2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem akar pénzt adni templomok építésére és felújítására az új kormány

  • 2015-12-06 17:07:49

Egyetlen lejt sem irányzott elő az új kormány templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház (BOR) Bukarestben épülő hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad.

Egyetlen lejt sem irányzott elő az új kormány templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház (BOR) Bukarestben épülő hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad – közölte az Adevărul hírportál a hét végén közvitára bocsátott 2016-os költségvetési tervezetet ismertetve.
Az ideinél majdnem 13 százalékkal több pénzt szánna viszont a kormány a papok, illetve az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére.
A kormány vallásügyi államtitkársága 2014-ben csaknem 150 millió lejjel támogatta a templomok építését vagy felújítását, idén pedig közel 180 millió lejt költöttek erre a célra. A jövő évi tervezetben azonban egyáltalán nincs ilyen tétel az államtitkárság költségvetésében.
Az Adevărul szerint 2014-ben ennek a költségvetési tételnek az egyharmadát (50 millió lejt) a Nemzet Megváltása katedrális építésére fordították. A parlament palotája mellett – adományokból, állami és önkormányzati támogatásokból – épülő 120 méter hosszú, 120 méter magas és 70 méter széles épületegyüttes becslések szerint közel egymilliárd lejbe fog kerülni.
A közéletben élénk vita folyik az egyházak állami finanszírozásáról, a Ponta-kormány lemondását eredményező utcai demonstrációkon pedig a tömeg egyebek mellett azt skandálta, hogy „kórházakat, nem katedrálisokat akarunk”. Az állam és az egyház összefonódását bíráló szekuláris mozgalom adatai szerint Romániában 18 ezer templom működik, sokkal több, mint általános iskola vagy kórház. Az általános iskolák száma 4700, s az országban 425 kórház van.
A sajtóban gyakran lehet az ortodox egyház vezetőit kapzsisággal vádoló cikkeket olvasni, másfelől viszont a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a románság több mint 96 százaléka vallásos. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a 2011-es népszámláláson.
Dániel ortodox pátriárka a templomépítések állami finanszírozásának leállítására reagálva szombaton úgy nyilatkozott: az egyház kész a papok állami fizetéséről is lemondani, és akár adót is fizetni bevételei után, ha az állam visszaadja az egyháztól elkobozott javakat. Az egyházfő korábban is kifejtette: a költségvetési támogatás nem könyöradomány, hanem az egyház társadalmi szerepének elismerése, ami azt követően vált szükségessé, hogy Alexandru Ioan Cuza fejedelem 1863-ban államosította az egyházi vagyon jelentős részét.
A költségvetési vita várhatóan a héten kezdődik a parlamentben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató