A művész és a gyermekek

Török László fafaragó, grafikusművész gyermekrajzokból olvassa ki a teremtett világ rendjét, szépségét. A nagyernyei alkotóhoz, aki nyári táborok és más rendezvények alkalmával is szívesen foglalkozik óvodásokkal, iskolásokkal, éppen 38. születésnapján kopogtunk be.

– Ti vagytok az ajándékaim – köszöntött a tiszta tekintetű művész, miközben szentélynek ható műhelyébe vezetett. A tágas tér tökéletes rendjében a Szentírásból vett idézetek és különleges, belső utazásokkor született faragványok, grafikák vonzották magukhoz a tekintetünket. László hellyel kínált, és mesélni kezdett. De nem magáról, inkább arról, ami évek óta újra meg újra „ledöbbenti”, és magával ragadja.

– Pár hete, a nagyernyei napokon foglalkoztam legutóbb gyerekekkel. Akkor készült az ötödikes Kata rajza. Arra kértem, hogy azt mutassa meg a papíron, ami a szívében van. És nézzétek – mutatta a finom vonalú ceruzarajzot. – Ebben megtalálható a teremtés egész rendje. Arról mesél, hogy kezdetben vala a pont, amely aztán egy szívben árad ki. A népművészet szimbolisztikáját láthatjuk benne, a szív- és a virágformát. Elmén túli, belső késztetésből születnek ezek az alkotások. Én ritkán rajzolok úgy, hogy ne javítsak menet közben a munkán, de ezeken a gyermekrajzokon nincs radírnyom. Egységélményt közvetítenek, azt üzenik, arra emlékeztetnek, hogy a Teremtő nem felejtett el minket. Sokat gondolkoztam azon, hogy a későbbiekben mi az, ami kitörli a gyermekből ezt a talentumot. Többször tartottam előadást szülőknek, pedagógusoknak arról, hogy a legkisebbek rajzaikban az eredendő tisztaságot mutatják meg. Meg kellene ezt látni az egyszerű firkában is, akkor talán nem vágnánk le csupa jó szándékból a gyermekek szárnyait.

A későbbiekben vendéglátónk kérésünkre saját művészi pályáját is körvonalazta.

– 1996–97-ben Bandi Dezső alkotóműhelyében ismerkedtem meg a fafaragással. Akkor kezdtem el domborműveket, címereket és szobrokat faragni. 2009-ben végeztem el a marosvásárhelyi Népfőiskola grafika szakát, majd a Maros Megyei Képzőművészek Egyesületénél fejlődtem tovább. Több közös és egyéni kiállításom is volt, az első a Bernády Házban. 

– Kinek volt a legnagyobb szerepe a művésszé válásodban? – kérdeztük.

– A kezdetekre visszatekintve Bandi Dezső évtizedekkel később megértett tanítása mellett testvérem, Török János faragómester irányított végig ezen az úton. Neki köszönhetem az első külföldi munkáimat is. Idővel Svájcból, Kanadából, Ausztráliából is kaptam megrendeléseket. Eleinte másolatokat, később egyedi modelleket készítettem templomokba és magánszemélyeknek is. Anyagilag ez igen jövedelmező volt, valami mégis hiányzott. Egyszer Kanadából jött egy illető, és Lacit, a faragót kereste. Akkor jöttem rá, hogy míg a világ minden tájára küldök alkotásokat, azon a vidéken, ahol élek, nem található meg a kéznyomom. Ezt követően tértem vissza a népművészethez és a hazai tájakhoz. Szentannára szerelemkaput faragtam, Nyárádremetére hármas kopjafás helységnévtáblát. Idővel sikerült kiszakadnom az ego csapdájából, és teljes elcsendesülésben, alázatban alkotnom. Átkerültem a szolgálat területére, és ez nekem nagyon jó.

– A szobrok, domborművek, grafikák mellett kapukat is faragsz. Mesélj egy kicsit erről.

– Négy éve a sajátommal kezdtem. Ez egy galambdúcos kapu, amin jól láthatók a szakrális elemek, kétoldalt a férfi és a nő, középen pedig a Jóisten, a kiáradó fény hármassága. A kapuszárny pedig valóban szárny formájú. Az elkövetkezőkben Jobbágytelkére készítek egy napkaput. 

– Milyen gyakoriak a megrendelések?

– Az egyik munka hozza a másikat. Jövő tavaszig be vagyok ütemezve, jó lenne, ha lenne még két kezem. Nemrég Angliába, egy Szent Ignác-imaműhelybe küldtem alkotást.

– Mi vezetett a gyermekekhez?

– Egy lelki gyakorlaton volt egy belső megélésem. Azt hallottam, hogy „rajzolj, és én küldöm az embereket”. Valahogy így kezdődött. Félve tettem meg az első lépéseket, de nem bántam meg.

Beszélgetésünk végén a faragóművész családjáról, biztonságos háttért nyújtó párjáról és két fiáról mesélt. Egy-egy rajzukat is megmutatta, amelyekben szintén felfedezhetők a szeretet jelképei. 

– Csak akkor van egy alkotásban virágzás, ha az túlcsordul – foglalta össze művészi hitvallását az alkotó, majd azt is elárulta, hogy hangszereket, legfőképpen dobokat, az irányítása alá kerülő gyerekekkel pedig furulyát, csettegtetőt is készít. A Kerubok dobosaként zenél is, mióta azonban az együttes tagjai családot alapítottak, elmaradtak a fellépések, turnék. Vendéglátónk Platón gondolatával köszönt el tőlünk, miszerint a legnagyobb tudás nem más, mint emlékezés a lélek eredeti állapotára. Török László alkotói világa egyértelműen ezt igazolja.