók sok országban már szinte minden lehetőséget kihasználtak a kereslet és ezáltal a fogyasztás ösztönzésére, vagy elveszítették határozottságukat a szükséges intézkedések megvalósításához.
A valutaalap már korábban közölte, hogy a világgazdasági növekedés ütemének lassulására utaló jeleket érzékel, és csökkentheti tavaszi előrejelzésében az idei évre vonatkozó, jelenleg érvényes, 3,4 százalékos növekedési várakozását.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden közzétett átfogó gazdasági indexe ugyancsak azt mutatja, hogy a következő hónapokban lelassul a világgazdaság növekedése, és a legtöbb fejlett gazdaságban is mérséklődik a bruttó hazai termék (GDP) bővülésének üteme.
Vesztett a lendületéből a növekedés az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában és Japánban, és már a lanyhulásra utaló jelek mutatkoznak Németországban is. Olaszországban és az euróövezet egészében stabil növekedés várható, míg Franciaországban jelei vannak a stabilizációnak.
A feltörekvő országok közül romlottak a növekedési kilátások Oroszországban és Brazíliában. Bátorító viszont, hogy Kínában, a világ második gazdaságában stabilizálódni látszik a növekedés.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató