2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Most van éppen teljében. Talán minden eddiginél gazdagabban. Nem anyagiakban, nyilván, a pénz mindenütt kevés, a működtetésük meg folyamatosan drágul, de akik eddig kitartottak, most sem akarják feladni, a művészek többsége pedig szereti a táborozást, az újratalálkozás és baráti együttlét, a nagy csevegések és felszabadult éneklések hangulatát, az üdülés benyomásával könnyített rövid távú, lendületes alkotómunkát, a táborzáró kiállítások meglepetéstermése kínálta örömet. Így hát ilyenkor, nyáron sokan felkerekednek, vannak, akik művésztelepről művésztelepre járva próbálnak a hely szellemébe beágyazódni, és megújuló alkotói élményeket szerezni. A vendéglátó települések közönsége, a közelben lakó művészetkedvelők ugyancsak örülnek az ekképpen feldúsított kulturális kínálat lehetőségének. A karanténos időszak után különösen csábító a táborozás, egymást érték az alkotótábori események, voltak, vannak átfedések is, de bárcsak mindig ilyen problémákba kellene ütköznünk! Előreláthatólag augusztusban is a bőség hasonló zavara mutatkozik majd a képzőművészet hőfokot nem nélkülöző prérijén. De hogy ne csak általánosan kedélyeskedjünk, konkrétummal is szolgálhatunk a jól ismert művésztelepek, alkotótáborok háza tájáról. A világháló jóvoltából sokfelé jutottak képek, információk az ott történtekről. 


Bartha József installációja a Budapesti Román Kulturális Intézetben
 Forrás: Facebook



Az Incitato művésztábor nemcsak azért népszerű, mert immár harmincéves, művésznek, művészetbarátnak az állandó jellegű központi témája, hanem a lovak bűvös világa miatt is különösen érdekes. A törzsvendég alkotók évente szívesen visszatérnek oda, de új jelentkezők is mindig akadnának. Most is jól érezték ott magukat a meghívottak, műveik már Kézdivásárhelyen, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban váltják ki a nézők elismerését.

A még régebbi, még ismertebb művésztelep, a gyergyószárhegyi július 28-án nyitott táborzáró tárlatot a helyi művelődési ház Cika termében. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a magyarországi MAMŰ Társaság Kulturális Egyesülettel kialakított együttműködés keretében szervezte meg a marosvásárhelyiségét nem feledő MAMŰ immár ötödik táborát. Nem volt adott alkotási tematika, a tíz kortárs művész saját koncepciója szerint dolgozott. Hogy mit, azt remélhetőleg a vásárhelyi érdeklődők is láthatják majd, amikor az anyagot a szárhegyiek a Bernády Házba is elhozzák. A kiállítók: Palkó Tibor, Ocskay László Doky, Bartus Ferenc, Papp Ildikó, Kácser László, Cservenka Edit, Pető Hunor, Elekes Károly, Koroknai Zsolt és Ferencz Zoltán. 

Életkora tekintetében nem vetekedhet az előbbi kettővel a gernyeszegi Kastélypark művésztelep, de nemzetközileg ez is sűrűn hallat magáról. Jelenleg a 8. táborozás zajlik a Teleki-kastélyban és annak parkjában, és számunkra egzotikus országokból, Mexikóból, Vietnámból is érkeztek művészek a szervező Pokorny Attiláék hívására. A művésztelep július 25-én nyitotta meg kapuit, és a tervezettnél egy nappal hamarabb, augusztus 5-én, pénteken 18 órakor tartják a zárókiállítást. A résztvevők: Daniela Zaregui (Mexikó), Harmath István, Harmath Ica (Magyarország), Knyihár Amarilla (Magyarország), Makkai István (Románia), Őry Annamária (Magyarország), Pokorny Attila (RO- Hu), Stano Cerny (Szlovákia) és Tien Le (Vietnám). A meghívott művészettörténész, Nagy T. Katalin szintén anyaországi. 

Végül egy másik vásárhelyi érdekeltségű alkotótáborról is ejtsünk szót, a Vadárvácskáról, amely közel két évtizede működik a Bucsin túloldalán, Bükkfőn, a Sövér Elek Alapítvány jóvoltából, Gál Mihály elnök szervezésében, és a többségét minden alkalommal a Marosvásárhelyről érkezett alkotók képezték. A táborozók tárlatát hagyományosan Gyergyóalfaluban nyitják meg a vasárnap délelőtti nagymise után. Ez alkalommal is úgy lesz, július 31-én az Új Galériába várják a közönséget. 


Kiállítás a gyergyószárhegyi Cika teremben
   Fotó: Kolcsár Béla