2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A NATO nehezen tudna szembeszállni egy orosz invázióval

  • 2014-08-27 15:48:49

  • MTI

Nehezen tudna szembeszállni a NATO egy esetleges orosz invázióval, mivel katonai kapacitásai megsínylették az elmúlt évek költségcsökkentési intézkedéseit – mondta a BBC-nek egy magas rangú brit katonatiszt.

 

Nehezen tudna szembeszállni a NATO egy esetleges orosz invázióval, mivel katonai kapacitásai megsínylették az elmúlt évek költségcsökkentési intézkedéseit – mondta a BBC-nek egy magas rangú brit katonatiszt.

Sir Richard Shirreff tábornok, aki márciusig a NATO európai erőinek főparancsnok-helyettese volt, a BBC televíziónak adott interjúban kijelentette: az észak-atlanti szövetségnek komoly nehézségeket okozna a szükséges mértékű erők felvonultatása különösen a szárazföldön, ha Oroszország „bármilyen kalandorakcióra” szánná el magát.

Sir Richard szerint Nyugat-Európa folyamatosan építi le katonai kapacitásait, és nyilvánvalóan nem tudná megvédeni magát Oroszországgal szemben jelentős amerikai segítség nélkül.

A NATO-nak még egyetlen hadosztály – vagyis egy hozzávetőleg 20 ezer fős alakulat – gyors kivezénylése is jelentős gondot okozna – tette hozzá a brit tábornok.

Shirreff közölte: elismeri, hogy népszerűtlen politikai döntés lenne az újrafegyverkezés, de ha a NATO komolyan veszi saját védelmi kötelezettségeit, akkor újra kell fegyverkeznie, újjá kell építenie katonai kapacitásait. Európának „a zsebébe kell nyúlnia és többet kell költenie védelemre” – tette hozzá.

Ugyanezt hangsúlyozta nemrégiben Londonban tartott előadásában Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

A NATO teljes védelmi kiadásának kétharmadát az Egyesült Államok állja, és a szövetség katonai műveleti kapacitásainak jelentős részét kizárólag Amerika képes biztosítani, ami fenntarthatatlan – mondta a júniusi londoni rendezvényen a NATO-főtitkár.

Más nagy londoni kutatóközpontok is felhívták már a figyelmet arra, hogy gyors ütemben csökken a nyugati – főleg az európai – országok részaránya a globális védelmi kiadásokon belül.

A legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóközpont, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ védelmi kapacitásairól és katonai egyensúlyi helyzetéről összeállított idei elemzés (Military Balance 2014) kimutatta, hogy a nyugati hatalmak védelmi költségvetése tavaly valamivel több mint a fele, 2010-ben azonban még a kétharmada volt a világ összesített katonai kiadásainak. Az intézet adatai szerint tavaly az európai országok 57 százalékában csökkentek reálértéken számolva a védelmi kiadások.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató