2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem volt robbanásveszély az Azomureşnél

Ez derült ki a Maros megyei környezetvédelmi felügyelőség tegnap bemutatott jelentéséből. 

Ez derült ki a Maros megyei környezetvédelmi felügyelőség tegnap bemutatott jelentéséből. A prefektúra kollégiuma tegnapi ülésének két napirendi pontja volt: beszámoló hangzott el a Maros Megyei Nyugdíjpénztár első félévi tevékenységéről, és az Országos Környezetvédelmi Gárda Maros megyei felügyelőségének 2015. január 1. és július 27. közötti időszakra vonatkozó jelentését olvasta fel Székely Annamária főfelügyelő.
 
A jelentésből egyebek mellett megtudhattuk, hogy a Maros megyei felügyelőségen kilenc környezetvédelmi felügyelő és egy főfelügyelő tevékenykedik. Munkájukat egy szakértő és egy jogtanácsos segíti. Maros mellett Hargita megye is a felügyeletük alá tartozik.
Maros megye területén 1765 gazdasági egységet jegyeztek az ellenőrzött objektumok regiszterébe. Ezek a Maros, a Szeben megyei, illetve a bukaresti környezetvédelmi ügynökségek integrált környezetvédelmi engedélyével is rendelkeznek. 
A Maros megyében létező gazdasági egységek fő tevékenységi területei: földgázkitermelés és -tárolás, fakitermelés és fafeldolgozás, vegyipar, építőipar, könnyűipar, mezőgazdaság. A megyében 42 védett terület van, ebből 27 a Natura 2000 európai hálózat része.
A jelentésből azt is megtudtuk, hogy idén július 27-ig 405 ellenőrzést végeztek: 145 tervezett kontrollt, ebből 123 környezetszennyezéssel volt kapcsolatos, illetve 260 nem tervezett ellenőrzést, amelyből 225 esetben volt környezetszennyezés az ok. A fenti időszakban ugyanakkor 59 esetben bejelentés nyomán ellenőriztek, és 40 esetben róttak ki büntetést 989.200 lej értékben. 
Ugyanakkor más intézményekkel közös ellenőrzéseket is végeztek: a vízügyi igazgatósággal, az ISU-val és a prefektúrával közösen ellenőrizték a folyóvizek minőségét, figyelemmel kísérték a folyóvizek mentén található hulladéktárolókat és faraktárakat, a helyi önkormányzatok által a víztisztításra, árkok takarítására, a sáncok rendezésére hozott intézkedéseit stb. A tűzoltósággal közösen ellenőrizték a tarlóégetésre vonatkozó jogszabályok betartását, a rendőrséggel pedig azt, hogy mennyiben tartják tiszteletben a faanyagszállítás szabályait, a fémhulladék gyűjtését, és ezenkívül az orvvadászat visszaszorítását is figyelemmel követték. 
Természetesen nem maradhatott ki az Azomureş vegyi kombinát problémája sem, amelynek az érvényes integrált környezetvédelmi engedélye 2015. december 31-én lejár. Az új engedélyt a korszerűsített felületre kapja meg, amelyben a modernizálás nyomán csökkent a levegőszennyezés. 
2015-ben a vállalatot öt alkalommal ellenőrizték, négy kihágási jegyzőkönyv készült légszennyezés miatt. Ezek összege meghaladta a 200 ezer lejt.
Az idén 80 petíció érkezett a gárdához a vegyi kombinát ellen. A jelentés szerint ezeket felülvizsgálták, és nem tervezett ellenőrzések nyomán megoldották.
A július 15-i incidenssel kapcsolatosan, amikor a transzformátorállomáson leesett az áramfeszültség, és az áramingadozás miatt az Electrica azonnal elrendelte a berendezések leállítását, Székely Annamária elmondta, hogy az ammóniagyárban észlelt meghibásodást hamar kijavították, az üzemzavar nem jelentett veszélyt sem a dolgozókra, sem a lakosságra, illetve a műszaki berendezések sem voltak veszélyben. A berendezések újraindításának elkezdése másfél órát vett igénybe, az újraindulás pedig több órán át tartott. Azonban robbanásveszély nem állt fenn, nem volt szükség a tűzoltóság beavatkozására, és senki sem szorult orvosi ellátásra. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató