2021. október 25., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ember tragédiája – vendégelőadás a Nemzeti Színházban

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Az ember tragédiája című előadásával vendégszerepel október 8-án, pénteken 17 és 20 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermi stúdióterében. A darab rendezője Silviu Purcărete.

További előadások a Nemzetiben

Október 10-én, vasárnap 19.30-tól a Weöres Sándor emléke előtt tisztelgő Bolero című videoinstalláció látható a Nemzeti Színház Kistermében. Rendező: Keresztes Attila. 12-én, kedden 19.30-tól Olt Tamás Abszint című darabját lehet megtekinteni a Kisteremben, a szerző rendezésében. A színházi jegypénztár hétfőtől péntekig 9–19 óra között, illetve előadások előtt egy órával tart nyitva, telefonszám: 0365-806-865. Online jegyvásárlás a biletmaster.ro honlapon. A színházi előadásokon a 12 év feletti nézők kizárólag QR-kóddal ellátott oltásigazolással (melynek érvényessége a teljes oltási program befejezésétől számított 10 nap után kezdődik), 72 óránál nem régebbi, negatív RT-PCR-teszteredménnyel, 48 óránál nem régebbi, igazoltan negatív antigéngyorsteszt-eredménnyel, a koronavírus-fertőzésen való átesésről szóló igazolással (amely a megfertőződéstől számított 15. és 180. nap közötti időszakban érvényes), 90 napnál nem régebbi, a szervezetben igazoltan jelen levő, SARS-CoV-2-fertőzésre vonatkozó antitestteszt-eredménnyel vehetnek részt. 

Caligula helytartója

A Caligula helytartója című előadás, a Mikházi Csűrszínházi Egyesület, a Spectrum Színház, az ADI Pro Cultura Siculi – Csíkszereda és a Maros Művészegyüttes közös produkciója látható október 9-én, szombaton 19 órától és 10-én, vasárnap 18 órától a Spectrum Színházban. Rendező: Kincses Elemér. Szereplők: Szélyes Ferenc és Györffy András Jászai-díjas színművészek, Tatai Sándor, Benedek Huszár Botond, Pál Hunor, Barabási Tivadar és Kárp György színművészek. 

Miért nem marad reggelire? 

Október 11-én, hétfőn és 12-én, kedden 19 órától a Ray Cooney és Gene Stone angol szerzőpáros színpadi művéből készült Miért nem marad reggelire? című előadást játsszák a Spectrum Színházban. Rendező: Kovács Levente. Szereplők: Tatai Sándor, Márton Emőke-Katinka, Mihály Alpár Szilárd. Jegyek a helyszínen kaphatók, helyfoglalás a 0744-301-875-ös telefonszámon. A helyek száma korlátozott. A Spectrum Színház előadásain kötelező a maszkviselés és az oltási igazolás.

Viszlek magammal – diákelőadás az Ariel színházban

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Viszlek magammal című, 7–12. osztályosoknak szóló színházi nevelési előadásának bemutatója lesz október 10-én, vasárnap 18 órától a Nyomda utcai székhelyen. A helyek száma korlátozott, előzetes foglalás feltétlenül szükséges a rablopandur@yahoo.com e-mail-címen vagy a 0747-942-181-es telefonszámon. Rendező, drámapedagógus: Tóth Zoltán, dramaturg: Vilmos Noémi. Szereplők: Halmágyi Éva, Szabó Dániel, Bugnár Szidónia, Bonczidai Dezső, Fehér Csaba. Zene- és dalszövegek: Fehér Csaba, Vilmos Noémi, Bugnár Szidónia.

Az Ariel színház további műsora 

Október 13-án, szerdán 10 és 18 órától A varázstükör című mesejáték látható a színházban, Sramó Gábor rendezésében. 14-én, csütörtökön 13 órától a Viszlek magammal című diákelőadást ismétli meg a társulat. 15-én, pénteken 9.30, 11 és 18 órától a Gabi és a repülő nagypapa van műsoron Vidovszky György rendezésében.

XXXI. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál

Kamarazeneest

Október 12-én, kedden 19 órakor kamarazeneesttel folytatódik a XXXI. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál a Kultúrpalota nagytermében. Fellép az Ars Subtilior együttes: Mihai Vaida (fuvola), Iulia-Adriana Cazacu (hegedű), Marius Boldea, Ana Boldea és Cătălin Răducanu (zongora). Műsoron: Constantin Silvestri-, Dan Constantinescu-, Lipatti-, Dan Dediu- és Vlad Gînţa-művek.

Ludwig van Beethoven vokálszimfonikus hangverseny

Ludwig van Beethoven emléke előtt tisztelgő vokálszimfonikus hangversenyre kerül sor október 14-én, csütörtökön 19 órakor a XXXI. Constantin Silvestri nemzetközi zenei fesztivál keretében a Kultúrpalota nagytermében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes karát és szimfonikus zenekarát Theo Wolters hollandiai karmester vezényli. Zongorán játszik Horia Mihail. Műsoron: Beethoven-művek.

Csütörtök a múzeumban

A Maros Megyei Múzeum Csütörtök a múzeumban című programsorozata október 14-én a múzeum marosvásárhelyi várbeli épületében, az emeleti kiállítóteremben folytatódik. Az érdeklődők a Megőrzött múlt – textíliák gróf Bethlen Anikó néprajzi gyűjteményéből című kiállítás tárlatvezetésén vehetnek részt 17 órától magyar, 18 órától román nyelven. Magyar nyelven Tatai Orsolya muzeológus, románul Laura Pop tudományos kutató mutatja be a kiállítást.

Szemben ülünk, beszélgetünk – Nagy Miklós Kund könyvbemutatója 

A szerző új könyvét október 11-én, hétfőn 18 órakor mutatják be a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Szemben ülünk, beszélgetünk című interjúkötet Nagy Miklós Kund utóbbi években rögzített beszélgetéseiből közöl huszonkettőt. Hazai és határon túli alkotók vallanak önmagukról, munkájukról a Lector Kiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös kiadványában. Írók, költők, képzőművészek, művészettörténészek, színházi rendezők, színművészek életműve rajzolódik ki a Gálfalvi Ágnes szerkesztette kötetben. A bemutatón Kovács Levente rendező, egyetemi tanár méltatja a könyvet, és folytat párbeszédet a szerzővel.

Filmtettfeszt – magyar játékfilmek Marosvásárhelyen

A Kolozsvár központtal összesen 15 városban megrendezésre kerülő 21. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle idei új helyszíne Marosvásárhely. A megyeszékhely a K’Arte Egyesület közreműködésével kapcsolódott be a programba. A vetítések október 8-ától, péntektől 10-éig, vasárnapig zajlanak a Művész moziban. Naponta két játékfilmet lehet megtekinteni 17 és 19 órától. 

Október 8-án, pénteken 17 órától a Jutalomutazás című, 1975-ben készült filmszatíra látható. Rendező és forgatókönyvíró: Dárday István, Szalai Györgyi. Szereplők: Simai Mária, Borsi József, Tamás Kálmán, Tamás Kálmánné, Márton István. Operatőr: Koltai Lajos. Zene: Papp Imre, Presser Gábor, Solymos Antal, Tolcsvay László. 19 órától az Űrpiknik című, 2021-es vígjáték van műsoron (79 perc). Rendező: Badits Ákos, forgatókönyvíró: Benedek B. Ágota és Badits Ákos. Szereplők: Takács Zalán, Walters Lili, Rainer-Micsinyei Nóra, Árpa Attila. Operatőr: Balázs István Balázs. Zene: Seress Bálint.

Október 9-én, szombaton 17 órától az Így vagy tökéletes című, 2021-ben készült romantikus vígjátékot lehet megtekinteni. Rendező: Varsics Gábor, forgatókönyvíró: Csurgó Csaba. Szereplők: Béres Márta, Fekete Ernő, Trokán Nóra, Thuróczy Szabolcs, Hegedüs D. Géza, Lengyel Tamás. Operatőr: Nagy András. Zene: Balázs Ádám. 19 órától a Legjobb tudomásom szerint című, 2020-as filmdrámát vetítik (117 perc). Rendező: Lőrincz Nándor, Nagy Bálint, forgatókönyvíró: Lőrincz Nándor. Szereplők: Bodolai Balázs, Hámori Gabriella, Menszátor-Héresz Attila, Fenyő Iván, Jakab Juli. Operatőr: Nagy Bálint. Zene: Fodor Attila.


Legjobb tudomásom szerint



Október 10-én, vasárnap 17 órától a Békeidő című, 2020-as magyar – román filmdráma látható (92 perc). Rendező és forgatókönyvíró: Hajdu Szabolcs, a rendező munkatársa: Gálovits Zoltán, rendezőasszisztens: Barta Árpád, Erkel Bálint. Szereplők: Sárosdi Lilla, Szabó Domokos, Hajdu Szabolcs, Török-Illyés Orsolya, Hajdu Lujza, Wrochna Fanni, Schilling Árpád, Buchmann Wilhelm, Gelányi Bence, Bocsárdi Magor, Molnár Enikő, Deák Zoltán, Ötvös Kinga, Tóth Orsi, Katona László, Sándor Anna, Pálfi Magdó, Földeáki Nóra, Krokovay Ábel, Halmi Gábor. Operatőr: Bántó Csaba. Zene: Freakin’ Disco. A vetítéssorozatot a 19 órától megtekinthető Hab című, 2020-as romantikus vígjáték zárja (89 perc). Rendező: Lakos Nóra, forgató-könyvíró: Kerékgyártó Yvonne, Fekete Fruzsina, Lakos Nóra. Szereplők: Mácsai Pál, Kerekes Vica, Mátray László, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Szikszai Rémusz. Operatőr: Bálint Dániel. Zene: Balázs Ádám.

A fesztiválon való részvétel ingyenes, viszont a járványügyi korlátozások szigorú betartásához kötött. Kötelező a kézfertőtlenítés és a maszkviselés a vetítések teljes időtartama alatt. Mivel Marosvásárhelyen a Covid–19-fertőzöttségi arány meghaladja a 3 ezreléket, a vetítésekre csupán a védettségi igazolás felmutatásával lehet belépni. A helyek az érkezés sorrendjében foglalhatók el, nullás jegyek a jegypénztárnál válthatók. 

A Teleki Téka a Székelyföld Napokon

Október 8–17. között lesz a XII. Székelyföld Napok rendezvénysorozat. A Maros megyei programok között kiemelt helyet foglal el a Teleki Téka kínálata, amely október 9–15. között könyvbemutató-sorozattal kapcsolódik be a rendezvénybe. 9-én, szombaton délelőtt 11 órától a Teleki Téka olvasótermében Tekei Erika a Mesés Székelyföld című meséskönyvsorozat szerzőjével, Sarány Istvánnal, illetve a kötetek illusztrátorával beszélget. A képek a Székelyföld Napok ideje alatt megtekinthetők a Teleki Téka emeleti folyosóin. 11-én, hétfőn 18 órától Szokoly Elek közíró publicisztika-kötetéről, A hídverés színéről (Kriterion Kiadó) beszélget a szerzővel Ungvári Zrínyi Imre. 12-én, kedden 16 órától a székelyudvarhelyi Forrás Központ Haáz Rezső pasztelljeiből készült kiállítása nyílik meg a Teleki Téka udvarán. A kiállítás a Székelyföld Napok teljes időtartama alatt látogatható lesz. 13-án, szerdán 18 órától a Kultúrpalota kistermében Bartos-Elekes Zsombor Mappae Comitatuum Transylvaniae című térképészeti szakmunkáját méltatja, illetve a szerzővel beszélget Tamás Sándor térképgyűjtő. 14-én, csütörtökön 18 órától a Kultúrpalota kistermében a Kriterion Könyvkiadó 20. század sorozatának bemutatására kerül sor. A sorozatról Jakabffy Tamás szerkesztő, Csata Zsombor, Fábián Gyula beszélgetnek. 15-én, pénteken délelőtt 11 órakor, az eseménysorozat záróakkordjaként a hagyományos Téka-sétára várják az érdeklődőket a könyvtár rejtett tereibe.

A belépés az összes eseményre ingyenes, a szervezők a járványügyi előírások betartására kérik a résztvevőket. A teljes program, amelyben számos kiállítás megtekintésére, illetve további városnéző sétákra hívják az érdeklődőket, a szekelyfold.ro honlapon tekinthető meg.