2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A német menekültügy vezetője megvonná a pénzbeli támogatást a nyugat-balkáni menedékkérőktől

  • 2015-07-23 16:18:00

  • MTI

Meg kell vonni a pénzbeli támogatást a nyugat-balkáni származású menedékkérőktől, mert előfordul, hogy csak a pénz miatt kérnek menedékjogot Németországban – mondta a német menekültügyi hatóság vezetője a Bild című lapnak.

Meg kell vonni a pénzbeli támogatást a nyugat-balkáni származású menedékkérőktől, mert előfordul, hogy csak a pénz miatt kérnek menedékjogot Németországban – mondta a német menekültügyi hatóság vezetője a Bild című lapnak.

Manfred Schmidt, a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elnöke a Bild csütörtöki számában megjelent beszámoló szerint azt mondta, hogy az esélytelen menedékjogi kérelmek magas arányát csökkenteni lehetne, ha nem adnának az ellátás mellett költőpénzt is – havi 143 eurót – a nyugat-balkáni országok menekültstátuszért folyamodó állampolgárainak.

Nem egy kérelmező nyíltan vállalja, hogy csak a német államtól megszerezhető pénz érdekli. A menekültügyi eljárás lefolytatása – átlagosan nagyjából 5 hónap – alatt megkapott összegből aztán „a hazájukban 9, vagy akár 12 hónapig is el tudják tartani magukat, ezért csökkenteni kell az állami juttatások vonzerejét, amennyire csak lehet” – mondta a BAMF elnöke. Hasonlóan vélekedik a bajor tartományi kormány is.

Szigorúan szét kell választani az „igazi menekültek” és a menedékjoggal visszaélő nyugat-balkáni kérelmezők ügyét – mondta csütörtökön a ZDF országos közszolgálati televíziónak Joachim Herrmann bajor belügyminiszter. Hozzátette: a védelemre szorulókon sürgősen segíteni kell, mindenki mást pedig „nagyon gyorsan” vissza kell szállítani a hazájába. A Nyugat-Balkánról származó menedékkérőkre vonatkozó eljárás napok óta az egyik fő belpolitikai téma Németországban. Ennek az az oka, hogy a menedékkérők legnagyobb csoportját, mintegy 40 százalékát a térség Európai Unión kívüli országainak – Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Macedónia, Montenegró és Szerbia – állampolgárai teszik ki, és körükben a fél százalékot sem éri el az elfogadott kérelmek aránya.

A bajor kormány a héten akciótervet fogadott el a régióból származó menedékkérők arányának csökkentésére. A müncheni vezetés tervei szerint a bajor–osztrák határ térségében – ahol eléri Németországot az úgynevezett balkáni migrációs útvonal – felállítanak két nagy, több ezer fő elhelyezésére alkalmas befogadó állomást a Nyugat-Balkánról származó menedékkérők számára, és ügyüket gyorsított eljárással bírálják el. A kérelmekről néhány nap, legfeljebb pedig két hét alatt döntenek, és haladéktalanul kitoloncolják az állampolgárság szerinti országba mindazokat, akinek a kérelmét elutasítják.

A BAMF 2015 első hat hónapjában összesen – vagyis nemcsak a nyugat-balkáni államokat, hanem valamennyi származási országot együttvéve – 179 037 új menedékjogi kérelmet regisztrált, ami 132,2 százalékos növekedés éves szinten, pedig tavaly a délszláv háború kezdete, azaz a kilencvenes évek eleje óta a legtöbb kérelem érkezett. A hatóság előrejelzése szerint az év végéig minden korábbinál többen, 400-450 ezren kérnek menedékjogot Németországban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató