2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

NATO–orosz biztonsági megállapodást szorgalmaznak

  • 2015-08-27 15:54:23

  • MTI

Új biztonsági megállapodást szorgalmaznak a NATO és Oroszország között volt vezető politikusok, egykori külügy-, illetve védelmi miniszterek, szerdán közzétett felhívásukban.
A német Volker Rühe, az orosz Igor Ivanov és a brit Desmond Browne szerint fennáll a veszélye a közvetlen katonai konfrontációnak a Nyugat és Oroszország között. Annak érdekében, hogy a súlyos következményeket megelőzzék, kötelező „magatartási szabályok” elfogadását tartják szükségesnek a tengeri és a légi manőverek vonatkozásában. A három egykori vezető politikus szerint erről haladéktalanul meg kell kezdeni a tárgyalásokat a NATO–Oroszország Tanács keretében. Ez a testület legutóbb tavaly júniusban ülésezett. Rühe, Ivanov és Browne felvetésére a NATO nem kívánt reagálni. Oana Lungescu, az atlanti szövetség szóvivője újságírói megkeresésre azt hangoztatta, hogy Oroszországnak teljesítenie kell nemzetközi kötelezettségeit, növelnie kell az átláthatóságot.
Egyes szakértők szerint a NATO-n belül vita folyik az Oroszországgal való intézményesített párbeszéd felújításáról, amit a németek történetesen szorgalmaznának, de a keleti tagállamok némelyike ellenez, mert aggodalmuk szerint az Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának megerősítéseként lenne értelmezhető.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató