2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem talált terrorizmusra utaló jeleket az egyiptomi vizsgálóbizottság

  • 2015-12-14 16:53:59

  • MTI

Semmi sem utal arra, hogy terrortámadás következtében zuhant le október végén a Sínai-félszigeten a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság utasszállító repülőgépe – közölte az egyiptomi légi közlekedésügyi minisztérium a katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság előzetes jelentésére hivatkozva.
A hétfői kairói bejelentés élesen ellentmond annak, hogy az orosz hatóságok már november 17-én közölték, a katasztrófát a repülőgépre felcsempészett robbanószerkezet okozta. A Kreml az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat által elvégzett vizsgálatra hivatkozott, amely szerint az utasok személyes holmijának, útipoggyászának, valamint a repülőgép darabjainak vizsgálata során idegen, külföldön gyártott robbanóanyag nyomaira bukkantak.
A gép lezuhanása után az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyiptomi ága is közölte, hogy felrobbantotta a gépet.
A repülőgép október 31-én Sarm-es-Sejkből indult Szentpétervárra, s a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten. A gépen 217 utas – köztük 17 gyermek – és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl.
Ajman el-Mukaddam, a vizsgálóbizottság elnöke szerint a hangsúlyozottan előzetes eredmények nem engednek „törvényellenes beavatkozásra” következtetni.
Az egyiptomi pilóta által vezetett vizsgálatban eredetileg Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország –, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt vett, mivel ott regisztrálták a repülőgépet. Nem világos azonban, hogy a nemzetközi szakértők részt vettek-e a most megjelent jelentés elkészítésében. A közleményben mindössze annyi áll, hogy a dokumentumot elküldték azoknak, akik a nemzetközi szabályoknak megfelelően jogosultak voltak részt venni a vizsgálatokban.
Az ügyben illetékes polgári légi közlekedésügyi minisztérium által kiadott közlemény szerint a főleg a vizsgálatok technikai kivitelezésére fókuszáló, 19 pontot tartalmazó jelentés után bővebb részletekre „a következő vizsgálati szakaszok nyomán” lehet majd számítani.
A vizsgálat megállapításai között szerepel, hogy a szerencsétlenség előtti öt nap alatt az érintett gép kizárólag orosz és egyiptomi repülőtereket érintett, az egyiptomi Sarm-es-Sejkbe az oroszországi Szamara városából érkezett.
Az al-Maszri al-Jóm című napilapnak a minisztérium egyik név nélkül nyilatkozó tisztségviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy mindössze egy „előzetes műszaki jelentésről” van szó: a bűnügyi vizsgálatok hónapokig, vagy akár évekig is eltarthatnak.
A légi katasztrófa végzetes hatással volt az egyiptomi gazdaság számára nélkülözhetetlen idegenforgalomra, amely a 2011-es forradalmat követő mélyrepülés után idén újra javuló tendenciát mutatott. Biztonsági okokra hivatkozva Moszkva határozatlan időre leállította egyiptomi járatait, az egyiptomi légitársaság gépeit pedig kitiltotta légteréből. Emellett számos más ország is – például Nagy-Britannia – leállította a közkedvelt Vörös-tenger parti üdülőközpontba, Sarm-es-Sejkbe és más egyiptomi városokba irányuló légi forgalmát.
A tragédia előtti téli előrejelzések közel 100 százalékos szállodai foglalási arányokat mutattak, ez a szint jelenleg 17 százalék körül mozog.
Korábban több egyiptomi kormánytag is indulatosan reagált azokra az „elhamarkodottnak” minősített jelentésekre, amelyek szerint terrortámadás történt, és a tragédia helyszínén, Egyiptomban folyó vizsgálatok végleges eredményeinek kivárására szólítottak fel.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató