Közel laktunk volt egymáshoz, de csak néha láttam vékonydongájú, kamaszos vonulását a November 7. negyedben, Marosvásárhelyen.
Jól emlékszem első, szinte megénekelt sikereire, megzenésített versére AMA CSÖNDBEN, amely bennünk is egyre elmélyültebben zsongott.
Aztán elkerült a városból, de végig írt, mesélt, interjúkat (máig maradandókat!) készített az akkori román állami tévé (az egyetlen létező) magyar adása számára (pl. Kemény Jánossal is).
Merész volt, nagyon fiatal – és nagyon tehetséges.
Néha tűrhetetlenül szókimondó.
Nyaranta szatmári színészbarátjával a Víkendtelep vendéglőhajóján hol maga elé meredve, hol meg késhegyre menően vitatkozva láttam. És mesélt, mesélt, mint mindig...
Már-már idolummá vált – de teljesen másként, mint a Bretter által óva megintett székelyföldi Plejád-csapat.
Vári Attila nem a nagy szavak, de a líra (és a kitűnő próza) egyszerűen nagyszerű, polgári ki- és elhordozója volt akkor, amikor a már időtlenné vált Babrik József (Kájoni-kódex), Szőcs Kálmán (Küldj millió palackot), a Harmat és a Búgócsiga együttes, a Metropol rockzenéje – és sorolhatnám még! – volt fiatal életünk számára a Remény és a remélt Kiút...
És láttam, hallgattam őt is az OGYI büféjében beszélgetni rekedtes hangján Szilágyi Domokossal, Bajor Andorral egy csapatban, kórházi moltonkabátban, hol elmélyülten, hol meg vidámabban. Mint orvostanhallgató, be sem mentem olyankor az előadásra – inkább hallgattam igen nívós szabadegyetemi eszmefuttatásaikat.
Repatriált ő is, mint annyian. De évente feljártam még az egyetemi büfébe, már csak lélekben hallani az elszalaszthatatlant.
Három zseniális elme – viszontagságaim, szellemi örökségem díszdoktorai!
És akkor álljon itt Vári Attila Változatok ütő és védekező hangszerekre című ciklusából a
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
