Munkaügyek
El nem tudom képzelni, lelkileg hogyan viszonyulnak a mai mindenfajta tisztviselők a Magyar Televízió Munkaügyek című irreality sorozatához. Így írják a tévéműsorok: IrReality.
El nem tudom képzelni, lelkileg hogyan viszonyulnak a mai mindenfajta tisztviselők a Magyar Televízió Munkaügyek című irreality sorozatához. Így írják a tévéműsorok: IrReality. Hogy mit takar e műfaji meghatározás? Azt – magyarázzák a nagyokosok –, hogy a rendezők, szereplők úgy tesznek, mintha minden éppen akkor történne, amikor látjuk a vasárnap esténként sugározott jeleneteket, holott világos, mint a vakablak, hogy fikcióról van szó. Persze ilyen alapon minden – manapság játszódó – sorozatot irreality show-nak lehetne nevezni.
Édes jó apám annak idején szintén irodista volt. Nem munkaügyis, hanem pénzügyes. Nos – ha élne – talán ő sem lelkesedne az állami ügyintézők széles körű kasztjához tartozó munkaügyisek igen szellemes, olykor vitriolos kifigurázásáért. Gyermekként sokszor besettenkedtem a különféle irodákba, ahol dolgozott (Hangya-épület, mai városháza, megyeháza), és ott mindig „agypörzs” szag volt. Soha senki nem idétlenkedett, jópofáskodott, mint a munkaügyisek a róluk szóló tévésorozatban. De ettől még nyugodt lelkiismerettel megállapítom: a szellemes, jól megírt és főleg a kiváló színészek által „alátámasztott” sorozat sokkal szórakoztatóbb, színvonalasabb, „életszagúbb”, mint az agyonajnározott, nagy tamtammal beindított Marslakók, amely – ugyebár – rólunk, újságírókról szól. A budapesti újságírók java része is úgy érzi, kitömött bábuk a sorozatban mozgatott alakok. Erről többen cikkeztek már az anyaországi sajtóban.
A Munkaügyek alkotói (Litkai Gergely, Kovács András Péter, Hadházi László, a Dumaszínház művészei) értik a mesterségüket. Gondos munka volt a casting, azaz a szereplőválogatás is. A hatvanas éveit taposó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas Molnár Piroska elképesztően tehetséges. Bármilyen produkcióban jelenik meg, előnytelen külseje ellenére azonnal magára vonja a figyelmet, és mindig százszázalékosan hiteles. Az ő játékába feledkező néző valóban folyamatosan úgy érezheti: a szeme előtt születik a figura, rajta állnak, netán buknak a jelenetek. Tegyük hozzá: ritkán buknak! A főszerepelő hölgynél 12 évvel fiatalabb, szintén nem „mai csirke”, Mucsi Zoltán a sorozat másik biztos pillére. Társaik is remekelnek. Ennek ellenére a sorozat nemigen nyerte el az anyaországi nézők zömének a tetszését. Bár igen kedvező felvezetéssel fut vasárnap esténként az m1 műsorán, nem képes tömeget vonzani. Az előtte látható Magyarország, szeretlek! vetélkedő kétszer annyi nézőre számíthat, mint a szellemes Munkaügyek. A sorozat erdélyi nézőtábora bizonyára még kevésbé népes, mint az anyaországi, hiszen mi egy órával később, fél tizenegytől fél egyig láthatjuk (ha képesek vagyunk e késői óráig ébren maradni) a párosával sugárzott részeket. Márpedig megérik a fáradságot! Még akkor is, ha a vasárnap estére a fránya hétfő reggel következik, amikor még a kelő nap is álmosan hunyorog.
Máthé Éva
