2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Műszaki hiba okozta az orosz gép lezuhanását

  • 2015-11-03 16:30:53

  • MTI

Műszaki hiba áll a légi katasztrófa mögött, amelynek során egy orosz utasszállító repülőgép 224 emberrel a fedélzetén lezuhant a Sínai-félsziget északi részén.

Műszaki hiba áll a légi katasztrófa mögött, amelynek során egy orosz utasszállító repülőgép 224 emberrel a fedélzetén lezuhant a Sínai-félsziget északi részén – írta keddi számában az al-Maszri al-Jóm egyiptomi napilap a fekete dobozokat vizsgáló szakértői csoport egyik tagjára hivatkozva.
A meg nem nevezett forrás szerint a gép hátsó részében történt meghibásodás, amely egy repedést okozott a farokrész jobb falában. „A fekete doboz felfedi az Iszlám Állam hazugságát” című írás szerint mindez kizárja annak a lehetőségét, hogy a dzsihadista szervezet egyiptomi ága lőtte le a szerencsétlenül járt gépet.
A napilap által támogatott forgatókönyv megegyezik a helyi sajtóra általában jellemző állásponttal, amely az orosz gép gyakori meghibásodását kiemelve egyértelműen a műszaki zavar lehetősége felé tereli az egyiptomi diskurzust.
Megfigyelők ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy eddig mind az egyiptomi, mind az orosz fél a saját érdekeinek megfelelő nyilatkozatokat adott. Egyiptom azt reméli: az ország közbiztonságának stabilitását hangsúlyozva elérheti, hogy a gyengél-kedő gazdaság számára létfontosságú idegenforgalom visszaálljon a forradalmi évek káosza előtti szintre. Eközben az Airbus 321-est üzemeltető Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) légitársaság vehemensen cáfolja a műszaki meghibásodással kapcsolatos spekulációkat.
Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter hétfőn élesen bírálta a német Lufthansa és a francia Air France–KLM döntését, miszerint egészen addig nem repülnek az érintett terület felett, amíg nem tisztázódtak a baleset körülményei. Sukri – az időközben számos Perzsa-öböl menti légitár-saság által is követett – lépést „felelőtlennek” minősítette egy televíziós interjúban, mivel, mint mondta, ez alátámasztja azokat a feltevéseket, amelyek szerint a technikai hibákon túl egyéb okok is a tragédia mögött állhatnak.
Az al-Maszri al-Jóm keddi cikkében az Egypt Air forrására hivatkozva továbbá azt is írta, hogy a gép karbantartásáról szóló szerződés az egyiptomi és az orosz légitársaságok között már három hónapja lejárt. „Nem történt műszaki vizsgálat, mielőtt a gép felszállt a sarm-es-sejki repülőtérről, annak ellenére, hogy a repülőt korábban is érték meghibásodások” – idézi az újság név nélküli forrását.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató