A veszprémi PéterPál Kiadó bejelentette, hogy zárul az Erdély honismereti fotóalbum-sorozatuk. A napokban látott napvilágot a népszerű könyvciklus 50. kötete, a Váradi Nagy Pál – Lőwey Lilla szerzőpáros a 92. budapesti Ünnepi Könyvhéten ennek dedikálásával búcsúzott közönségétől. A kiadvány címe: Nagyvárad – A Sebes-Körös partjának ékköve – A fotográfus szülővárosa. A több mint három évtizede indított sikeres sorozat létrehozóinak, szerzőpárosának érdemeit már több alkalommal méltattuk lapunkban, és biztos a továbbiakban is gyakran lesz még szó a tájainkon is jól ismert albumokról, hiszen a félszáz megjelent kötet rengeteg hasznos információval és számtalan ihletett, érdekes és látványos fotóval mutatja föl Erdély értékeit, kincseit, szépségeit, az itteni magyarság hagyományait, hatalmas szellemi, művészeti potenciálját.
A sorozatzáróként meghirdetett „reprezentatív fotóalbum – a Nagyváradon született – Váradi Péter Pál szívén, lelkén keresztül láttatja a szülővárost, melyben »csak« a szépre emlékezik” a fáradhatatlan fotós. Hogy mire? Jól érzékelhető, ha kiemelünk a könyvből egy kis történelmi összefoglalót.
Segít ebben a kiadó honlapja:
»„Biharország” fővárosa, „a magyar Birmingham” vagy a „Pece-parti Párizs” jelzőkkel illetett Várad a magyar országhatártól 10 km-re, a Sebes-Körös partján terül el. Ma Románia nyugati kapuja, a Partium legfontosabb városa, Bihar megye székhelye.
Nagyvárad elsősorban Ady városaként jut az eszünkbe, ahol pezsgő irodalmi élet zajlott a 19. században.
Összeforrt azonban Szent László nevével is, aki itt alapított monostort a 11. században, híres hermáját pedig féltve őrzik a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt, klasszicizáló barokk stílusú székesegyház múzeumában.
A 16–17. századi erdélyi fejedelmek (Báthoryak, Bethlen Gábor vagy a Rákócziak) főleg a város végvári szerepét erősítették. Ennek ellenére 1660-ban török kézre került és a váradi vilajet székhelye lett. A 18. században a város újjáéledt, nagy építkezések kezdődtek. Ekkor épült a Barokk palota, a Kanonok sor, 1780-ban kezdte meg működését a Királyi Jogakadémia. Az 1836-os nagy tűzvészben a város jelentős része megsemmisült. 1848-ban a magyar honvédség hadfelszerelési központja lett.
Az Újváros, Olaszi, Velence, és Váralja negyedek összeolvadásából 1850-ben jött létre Nagyvárad, 1870-től pedig már megyei jogú városi címet kapott.«
