2021. november 28., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Scapin furfangjai – bemutató a Nemzeti Színházban

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata november 23-án, kedden 18 órától mutatja be Molière Scapin furfangjai című nagytermi előadását Parti Nagy Lajos átiratában, Albu István rendezésében. Szereplők: Tollas Gábor, László Csaba, Varga Balázs, Bokor Barna, Galló Ernő, Kádár Noémi, Kiss Bora, Bartha László Zsolt. Díszlet- és jelmeztervező Márton Erika; zeneszerző Bocsárdi Magor; zeneszerző-asszisztens Pál-Petra Noémi; dramaturg Szabó Réka. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenészei. A 16 éven felülieknek ajánlott, román felirattal követhető előadásra a pandémia miatt korlátozott számú férőhely áll rendelkezésre, a belépés a járványügyi intézkedések szigorú betartásával történik. A premier után legközelebb november 29-én, hétfőn, majd 30-án, kedden 18 órától tekinthető meg a műfajilag intrikus komédiaként meghatározott darab a színház Nagytermében. A bemutatóra jegyek a színház nagytermi jegypénztáránál (nyitvatartás hétköznapokon 9 és 18 óra között, telefonszám: 0365-806-865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint online a Biletmaster oldalán válthatók.


Scapin furfangjai – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat



Nem történt semmi

November 25-én, csütörtökön 18.30-tól a Nem történt semmi című előadásra várják a Nemzeti Színház közönségét a Kisterembe. Dálnoky Réka – Székely Csaba – Elise Wilk darabját Sebestyén Aba rendezte. A színház előadásain a védettség igazolásával, oltási igazolással vagy a betegségen való átesést bizonyító dokumentummal lehet részt venni (amely a megfertőződéstől számított 15. és 180. nap közötti időszakban érvényes).

Az Ariel színház műsora

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban november 19-én, pénteken 18 órától a Gabi és a repülő nagypapa című mesejáték látható. Rendező Vidovszky György. 21-én, vasárnap délelőtt 11 órától a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz című előadást játssza a társulat. 24-én, szerdán és 26-án, pénteken 14 órától a 14 éves kortól ajánlott Viszlek magammal című interaktív diákelőadás látható. A helyek száma a járványügyi helyzet miatt korlátozott, előzetes telefonos foglalás szükséges: a mesejátékokra a 0740-566-454-es telefonszámon, a diákelőadásokra a rablopandur@yahoo.com e-mail-címen vagy a 0747-942-181-es telefonszámon lehet jegyet foglalni. A 12 éven felüli nézők a védettség bizonyításával vehetnek részt az előadásokon.


Viszlek magammal – Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház



Unseen – Koncert a sötétben 

November 23-án, kedden 19 órakor Unseen – Koncert a sötétben címmel kamarazeneestet tartanak a Kultúrpalota nagytermében. Makcim Fernandez Samodaiev gordonkán, Monica Florescu zongorán játszik, moderátor Ruxandra Miuţi. Műsoron: Bach-, Scarlatti-, Vivaldi-, Pärt-, Maria Theresia von Paradis-művek.

Szimfonikus dzsesszhangverseny

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia és a Forfun Remetea Egyesület közös szervezésében szimfonikus dzsesszhangversenyre kerül sor november 25-én, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalota nagytermében. A filharmónia szimfonikus zenekarát Remus Grama vezényli, fellép az Ineffable együttes: Regián Réka Kata – ének, fuvola, Lukács Márton-Örs – billentyűk, hangszerelés, Szereceán Tihamér – basszusgitár, basszusszintetizátor, Szereceán Osszián – dobok. Műsoron az Ineffable együttes művei.

Híres operaáriák és zongoraművek az Erdélyi Magyar Televízióban

A XXIII. Bernády Napok gálaelőadását virtuális térbe kényszerítette a koronavírus-járvány. Az október 29-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában lezajlott koncertet a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány felkérésére rögzítette az Erdélyi Magyar Televízió, és közvetítését november 21-én, vasárnap este 21.30 órától tűzi műsorra. Az est két jeles fellépője az énekművész György Levente basszbariton és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész. Mindketten a nemzetközi zenei élet elismert egyéniségei, előadásukban népszerű operaáriák és zongoradarabok csendülnek fel, maradandó élményt, jó szórakozást ígérve a tévénézőknek. 

Tiszta lap – slam poetry est

November 19-én, pénteken 19 órától Tiszta lap címmel slam poetry estre kerül sor Marosvásárhelyen. A minimális, 25 fős létszámmal zajló rendezvény egy része követhető lesz a Facebookon.

Beszélgetés Marék Veronikával a virtuális térben

November 25-én, csütörtökön román idő szerint 18 órakor Marék Veronika írónővel, a kortárs magyar gyermekirodalom egyik legjelentősebb alkotójával követhető beszélgetés az interneten. A még aktív szerzővel, akinek legnépszerűbb mesehőse az 50 éve „született” Boribon játékmackó, Szegő János beszélget. Az élő közvetítést a Líra Facebook-oldalán lehet megnézni. Szervezők: Pagony és Líra Könyv.

Marton Márta Ágota grafikai kiállítása

A marosvásárhelyi kövesdombi unitárius templom Bözödi György termében novemberben is megtekinthető Marton Márta Ágota művésznő grafikai kiállítása hétköznapokon 9–13 óra között, valamint vasárnapokon a délelőtt 11 órától kezdődő istentisztelet előtt és után.

Duha László fafaragászati kiállítása

November 27-éig látogatható Duha László fafaragászati kiállítása a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében. A munkákat naponta 9 és 13 óra között lehet megtekinteni.

Ideje az építésnek – vándorkiállítás

A Maros Megyei Múzeum szervezésében a marosvásárhelyi múzeum várbeli épületében megnyílt a Teleki László Alapítvány Ideje az építésnek című vándorkiállítása. A tárlat erdélyi műemlékek restaurálási folyamatait mutatja be. Az épületekről készült művészi fotók és ismeretterjesztő leírások mellett több eredeti tárgy, kordokumentum, műtárgymásolat, hang- és filmfelvétel segíti, hogy a látottak az érdeklődők és a hozzáértők számára egyaránt emlékezetesek legyenek. A bemutató számos interaktív elemet is tartalmaz, így a látogatók maguk is megtapasztalhatják a restaurátori munka nehézségeit és szépségeit. A kiállítás december 5-ig marad Marosvásárhelyen, keddtől péntekig, naponta 9–16 óra között, hétvégén 9–13 óra között látogatható. A belépés díjtalan, a járványhelyzet miatt a résztvevők száma korlátozott.