A nagybetűs…
2013-02-13 14:05:45
- Nagy Székely Ildikó
A lányok szerelmesek, a fiúk csak szeretnek – mondja iskolába készülő kicsi nagyfiam. Tündérléptű ovis barátnőjét ő is „csak” szereti – adja tudtomra századszor is, mert az anyáknak bizonyos dolgokat soha nem lehet elégszer elismételni.
A lányok szerelmesek, a fiúk csak szeretnek – mondja iskolába készülő kicsi nagyfiam. Tündérléptű ovis barátnőjét ő is „csak” szereti – adja tudtomra századszor is, mert az anyáknak bizonyos dolgokat soha nem lehet elégszer elismételni. De amikor bábszínházba menet meglestem a csoportot, és láttam, hogy Krisztián a kislány kezét fogva tetőtől talpig ragyog, tudtam, hogy ez már az. A nagybetűs... Hasonló ahhoz a fényhez, ami az első játszótársával töltött órákat körüllengte, és ahhoz is, ami akkor suhant át az óvodai termen, amikor március 8-án egy másik lánykának rózsát adott. És hasonló ahhoz, ami öt, tizenöt, huszonöt évesen engem is annyiszor megérintett. Mert bármennyire is tagadjuk, mindannyian vágyunk rá. Vágyunk arra a könnyed lebegésre, a repülni tudás állapotára, amely legalább egy kis időre megszünteti a földre húzó, földön tartó erők hatalmát. Azt hiszem, a rügyeiket még titkoló fák is szerelmesek. Ezer ujjongó karral nyúlnak nemsokára kedvesük, az Ég felé, virággyertyákkal vallják meg vágyakozásukat. Az Ég pedig végtelenkék tekintetével viszonozza szerelmüket. Közben a miénkre is vigyáz.
