2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

NATO-nyilatkozat az ukrajnai hatalomváltásról

  • 2014-02-26 17:21:21

A többi között a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásának fontosságát is hangsúlyozza az ukrajnai hatalomváltással kapcsolatban a NATO védelmi minisztereinek szerda délután kiadott közös nyilatkozata.

A többi között a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásának fontosságát is hangsúlyozza az ukrajnai hatalomváltással kapcsolatban a NATO védelmi minisztereinek szerda délután kiadott közös nyilatkozata. A politikusok közleményükben minden érintett bevonását jelentő politikai folyamatot sürgetnek, amely a demokratikus értékek, az emberi jogok, a kisebbségek és a jogállamiság tiszteletben tartásán alapul, amely az egész ukrán nép demokratikus vágyakozásainak eleget tesz. A nyilatkozat szerint a NATO készen áll a reformok támogatására és a párbeszédre Ukrajnával. A miniszterek egyúttal örömüket fejezik ki, hogy a hadsereg nem avatkozott bele a politikai válságba.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató