2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem engedték be a Jobbik alelnökét Romániába

  • 2016-03-09 16:38:28

  • MTI

Nem engedték be Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét Romániába; ezt maga az országgyűlési képviselő közölte közleményben szerdán az MTI-vel.
Azt írta, kedden Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a székely szabadság napján, valamint sajtótájékoztatót és lakossági fogadóórát tartott volna Kolozsvárott, Székely-udvarhelyen és Szatmárnémetiben is. Csaknem félórás várakoztatás után az ártándi román határállomáson közölték vele, nem mehet tovább, mert három évre kitiltották az országból. Mint írta, a határőr arról tájékoztatta, hogy a kitiltásáról szóló döntés 2015. október 21-e óta érvényes.
„Tehát 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásomhoz hasonlóan ismét csak a határon tudtam meg, hogy nem léphetek Erdély földjére. Előzetesen ugyanis most sem tájékoztatott erről senki, mint ahogyan kitiltásom konkrét okáról sem” – írta közleményében a politikus.
„Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak” tartja egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről. Szávay István emlékeztetett arra, hogy korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és Strasbourgban beperelte a román államot. Hozzátette, most is kihasználja az összes rendelkezésére álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget.
Két éve márciusban négy magyar állampolgárnak, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjének, Szávay Istvánnak és Zagyva György Gyulának tiltották meg, hogy belépjen Romániába egy évig. Akkor Monica Dajbog, a belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató