Növekvőben a Barabás Miklós Céh vonzereje

A Barabás Miklós Céh téli kolozsvári országos kiállításának komoly szakmai elismerése és nagy közönségsikere jól érzékelhetően felértékelte az erdélyi magyar képzőművészek e nagy múltú tömörülését, növelte vonzerejét, mind több alkotó szeretne csatlakozni az alakulathoz. Bővülőben a marosvásárhelyi céhtagok csoportja is, 4. közös jelentkezésükön a május 25-i megnyitón már huszonnyolcan álltak munkáikkal közönség elé a Bernády Ház földszinti galériájában. Aki ilyen tekintetben is felmérte a Bánffy-palotában és a Minerva Házban rendezett január-februári tárlatot, már ott is megállapíthatta, milyen figyelemre méltó művészi potenciált és színvonalat képviselnek az összképben a Maros megyei festők, szobrászok, díszítőművészek. Így külön, együtt még nyilvánvalóbb a minőség iránti elkötelezettségük, a vásárhelyi tárlatlátogatók joggal érezhették úgy, hogy az alkotói sokféleségben a művészi igényesség teremt harmóniát. Igen, a változatosság elkerülhetetlen, hiszen ahány kiállító, annyiféle vizuális világ sejlik föl a falakon, talapzatokon. És talán éppen ez fogja meg leginkább a nézőt: bármerre néz a termekben, mindenütt más táj, más téma, más érzelem, gondolat, ötletsziporka hozza izgalomba, indítja el valamerre a képzeletét. Itt is, ott is magával ragadja a vászonra vitt, agyagba mintázott, bronzba öntött, szőnyegbe szőtt látvány és az alkotás másféle eszköztáraival teremtett univerzumok bűvölete, aligha mondhatja bármelyikről is, hogy az valamiképpen nem érinti meg.

Persze mindenkinek meglehetnek a maga kedveltebb műtárgyai a kiállításon, hiszen ez a Marosvásárhelyen immár hagyományossá vált rendezvény mindig markáns egyéniségeket vonultat fel, akik népes rajongói táborral rendelkeznek, ennek megfelelően hol az egyik, hol a másik kép, szobor, kárpit előtt volt nagyobb csoportosulás. És nem mondhatnánk, hogy csak a már régóta tekintélynek, elismerésnek örvendő nevek marasztalták a nézőket. A mesterek mellett bizony számos méltató szó övezte a fiatalok, a pályakezdők műveit is. A vásárhelyi alkotóközösség arculatát meghatározó nagy öregek sorai sajnos ritkulnak, annál örvendetesebb, hogy a BMC tárlatáról az idősebb, de ma is aktív tagok nem akarnak hiányozni. Haller József ezen a tavaszon távozott, természetes, hogy három pasztellje a mostani kiállításon is hirdeti alkotói jelenvalóságát. De örömmel tapasztalhattuk meg a nyolcvanasok – Kolozsvári Puskás Sándor, Bálint Károly, Hunyadi László, Kedei Zoltán és az akárcsak Kolozsváron, itthon is vendégként bemutatkozó Datu Victor – vitalitását és az utánuk következő nemzedékek értékteremtő erejét, kimeríthetetlen inventivitását. Többségük úgy vetíti ki önmagából maiságát és folyamatos megújulókészségét, hogy eddigi elveihez, művészi törekvéseihez is hű marad. Művészeti ágtól, műfajtól függetlenül. A tárlatnak nyilván ezúttal is vannak erősebb és kevésbé hangsúlyos oldalai. A festészet egyértelműen az előbbihez tartozik. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Major Gizella, Kuti Dénes, a festőként is remeklő Bandi Kati, Kuti Botond, a már említett Haller József és Kedei Zoltán… Micsoda névsor! Bárhol fő helyet érdemelne ez a kis csapat a kiállításokon. Úgy is, mint a stiláris sokszínűség és a generációs folytonosság szép példája. Ugyanez különben a szobrászokról is elmondható. A plasztika a város, a megye művészeti éle-tének másik büszkesége. A nyolcadik ikszüket taposó fentebb felsoroltak mellett az őket korban követők – Bocskay Vince, Kiss Levente, Gyarmathy János, Baróthy Ádám, Sánta Csaba, Nagy Attila, Kolumbán Árpád Makkai István és a legifjabb, Veress Gábor – szintén számos fontos köztéri alkotás, illetve kisplasztika létrehozóiként hallattak, s ezen a BMC tárlaton is hallatnak magukról. A grafika ismét szegényesebb, mint amire számítottunk. De Datu Victor három sajátos technikájú rajza igazi kárpótlásnak tekinthető. Arcképei portretista telitalálatok. A textilművész Nagy Dalma is tusrajzokkal bizonyítja sokoldalúságát. Céhtársaival együtt ők mostanában már többször megcsillogtatták a textilművészet vásárhelyi erényeit, Hunyadi Mária, Csíky Szabó Ágnes, Sajgó Ilona és Kolumbán Kántor Zita textilkompozíciói most is beszédesen példázzák, mennyi különleges látvánnyal, eredeti ötlettel és egyéni leleménnyel képesek telíteni, feldobni egy kiállítást. Az ugyancsak textiles Puskai Sarolta pedig a digitális érából ad ízelítőt méretes printjeivel.

Jó, hogy a kolozsvári BMC-csoport mellett a marosvásárhelyi is rendszeresítette jelentkezéseit. Ez a gyakorlat öregbíthetné az alakulat hírnevét más régiókban is a nehezebben megszervezhető országos kiállítások között. Az itteni tömörülés vezetője, Kákonyi Csilla és férje, Bálint Zsigmond kitartó és céltudatos szervezőtevékenysége másoknak is például szolgálhatna. Bálint Zsigmond felvételei egyben azt is meggyőzően tanúsítják, hogy a fotóművészetnek is megérdemelt helye van a Barabás Miklós Céhben.