A Máltai Szeretetszolgálat 14 fős csapata mikrobusszal robogott 700 km-t, hogy Dél-Magyarország festői szépségeiben elmerülhessen, és történelmi hangulatát magába szívhassa.
A május az az időszak, amikor a téli álmokat igyekszünk valóra váltani.
Az autópályákon százával gurulnak a kis és a nagy autók vidám és bátor turistákkal. Május a kirándulások hónapja.
A Máltai Szeretetszolgálat 14 fős csapata mikrobusszal robogott 700 km-t, hogy Dél-Magyarország festői szépségeiben elmerülhessen, és történelmi hangulatát magába szívhassa.
A zarándoklat számunkra azt jelenti, hogy minden élmény, amit a tervezett négy nap alatt átélünk, hitünk elmélyítését szolgálja, hiszen szervezetünk egyik fő feladata a hit ápolása.
Már az útiterv összeállítása is, amit vezetőnk, Tulit Viktória nagy odafigyeléssel készített, ezt a célt szolgálta.
Utunk folyamán lelki vezetőnk, Palkó Ágoston róm. kat. lelkész úgy irányította gondolatainkat, hogy az elénk táruló természeti szépségekben felfedezzük a teremtő Isten nagyságát.
Imádkoztunk és énekeltünk, de közben vidámodtunk is, hiszen Mennyei Atyánk szereti a jókedvű embereket.
Mielőtt elindultunk, nemcsak útitáskáinkat készítettük el, de lelkünk pitvarában is rendet teremtettünk, hogy minél jobban rá tudjunk hangolódni az élményekre. Ilyenekben bőven volt részünk.
Utunk első állomásán, Máriaradnán a festői környezetben emelkedő kéttornyú ősi bazilika sugallta a 250 éves múlt megtartó erejét, és a szétáradó csendben valamiképpen megsejtettük Isten jelenlétét.
Magyarországi szálláshelyünk Sátorhelyen volt, ahol Nyúl Ildikó és családja mint házigazdák és mint régi barátai a Tulit házaspárnak kedvesen fogadtak, és ottlétünk egész ideje alatt élveztük gondoskodó szeretetüket. Ildikó magyar szakos tanárként nagyszerű idegenvezetőnek bizonyult, igyekezett minden történelmi eseményt híven tolmácsolni és a művészi alkotásokat bemutatni.
A legnagyobb élményt számunkra Mohács jelentette. Az a város, mely élő tanúja Magyarország 1526-os eseményeinek, és amely minden magyar számára, bárhol is él, fájdalmas emléket jelent.
A mohácsi nemzeti emlékhely élő történelemkönyvet tárt elénk, ahol filmen láttuk a mohácsi csata gyászos eseményeit.
A város központjában létrehozott Busóudvar komplexumban rácsodálkozhattunk az évszázados népi hagyományokat felidéző figurákra.
Fejet hajtottunk Kanizsai Dorottya szobra előtt, aki eltemette a mohácsi csatában elesett 1500 magyart. Látogatásunkat a parkban lévő harang megkondításával zártuk, máltai vezetőnk, a szokásnak megfelelően, ezzel fejezte ki őszinte részvétét elődeink előtt.
A harmadik nap, amit Pécsen, a tündöklő városban töltöttünk, valóban megfelelt zarándoki célunknak. Sorra látogattuk Pécs legtöbb templomát, kezdve a Havi-hegyi kápolnával (ma: Boldogasszony-templom), leereszkedve a Széchenyi térre megnéztük Gázi Kászim pasa dzsámiját (ma: Belvárosi templom), folytatva a Mecsek tövénél elterülő Pécs püspöki székhellyel. Székesegyháza fényes és büszke építmény.
A Káptalan utcában (Múzeum utca) a sok múzeum közül a Zsolnay-múzeumot látogattuk meg.
Könnyekig meghatódtunk, amikor a legtöbb templomban kis csoportunk érkezését harangszó jelezte.
Jóleső érzés volt az is, hogy három alkalommal a szentmisét lelki vezetőnk, Palkó Ágoston mutatta be, és igehirdetésében bensőséges hangon szólt hozzánk, emlékeztetve zarándok mivoltunkra. Elmondta, hogy a városhoz való kötődése még szeminarista korában kezdődött, és örömmel tölti el, hogy mint felszentelt pap újra itt lehet.
Máriagyűd, utolsó állomása zarándoklatunknak a Tenkes déli lankáján, erdők övezte környezetben fekszik. A hagyomány szerint már Szent István korában kápolna állt ezen a helyen. A kegyhely története az 1680-as évek végén kezdődött, amikor a templomnál sorozatos Mária-jelenéseket tapasztaltak. A 18. század elejétől Máriagyűd Dél-Magyarország legjelentősebb búcsújáró helye volt.
A sziklából feltörő forrás gyógyító hatásáért tömegek látogatják Máriagyűdöt napjainkban is.
Melegszívű, kedves házigazdánk búcsúnk alkalmával megkérdezte, ki milyen érzéssel távozik? Sok szép és hálás szó hangzott el. Ilyenek: a templomok harangzúgása lelkemben mindig vissza fog csengeni. – Megerősödött a hitem. Kinyíltam a szeretetre. –Ez a zarándoklat új fordulatot adott életemnek.
Szavakkal kimondva, vagy csak gondolatban, de mindnyájan úgy éreztük, hogy gyönyörű négy napot éltünk át, még ha néha esett is az eső, de végül mindig kisütött a nap a fejünk felett, és lelkünkben is.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
