Nem a tiltás, az odafigyelés a megoldás

A hatóságok szerint romániai gyerekeket is behálóz a Kék bálna elnevezésű, öngyilkosságra buzdító internetes játék, amely több oroszországi és ukrajnai kiskorú halálát okozta. A lényege, hogy a tinik folyamatosan ártanak maguknak, például bálnát rajzolnak borotvával a karjukra, horrorfilmeket néznek, hajnalban ébresztik magukat. A „játékvezető” arra szólítja fel őket, hogy másszanak fel egy magas épület tetejére, lopjanak el valamit az üzletből, vagy szigetelődjenek el a családjuktól, társaiktól. A végső szinten azt az utasítást kapják, hogy végezzenek magukkal. Az utóbbi időben több olyan romániai esetet hoztak összefüggésbe a jelenséggel, amikor kiskorúak önként ártottak önmaguknak. Az internetes játékok veszélyeiről a bukaresti Nagy Zsuzsanna pszichológust, pszichoterapeutát kérdeztük. 

– Miért tudja az internetes játék oly könnyen bűvkörébe keríteni a gyerekeket, fiatalokat?

– Azért vonzó a gyerekeknek, fiataloknak az internetes játék, mert az információk 90%-ban képiek. A számítógép előtt játszó gyerek – a látványos grafikai megoldásoknak köszönhetően – szórakozva jut ismeretekhez, sőt a játék lehetővé teszi a szemlélőből aktív szereplővé, alkotóvá válást is, így hosszú ideig leköti a gyereket. Az oktatásban használt játékprogramok motiválóak, fejlesztik a tanulók gondolkodását, logikai képességét. A számítógép segítségével visszaadható a kísérletezés izgalma, jobban és gyorsabban meg lehet érteni, rögzíteni a dolgokat, és nem utolsósorban vizuálisan könnyebben tanulunk, sajnos nem mindig jót.

Fennáll a veszélye annak, hogy a gyerek felnőtt felügyelete nélkül annyira elmerül a játékba, hogy mire a szülő észrevenné, már jelentkezik a gyereknél a passzív szórakozás butító, a játékprogram magányosító hatása és az elszigetelődés. Ezek a játékok annyira csábítják a gyerekeket, fiatalokat, hogy egy ponton túl egy virtuális világba kerülnek, amit ők valósnak érzékelnek. Itt mások lehetnek, kimondhatják azt, amit máskor nem mernek, öntörvényileg játszhatnak, azt csinálhatják, amit a valós világban nem mernek. Ezek a pozitív élmények lassan fogva tartják őket az irreális világban. Közrejátszik az is, hogy a szülők számtalan dolgot elvégeznek a gyerek helyett, mentesítik a családi munka felelősségétől, ezzel pedig azt érik el, hogy a gyerek minél több időt tölthet a számítógép előtt.

– Mely korosztály van leginkább kitéve a veszélynek? 

– Általában a kiskamasz és kamaszkorban lévő korosztályt veszélyezteti ez a játékvilág, azaz a 11-18 éveseket. A fiatal ekkor kezdi alakítani saját véleményét, ízlését, a legtöbb gyerek ekkor próbálgatja az önállóságot. A kamaszt rengeteg változás éri, mivel ez egy átmenet a gyerekkor és a felnőttkor között. Igen fontos, gyakran válságokkal járó átalakulások zajlanak a személyiségében. Ebben a korszakban van néhány alapvető feladat, amelyre a serdülőnek megoldást kell találnia, szerepkör, amelynek betöltésére fel kell készülnie. Átalakul korábbi kapcsolata családjával, kitágul a közvetlen társas világa, a családon kívül is keres magának társakat, akikkel érdeklődésének megfelelően felfedezi a világot. A serdülő többnyire mélyen átérzi, hogy fejlődésének egy nehéz szakaszába érkezett, megéli azt a feszültséget, amit a biológiai érés, a korai szexualitás idéz elő. Másfelől a társadalmi, környezeti elvárásoknak való megfelelés s ezek időnkénti szembekerülése okozta feszültséget is kell tapasztalja. Visszatérő kérdése az, hogy kiben bízhat meg. Megnyivánulásában túl sok a dac, teljesítményorientált lesz, vagy épp ellenkezőleg. 

Amíg változik, ezek a tünetek nem vészesek, csak akkor, ha a tünetek közül egy vagy több megreked egy szélsőséges állapotban. Elégedetlen önmagával és alulértékeli képességeit. A kirívó öltözködést is kipróbálja, megszegi a törvényeket, lázad, kipróbálja az italt, a cigarettát, a drogokat, könnyen depresszióba eshet.

A modern kor fiatal nemzedékei rendre új és még újabb divatoknak hódolva alakítják ki a saját időtöltésüket. Más a közeg, a kínálat, az intézményi háttér. A változások nyomán a világ jelenségeire sokkal nyitottabb, sokszínűbb ifjúsági kultúra jött létre. Az ifjúság felé közvetített szórakoztatóipar elsősorban olyan magatartásmintákat hirdet, amelyek nyertesekről szólnak, és amelyeket a vesztesekkel és a gyengékkel szembeni intolerancia jellemez. Vagyis az ifjúsági kultúrában egyre jellemzőbb az agresszivitás a gyengékkel és az elesettekkel szemben, miközben maga az ifjúság is egyre differenciáltabb, s csak egy szűkebb réteg tartozik a buktatók nélkül sikeresen boldogulók közé, a többség számára a jövő meglehetősen kiszámíthatatlan.

– Mit „kap” az online térben a gyerek, ami oly vonzó számára? Minek a reményében ássa egyre mélyebb szintekre magát egy-egy ilyen játékban?

– Biztatást, bátorítást, menekülést. Az online játékok képesek őt egy párhuzamos világba repíteni, fokozni a valóság elől menekülő, útvonalat kereső tizenévesek elszigetelődését, rossz lelkiállapotát. Ezek a felületek is kedvelt terepei a betegesen rossz szándékú, csábító felnőtteknek. Egy ilyen ember ebben az online világban olyanvalaki lehet, aki a valóságban nem tud lenni. A közösségi hálókon rengeteg zárt csoport működik. Ezek a csoportok lehetnek önsegítő jellegűek, lehetnek a közös érdeklődés mentén szervezettek, lehetnek építő, de romboló hatásúak is. Ezeket a csoportokat könnyen irányíthatja rossz szándékú felnőtt, és könnyen lehet kiindulópontja egy zaklató folyamatnak. A fiatalok könnyen belemennek az ilyenbe, mert „soha nem történik semmi” – mondja sokszor az éppen rosszkedvű serdülő, csinálni kellene valamit. De milyen cselekvési lehetőségeket kínál a kor a fiataloknak, és milyen aktivitási formákat súg nekik? A többség számára az idő kellemes „elverése” a kihívás. Kapcsoljuk be a televíziót, ha nem, hát ott a számítógép, táblagép, okostelefon, amivel lefoglalhatjuk magunkat.

A ravasz pszichológiával megszerkesztett játékok online tere folyamatos virtuális élményeket biztosít, és ezeket meg is erősíti a serdülőben. Ezek a megerősödött reflexek sajnos nem felelnek meg a valóságnak, de a játékszenvedélyben elkábult egyén ezt már nem tudja érzékelni. Játszik, játszik, és habzsolja a virtuális élményeket, sikereket, ami hamis tudatot teremt a fejében. A valóságtól egyre távolabb kerül, így neki már csak ez az élmény marad, az egyre mélyebb szintek kipróbálása, megismerése.

– Kizárólag az önbizalomhiányos, az átlagnál könnyebben befolyásolható fiatalokra tud hatni, vagy úgymond minden gyerek, aki kapcsolatba kerül vele, ki van téve a veszélynek?

– Nem kizárólag, de nagyobb részük sajnos igen. Valamilyen úton-módon szenvedést átélt, valamiféle pszichikai traumán átesett és a már lelkileg gyengébb, összetört fiatal ide ássa magát, itt talál barátokat, itt neki mindenki egyforma, itt mindenki megérti őt, beleélheti magát, elfelejti valós helyzetét, létét, baját. Sajnos ki van téve mindenféle veszélynek; egy online játék, egy internetes közösség, azaz a virtuális valóság fontosabbá válik minden másnál, így a korábbi kapcsolatok, hobbi, sport, tanulás már jelentőségét veszti. A baj ott kezdődik, ha a serdülőt veszteség éri, ha bántják, és nem a felnőttektől, és nem is a családjától, tanáraitól kér segítséget, vár megoldásokat vagy érzelmi támogatást, hanem ellenőrizetlen online csoportoktól és internetes fórumokon, ahol sajnos félreinformálják, sőt biztatják, hogy csináljon hülyeségeket, ártson magának, bántsa társait. Ha a gyereknek hosszú időn keresztül azt kell megélnie, hogy a rosszul működő családjában nem történik változás, hogy a bántalmazás, rossz bánásmód nem ér véget, hogy senki nem veszi észre őt, hogy senki nem segít neki, akkor bármilyen bántalmazás vagy visszaélés áldozatává válhat. Egy fiatal hamar serdülőkori depresszióba eshet. Sajnos ezeket a változásokat, állapotokat nem mindig veszi észre a környezete, illetve nem kap időben szakszerű segítséget. Vagy egy másik banális helyzet, hogy ha a szülő észre is veszi, nem mer szólni senkinek, inkább saját magát hibáztatva eltitkolja az egészet, és ezzel tovább fokozza a bajt. 

– Nem veszélytelen „próbák” szerepelnek a játékban, amiket józan ésszel azonnal elutasít az ember. Miért „engedelmeskednek” egyes fiatalok? Miért mennek el akár az öngyilkosságig egy számukra ismeretlen személy kérésére?

– Egy körvonalazott célokkal még nemigen rendelkező fiatal, aki társadalmi érdekeivel nincs tisztában, könnyen elcsábulhat a kikapcsolódás nyújtotta örömöknek, melyeket a médiumokból kapott egyszerű ingerek nyújtanak. Ha valaki újra és újra szembesül célképzeteinek valószerűtlenségével, újra és újra kénytelen keresni a helyét térben és időben, az előbb-utóbb érzelmileg kiüresedik, könnyen befolyásolhatóvá válik. Fogékony lesz az előítéletek kritikátlan átvételére, a szélsőséges, leegyszerűsítő gondolkozásra, és bármikor belesodorhatják agresszív indulatokba és cselekedetekbe. Ezt a játékot nem lehet csak úgy megtalálni, más játszott játékok után kapsz egy linket, amire kattintva előjön egy értesítés, hogy ez egy ismeretterjesztő, bemutatónak szánt játék, ezek után ismét kapsz egy linket, amire ráklikkelve kapsz egy újabb üzenetet, hogy ez a játék élet-halálról szól, akarod-e játszani, és a gyerek persze, hogy az igen gombot nyomja meg, utána még egyszer megkérdezi, hogy tényleg akarod folytatni, mert az életedbe kerülhet, sőt meg is kell halj a végén. És a fiatal ismét az igen gombot választja, sőt még az is benne van, hogy ne szólj senki felnőttnek róla. Tehát nem egyszerű a játékhoz eljutni, sőt figyelmeztetést is kap a játékos, akkor mégis miért folytatja? Mert azt gondolja, hogy csak játék, mert még ilyent játszott, mert az ilyen játékból még soha nem lett baj. Kíváncsi vagyok, mi fog történni tovább, mi bajom lehetne, ha kipróbálom? És valahol itt futnak el a szálak, hiszen beleéli magát, és észre sem veszi, hogy merre és meddig ment el, és mert talán otthonról nincs meg a háttér, amire támaszkodhatna. Sokszor lehet hallani, hogy „ a szüleim nem azok a típusok, akikkel tudok beszélni”, „nem értnek meg”, „nem figyelnek rám”, „nem is érdekli, hogy én merre megyek, kivel mit csinálok”, „soha nem is kérdezik”, „mindig csak veszekednek és rám se figyelnek”. „Akkor teszek én valami olyant, hogy figyeljenek rám is, és törődjenek velem is már”. Egy 14 éves gyerek négyszer próbált öngyilkos lenni, azt mondta, hogy a negyedik próbálkozás után derült ki, hogy kik az igazi barátai, hogy valójában ki van mellette és ki ellene.

– Hogyan lehetne fékezni a jelenség terjedését ?

– Nem igazán tehetünk nagy dolgot. Ami nagyon fontos, hogy legyen kapcsolatunk a gyerekeinkkel, és egy nap se teljen el úgy, hogy ne kérdezzük meg, milyen volt a napod, mit csináltál ma, hol jártál, kikkel találkoztál. Ezen játék szerzőjét az orosz hatóságok letartóztatták, de a játék tovább terjed, és más formákat is ölt, ölthet, már jelent meg más változatban is, és a gyerekek nagy része boldogan újságolta, hogy ez a változat már jobb, mert pozitív feladatokat kell teljesíteni. Igen ám, de ez a pozitív dolog arról szól például, hogy reggel korán menjen szaladni a parkba és az első idegent, akivel találkozik, ölelje meg. Na már most ettől mi, felnőttek is viszolygunk, gondoljunk bele, milyen következményekkel járhat, ha a 12-16 éves gyerekem kezd ölelgetni idegeneket. 

– Milyen jelekből, viselkedésbeni megnyilvánulásokból következtethet arra a szülő, hogy gond lehet a gyerekkel?

– A szülők jelentős része nem tudja, hogy mekkora bajban van a gyereke, ezért a megszokottól eltérő bármilyen viselkedésváltozás a gyereken előjel lehet, utalhat valamilyen problémára. Figyelni kell, ha fáradtság, unottság lép fel, nem tud felkelni reggel, piros a szeme, sápadt, nem akar enni, gyengülnek a tanulmányi eredményei, nem végzi el a házi feladatait, nem akar iskolába menni, esetleg hisztizik, ideges, furcsa rajzokat készít, egyedül beszél, visszahúzódóvá válik, vagy éppen túl hevesen viselkedik, mindenkit hibáztat. Ezek a jelek egyúttal a depresszió jelei is lehetnek. A csendes gyermek még csendesebb, még visszahúzódóbb, vagy éppen agresszívebb lesz. Szorongásra utaló jel például, ha nem tud aludni. Akadnak családok, ahol nem szokás kifejezni az érzelmeket, nevén nevezni a dolgokat, akkor jöhetnek a pszichoszomatikus tünetek: hasfájás, fejfájás, hányinger, hasmenés. Ezeket a tüneteket mindenképpen komolyan kell venni, mert főleg egy testi tünetet nem tud egy kisebb gyermek megjátszani, tehát nem szimulál! Ezzel is azt jelzi, hogy valamivel gondja van.

– Hogyan járjon el a szülő, ajánlott teljesen eltiltani a kiskamaszt az internettől?

– A szülő nagyon oda kell figyeljen a gyerekére, tartsa a kapcsolatot az iskolával, az osztályfőnökkel, ismerje a gyerek barátait, osztálytársait, figyeljen a gyerek programjára, hogy tudja követni mikor, hol és mit csinál. Eltiltani az internettől a mai modern világban nem lehet, mert bizonyos leckékhez szüksége van az internetre, az új információkat is hamarabb megkapja. Itt kell résen lenni, a mai modern technikával le lehet tiltani bizonyos oldalak látogatását, bizonyos szavak megjelenését. Úgy is meg lehet oldani, hogy a szülő rendszergazdaként szereli fel a számítógépet, és az engedélye nélkül a gyerek nem tud semmit le- vagy feltölteni, sőt jelszót is lehet tenni a számítógépre, így a gyerek mindig kell szóljon valamelyik szülőnek, hogy engedje a számítógéphez. Ezeket érdemes egy szakemberrel megbeszélni. A másik kritérium, hogy a gyerekek szobájában ne szereljenek fel televíziót, számítógépet. Legyen egy meghatározott óra, amikor játszhat, de azt is felügyelet alatt. Éjjelre el kell venni a gyerektől ezeket a dolgokat. Sőt nem is ajánlom, hogy már óvodás, kisiskolás kortól legyen a nyakukban a telefon. Ha netán baj van, az óvó néni, tanító néni azért van, hogy értesítse a szülőt, és amúgy is a szülő a gyereke után megy ebben a korban, tehát fölösleges a telefon csak azért, hogy mutassuk meg azt, hogy van. Nagyobb korban sem volna olyan fontos, hiszen a szülő tudja a gyerek programját, sőt nagyobb városokban autóval mennek a gyerekek után. Az interneten való navigálást könnyen ellenőrizhetjük, így láthatjuk, hogy a gyerek mivel foglalkozott. Ajánlom, hogy éjjel is nézze meg a szülő a gyerekét, legyen benne biztos, hogy alszik, és nem egyébbel foglalkozik.

– Hogyan lehet eredményesen felkészíteni őket arra, hogy nemet tudjanak mondani az ilyen jellegű kihívásokra?

– Az osztálytársaktól megtudhat sok mindent, és kíváncsiságból bármit kiprobálhat, ezért a szülőnek beszélnie kell róla, megértetni vele, hogy az ilyen játékban nem szabad csak úgy, a szülő tudta nélkül megtenni a kért lépéseket. Meg kell szokják, hogy idegenekkel sem élőben, sem virtuálisan nem csevegünk, mert akadnak rossz szándékú emberek is. Úgy kell nevelni, hogy bízzon a szüleiben, baj esetén tudja felvállalni tettét, merje elmondani. Mikor mondanivalója van, hallgassuk meg, figyeljünk rá, kérdezzük az érzéseiről, a gondolatairól, a tapasztalatairól. Tanítsuk meg kommunikálni. A családi példamutatás nagy tanítómester. Álljunk a gyerekeink mellé ne csak akkor, mikor szépet és jót csinál, hanem akkor is, ha csintalan, rosszalkodik. Ne maradjon el a szidás, de el kell magyarázni, hogy ez most miért nem volt jó, és azt, hogy mi a helyes megoldás. Szervezzünk közös programokat, legyen az kirándulás vagy közös piacozás, illetve tegyük oda takarítani, ágyat vetni, ha kell, segítsünk neki, de hagyjuk egyedül is boldogulni. Vigyük vissza a gyereket a valós életbe, hogy az élethez szükséges helyes reflexek működjenek benne. Ne a gyerek szolgái legyünk, hanem öntudatos, felelősségteljes szülők. Ne csak a legújabb számítógépet, okostelefont, technikai csodát vásároljuk meg gyerekeinknek, hanem társasjátékot, barkácsoláshoz szükséges dolgokat. A lányokat tanítsuk meg főzni, varrni, a házimunkákra. Tudjanak különbséget tenni a valóság és a virtuális világ között.