Műtét (5. rész)
2013-02-13 14:02:15
- Bodolai Gyöngyi
A perfúzió hatására enyhülő fájdalom markából szabadulva valahol az ébrenlét és az álom határán kínlódtam a sürgősségi ügyelet függönnyel körülvett ágyán, amikor egy rendőr állt meg mellettem, és kérdezősködni kezdett.
A perfúzió hatására enyhülő fájdalom markából szabadulva valahol az ébrenlét és az álom határán kínlódtam a sürgősségi ügyelet függönnyel körülvett ágyán, amikor egy rendőr állt meg mellettem, és kérdezősködni kezdett. Azonnal elmúlt az enyhülést adó bódulat, s az elmémben rögzült kisfilm pörögni kezdett a balesetről, amelyben az iszonyú ütést kaptam, amikor az autóm a betonhídnak ütközött. Az volt az első visszajátszás, amellyel később számtalanszor szembesített emlékezetem szolgálatos magnetofonja. Amikor tudatosult, hogy valóban egy rendőr áll az ágyam mellett, felvillantak az ütközés után a segítségemre siető fiatalemberek szavai. Dühösen méltatlankodtak, hogy a rendőrség visszautasította a helyszínre való kiszállást, s a forgalommal szemben közlekedő fehér gépkocsi feltartóztatását. Bár közölték a rendszámát is, a rendőrök arra hivatkoztak: ha nem ütközött senkivel, akkor nem lehet bizonyítani, hogy szabálytalanul közlekedett. Annyira feldühített, hogy a baleset helyszínére nem, de a kórházba el tudtak jönni, hogy ma sem tudom, mi történt tovább. Lehet, hogy az altató hatott vagy felindulásomban veszítettem el újra az eszméletem. Amikor órák múlva nagy nehézségek árán az oldalamra fordultam, egy asszisztens lépett hozzám és közölte: a véreredményeim jók, elengednek. Hova menjek egyedül, hiszen nem tudok lábra állni? Hajnali négy óra körül kit költsek fel, hogy utánam jöjjön? – kérdeztem, amire azt válaszolta, hogy reggelig maradhatok. Hét órakor hívtam fel a barátnőm férjét, aki abban a faluban tanított, amelynek a határában a baleset történt. Kérésemre adtak még egy fájdalomcsillapító injekciót, ő pedig elvitt a községi rendőrségre, hogy a baleseti jegyzőkönyvet megírják. Hiába próbáltam elmondani, hogy mi történt, a szolgálatos rendőr kijelentette, nincsenek jelen a tanúk, a másik járművel nem ütköztem, Casco-biztosításom van, a legjobb tehát, ha azt nyilatkozom, hogy pillanatnyi figyelmetlenség miatt kötöttem ki a sáncban, s azért ütöttem meg annyira magam, mivel a biztonsági öv nem volt bekapcsolva. Akkor ott, abban a helyzetben nem volt se erőm, se kedvem vitatkozni, a sérüléseim mutogatni, írtam hát, amit mondott, s ami a legkényelmesebb volt számára, hiszen nem kellett tovább vizsgálódnia. Otthon a tükörbe nézve rémültem meg véraláfutásos, dagadt, puffadt arcom láttán. A mellkasomon karvastagságú duzzanat húzódott a biztonsági öv helyét jelezve, a jobb kezem is egyre jobban eldagadt, mire nagyon nehezen letusoltam. Az annyira áhított alvás a visszatérő erős mellkasi fájdalom miatt még napokig elkerült. Minden mozdulat külön kínszenvedést jelentett, s nehezemre esett a beszéd is. Eljött a háziorvosom, s orvos barátnőm, aki megnyugtatott, hogy a felvételek alapján a hátgerincem ép, de az ütés miatt valószínűleg sokáig fog még fájni. A jobb kezemen a kéztőcsontok elrepedtek, derült ki ortopéd orvos ismerősöm jóvoltából, s a fájdalom mellett begipszelt jobb kezem miatt szinte teljesen tehetetlenül feküdtem napokon át. Két hét telt el, amikor megkértek, hogy próbáljak meg elmenni egy tanácskozásra, korábban ugyanis megígértem, hogy jelen leszek. Bár a hozzám közelállók azt mondták, hogy elment az eszem, mások szerint korábban csak tettem magam, a bukovinai panzióban, ahol segítőkész és kedves emberek szeretettel vettek körül, sikerült túllépnem a történteken és már a második nap a két hete tartó makacs fájdalom is enyhülni kezdett. Örömömben akkor még nem gondoltam, hogy a balesetnek műtét lesz a vége.
