2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemzetközi megemlékezés Ouistrehamben

  • 2014-06-05 16:07:44

  • MTI

Tizenkilenc állam- és kormányfő hivatalos a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulója alkalmából pénteken tartandó ünnepségekre.
A második világháborúban az angolszász szövetségesek által a második frontot megnyitó, a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadműveletének feltehetően ez lesz az utolsó olyan nagyszabású kerek évfordulója, amelyet még a veteránok részvételével rendeznek meg. Közülük közel 1800-an, valamennyien 90 év körüliek, hivatalosak az ünnepségekre, amelyeken az egykori ellenségekkel való közös megemlékezésre és az emlékeknek az átörökítésére kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország.
„Meg kell tanulni megbocsátani. Nem szabad, hogy ez még egyszer megtörténjen” – hangsúlyozta kedden a 88 éves Herbert Levy mintegy 3 ezer francia és amerikai gimnazista előtt a normandiai Caenban, akik lelkesen tapsolták meg az amerikai veteránt, majd együtt énekelték John Lennon Imagine című szerzeményét a fellépő művészekkel. A fiatalok rocksztároknak kijáró ünnepléssel köszöntötték a Caenba meghívott öt veteránt, miután megnézték azt a dokumentumfilmet, amelyet kortársaik állítottak össze az 1944-es normandiai partraszállásban részt vevő mintegy hetven veteránnal készített interjúk alapján.
Franciaországban már hónapokkal ezelőtt elkezdődtek az évfordulós megemlékezések, amelyeken feltehetően utoljára vehetnek részt a 90 év körüli veteránok. A legfőbb nemzetközi megemlékezésen, Ouistrehamben, ma délután ők is ott lesznek a mintegy 9 ezer díszvendég között, akik 19 állam- és kormányfővel, köztük II. Erzsébet brit királynővel, Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint Angela Merkel német kancellárral fognak helyet foglalni az óceánparton felállított hatalmas tribünön. Az ünnepségre Petro Porosenko megválasztott ukrán államfő is elfogadta a meghívást.
A normandiai partraszállás nyolcvan kilométer hosszú szakaszán az éttermek teraszait és a magánházakat is hetek óta a szövetségesek lobogói díszítik, a környék a megemlékezés lázában ég.
A vendégek biztonságára mintegy 12 ezer rendőr, katona, tűzoltó fog ügyelni, ezenkívül több mint ezer mentős és háromszáz elsősegélyt nyújtó önkéntes lesz majd ügyeletben.
Gyakorlatilag megközelíthetetlenné válik gépkocsival a normadiai partszakasz. A rendezvénysorozat reggel a francia nemzeti megemlékezéssel kezdődik a caeni emlékhelyen Francois Hollande francia államfő részvételével. Most először meg fognak emlékezni a normandiai harcok száz napja alatt megölt mintegy 20 ezer francia civilről is.
A francia elnök ezt követően amerikai kollégájával, Barack Obamával a partraszállás legismertebb helyszínén, az Omaha Beach közelében található Colleville-sur-Mer település amerikai katonai temetőjében hajt fejet. Ide mintegy 10 ezer embert várnak a szervezők.
A francia államfő a meghívott állam- és kormányfőket, valamint a veteránokat Bénouville kastélyában látja vendégül ebédre. Ebben a városban található a Pegazus-hídként ismertté vált átkelőhely, amelyen 1944. június 6-án megérkeztek a brit kommandósok. A díszebédet Normandia öt, Michelin-csillagos séfje állítja össze a vendégeknek.
A nap legfőbb eseménye, a nemzetközi megemlékezés délután fél 3 órakor kezdődik Ouistrehamben, a Sword Beachen, ahol 1944. június 6-án partra szálltak a brit és francia katonák. A látványosnak ígérkező ünnepségen ötszáz katonazenész és 650 statiszta fogja megidézni négy jelenetben a leghosszabb nap, a D-Day eseményeit.
Délután hét kétoldalú ünnepséget rendez Franciaország az amerikai, a brit, a kanadai, a holland, a dán, a norvég és a lengyel állam képviselőivel.
Június és szeptember között mintegy négyszáz esemény, koncertek, kiállítások, filmvetítések várnak az érdeklődőkre Normandiában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató