Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Előbb-utóbb mindenről kiderül az igazság, illetve a fordítottja, ellenkezője annak, amit eddig tudtunk, állítottunk, állítottak nekünk. A Valóság tévé (nem show, de egyre sótlanabb), Realitatea korábban más irányítás mellett az objektivitás és pártatlanság látszatát sikeresen keltette sokunkban. Néhány nap óta fennen hirdeti, hogy Románia a kiváló, szorgalmas, dolgos, családszerető – még csak a keleti keresztény jelző hiányzik – románoké. A többieké nem. Igaz, a nem ortodox itt születettek jelentős része, a más nyelven beszélők nem is óhajtották kifejezetten 1918-ban, hogy román királyi alattvalókká váljanak. A fentiekből logikusan következik a dilemma: aki szorgalmas, jóságos, családcentrikus, de nem tekinti magát (etnikailag) románnak, annak szabad otthon éreznie magát a szülőföldjén?
Ugyanez az együttérzésért lihegő tévé tudósít viszont arról is, hogy több tízezer román rekedt a hó fogságába. Ez nemzetiségi szempontból, úgy tűnik, kivételes helyzetet teremt, hiszen a hónak van érzéke a többségi-kisebbségi viszonyhoz, a hópelyhek, viszkolok és namécok a pozitív diszkrimináció elvétől vezérelve elkerülték a székelyeket, szászokat, svábokat, huculokat, török és kutyafejű tatárokat, de a vasgárda örök fájdalmára még az izraelitákat is. Úgy is mondhatnánk, hogy az idei tél olyan országos rossz, amelynek kártételeiben nem osztozik az ország teljes népe. Vannak szerencsés kivételek. És ezek után sokan gondolkodóba fognak esni, ha érdemes még ezek után románnak lenni télen.
Ugyancsak a Valóság-érzék erős jelenlétéről tesz tanúbizonyságot az sportrovati kishír, amelynek nagy feneket kerít a szerkesztő, miszerint Szabó Gabriella atléta, bár magyar nevet visel, nem beszél magyarul, holott még a férje és edzője, Gyöngyössi Zsolt neve teljesen kiejthetetlen az európai műveltség birtokában csepegő tévéállomáson – sem hangzik románul. Úgy hiszem, ez valami visszavágás, csörte vagy asszó kíván lenni a csíki hokisok himnuszt éneklő bravúrjának ellensúlyozására. Vagyis Szabó Gabriella nem fog fejfájást okozni soha, neki aztán húzhatják a székely himnuszt magyar bőrbe kötve, alföldi mintákkal, ő csakis a Serkenj románra kél és fekszik. Lelke rajta. Már csak férjének kellene valamilyen módon, pl. hipnotikus úton besugározni a magyartudatába, hogy változtasson nevet, hamarjában nagyon jól hangzana a Petru Cercel. Ami nem pontos fordítása a gyöngyösnek (perlescu), de legalább egy havaselvi vajdára utal, aki Mihály Vitéz féltestvére volt, Petraskó vajda bal kéz felől való leszármazottja és ezzel már Sabo-ék bele is vannak ágyazva román történelembe és egyúttal a koponyaüreget kitöltő nemzeti hóba.