„Talán egy fénykép. Egy régi, az 1980-as évekből. Romániából, Erdélyből, a magyar színházak, színészek életéről. Egy színésznő szemével. A kötet korkép. Felismerni az idők szavát, a mából szinte érthetetlen problémákat, a megoldani lehetetlen helyzeteket, meg a mindig újratermelődőket is. Amitől a színház és a színész lényegében ugyanaz marad. Vagy mégsem? Az akkori nyugtalankodás, nyughatatlanság, kényszerű elfojtások, tiltások eredményezték a nagy szabadságot, és ebben az elveszettség érzését a ma művészében? Miért is van, mire is való hát a színház? Akkor, és most?”
(Részlet a szerzői előszóból)
Katona Károly, Méhes Katalin, Tarr László, Albert Júlia, Sata Árpád, Tompa Miklós, Nászta Katalin. Végzős hallgatók tanáraikkal, egy próba szünetében. Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet, Marosvásárhely, 1973.
Harag György
Mi köze van a játéknak a világhoz? Az élethez?
Nem tudom. Csak annyit, hogy számomra mindent a játék jelentett. Az egész életem erre ment rá.
... Mit nevez színészi intelligenciának?
... sok olyan színésszel találkoztam, aki igazán nem volt – még csak közepesen sem – intellektuális, de a színpadon a játéka szellemmel telítődött, a váratlan megoldások
legintelligensebb használatával – ezt lehet ösztönnek, tehetségnek nevezni... A színpadi intelligencia fokmérője az alakítás.
... mostoha a világ ehhez a művészethez? A színházhoz az őt megtartó emlékezet? A történelem?
Nagyon.
Lehet-e egyáltalán egyetemes játéka a színésznek? Az üzenet módosul, ha idegen közegbe kerül, nem?
Valószínű, csak nem minden esetben. Volt itt egy előadás, a Troilus és Cressida Bukarestben. Ez a világon mindenhol élmény- és eseményszámba ment. Strehler Szecsuáni jó embere, Brook Lear királya is mindig eseményszámba megy, bárhol is, bármilyen közegben is játsszák. Nem azt mondom, hogy minden az alkotó együttes felelőssége, a befogadó közeg is fontos. Ez már a provincializmussal van összefüggésben. ... Gondoljon Bartók, ...vagy Caragiale elmeneküléseire.
... ma a színháznak mi a feladata?
Megteremteni az élő közeget. Maga köré gyűjti az embereket. Arra a pár órára a közönség közösséggé lesz. Párosul a szórakozás a tudásvággyal s a kikapcsolódás igényével, amit maga a játék szervez meg, és nagyon vonzó.
Kritikus, színész, rendező közti vitáról mi a véleménye?
Egyesek rájöttek arra, hogy bármilyen ütőképes egy színház, nem megy semmire rendező nélkül... A színházi előadás sokkal bonyolultabbá vált. ... többről van szó, mint egyszerűen eljátszani egy szöveget. Nem én fedeztem fel, hogy a szövegmögöttiség, a látvány, a színpadi kompozíció uralják a szöveg mellett a színházat. Márpedig a színész csak a saját partitúráját tudja. Kell valaki, aki mindezeket a tényezőket filozófiai és színházi eszközök felhasználásának minden lehetőségével együtt összhangba hozza. Az elsőbbségi kérdés álprobléma. Nem Aldo Nicolaj választja ki a színházat, hanem a rendező választ darabot, szerzőt stb... De vajon Ljubimovot rá lehet-e venni, hogy olyan darabot rendezzen, amit nem akar? Vagy Ciuleit? ...
Czegő Teréz, Fábián Ferenc – Ványa bácsi (A. P. Csehov) R. Cseresnyés Gyula, Temesvár, 1975.
Csorba András
Ha munkamódszeri elemzést készíthetnénk Csorba András művészetéről, valószínű azok közé tartozna, akik nem csak ésszel sakkozzák ki a szerepeiket. Vérrel, lélekkel, szenvedéllyel építi meg, teremti meg színpadi alakjait. Minden szerep életes, hús-vér egész ember az ő alakításában. Nincsenek olyan hiátusai, hogy a szellemi ívet ne támasztaná alá érzelem, élet, emberi tartalom... Sokszor figyeltem oldalról, mit művel a színpadon, hogyan játszik a közönséggel, milyen könnyedén, magától értetődően vezeti a játékot, a közönség kedélyével hogyan tud bánni. Alig tudtam, talán egyszer sikerült megelőznöm, hogy ne érjen nálam hamarabb a színfalak mögé.
Készült, sétált, koncentrált, megközelíthetetlen volt. Már élt körülötte a szerep, „burokban” volt, nem lehetett szólni hozzá....
[.... ]
Úgy rektor most, ahogy színész volt a színházban. Mert pár éve csak a főiskola alkalmazottja.
Képtelen voltam egyeztetni a rektori állást a színészi hivatással. Visszaadtam a Bánk bánt. ... Az elképzelések nem mindig találkoznak, de a munka folyamán közös nevezőre lehet jutni a rendezővel... Mert, ha csak elmondja, hogyan nem szeretné, de azt, hogyan szeretné, nem tudja elmondani, akkor vakvágányra kerülnek... Sokféle módszerrel lehet a jóhoz eljutni.
Hogyan lehet együtt játszani? Hogyan lehet megteremteni a munkafeltételeket?
Ez a rendező feladata. A színész érzi, hogy a rendező tudja, mit akar, hogy felkészült. Azt mondja el a színésznek, amire szüksége van, nem azt, amire nincs szüksége a színésznek. Az elméletileg sokat okoskodó rendező taszít. Önkéntes fegyelemre van szükség. Ez olyan természetessé válhat, hogy meg is feledkezhetnek arról, hogy fegyelmezettek. A munkalégkör kialakítása komplex dolog.
Botka László, Nászta Katalin, Bálint Péter, Csergőffy László – A fösvény (J. P. Molière) R. Kovács Levente, Sepsiszentgyörgy, 1986.
Tarr László
A sablonossá válás fenyegetett valaha? ... Egy időben azt mondták, Tarr mindenben jó, de ugyanaz.
Azt hiszem, sablonossá is váltam. Ez a veszély mindenkit fenyeget.
Minden szerepben egyforma vagy?
Tudja isten. Én vagyok minden szerepben. Különösen, ha van az embernek egy kicsi egyénisége, könnyen egyformává válhat. Nem tud megszabadulni tőle. Talán én is ilyen lehetek – kételkedik szerényen.
Milyen típusú színészt nem bírsz elviselni?
Amelyik biztos a saját dolgában. Feláll a szőröm, ha valaki teljesen nyugodt és biztos abban, hogy amit csinál, az kitűnő. Azokat szeretem, akiknek látom a szemén az ijedtséget, hogy vajon most hol is tart. Az dolgozik. Persze, a másik még többet „dolgozik”... De az önhitteket nem bírom.
Lehet-e módszer alapján megkülönböztetni a színészeket?
Ez belügy. Titok. Nekünk el kell viselnünk egymás rigolyáit.
Illyés Kinga
A színház a művészet perifériájára szorult. S ezt úgy mondhatom, mint aki a saját bőrén azt érzi, hogy komolyan veszik, amit csinál – mondja, és teával kínál, majd lekuporodik a fotelbe, s onnan beszél, kb. olyan pozícióból, mint abban a régi Méhes-darabban az a szemtelen kislány...
Általában színházainkból az igazi alkotó, művészi munka hiányzik. De hát ez a perifériára szorult színházi lét évszázados probléma, ha ugyan egyáltalán annak lehet nevezni. A művészetek közt a színház mindig perifériára szorult volt.
Tiltakozni szeretnék. Nem engedi. Így van, lássam be.
Szilágyi Enikő
Mint színészt kit szeretsz?
Orosz Lujzát, Dóriánt. Gyermekkoromban Dórián Ilona volt a kedvencem. Imádtam.
S mint partnert?
Keresztes Samut a Hamusivatagban... Nem esik ki a szerepéből. Döbbenetesen tud koncentrálni. Én sajnos röhögős vagyok. Ő túlfűtötten játszik, sose lazít. Kis szerepeit is komolyan veszi.
Rendezőt?
Haragot a főiskolán nem tudtam felmérni, gyors munka is volt, három hét alatt összecsapta. Nála teljes bedobásra van szükség. Ehhez uralni kell a szakmát. Ide pedig el kell jutni. A főiskolán nem tanítanak ilyesmit. Erre rá kell jönni. Az lenne az ideális, ha úgy lehetne gyúrni a színészt, ahogy a rendező akarja, úgy rendelkezhetne a belsejével, külsejével, ahogy akar. ....
Kit tisztelsz a legjobban ezen a pályán?
Lohinszkyt. És fájlalom, hogy Kingát nem játszatják. Hogy kiiktatták a szereposztásokból. Aki jó volt Penciulescunak, Haragnak, miért kellett pódiumra szorítani?
Visky Árpád, Molnár Gizella – Nagypapa látni akar benneteket (Csiki László) R. Seprődi Kiss Attila, Sepsiszentgyörgy, 1980.
SZÍNHÁZ – BELÜLRŐL
A szerző gondolatai – 1983-ban
Kisebbségi, nemzetiségi sors – ezt méltósággal, felelősséggel hordozni nem kellene örökös vigyázzban állást jelentsen a más, az új előtt. Nyitottabbnak, bizakodóbbnak kellene lennünk akkor is, ha nem megy minden mindig könnyen. Sőt, éppen akkor. A nyitottság föl is old görcseinkből, megszűnnek a szorongások, szabadabb a játék, a lehetőségek tárháza is gazdagabb lesz. A találkozás, a katarzis, a mindkét félt megtermékenyítő metamorfózis így jöhet létre. Tartózkodó, önfegyelmező, önvizsgáló szűrőberendezéseinkkel elzárhatjuk az utakat, amelyek kivezethetnének a labirintusból. A munkánk természetéhez a kísérletezés, a kockázatvállalás is hozzátartozik – ez a művészet lényege. Kipróbált utakon a műkedvelők járnak.
A KAB Színháztudományi Szakbizottsága a Magyar Művészeti Kar teatrológia tanszékcsoportjával együttműködve 2018. november 16-án, pénteken 17 órától megszervezi Nászta Katalin Thália erdélyi napszámosai című interjúkötetének bemutatását.
A bemutató helyszíne a Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnoka, a szerzővel Boros Kinga beszélget. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Az oldalt – a szerző válogatása alapján – Lázok János szerkesztette. A közölt fotók Nászta Katalin magángyűjteményéből származnak.
* Nászta Katalin: Thália erdélyi napszámosai. Tinta Kiadó, Sepsiszentgyörgy–Árkos, 2017 [588 oldalon 56 interjú]
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
