A muhi csata

A Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében a magyar történelem nagy csatáit felelevenítő előadás-sorozat részeként hallhattunk előadást a muhi csata történetéről Zsoldos Attila akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa előadásában.

Zsoldos Attila, a Népújság kérdésére, hogy miért éppen a muhi csatát választotta előadása témájául, kijelentette: 

 – A középkor végén értelemszerűen adódik a mohácsi ütközet, de a középkornak a korábbi szakaszaiból azért esett a választásunk Muhira, mert maga a tatárjárás egy olyan eseménysor, amelyről valamiféle ismerete feltételezhetően mindenkinek van, akár ismeretterjesztő tudományos munkákból, akár történelmi regényekből, filmekből, ugyanakkor viszont vannak olyan új elképzelések a történetíráson belül, amelyek esetleg árnyalni tudják, megváltoztathatják azokat a tévhiteket, amelyek a tatárjárással kapcsolatban élnek a magyar történelmi köztudatban. 

 – Az előadásban nem az eseményeket sorolta fel, inkább azokra a kérdésekre koncentrált, ahol valamiféle új eredményekről lehet beszámolni. Ilyen például, hogy ma már nem gondolják azt, hogy teljesen felkészületlenül érte az országot a tatár támadás.

 – Ma már nem gondoljuk azt, hogy a muhi csata teljes baklövés volt, a magyar hadvezetés csődje, egy rosszul kiválasztott helyszínen rossz időpontban megvívott csata, amelyet ráadásul még a szekérhistória is árnyal. Ma már úgy látjuk, hogy Muhi kiválasztása jó hely volt, egy olyan helyet kellett a magyar hadvezetésnek választania, amelyet a tatárok meg fognak támadni. És ezért várakoztak arra, hogy a Sajó hídján a tatárok jöjjenek át, hiszen kézenfekvő, hogy egy folyón átkelő hadsereg, még ha hídon is kel át, jóval támadhatóbb, sérülékenyebb, mint az, amelyik már a túlsó parton várja. Ebben tehát nem kell hibát keresni. A szekértábor is általánosan bevett katonai fogás volt Nyugat-Európában, maguk a mongolok is alkalmazták, erre vannak adataink. Arra szolgált, hogy biztos fedezéket adjon a sereg hátoldalának, úgyhogy azok az elképzelések, amelyek egyébként középkori forrásokon alapulnak, és elmarasztalják a magyar hadvezetést ennek a szekértábornak a bevetése miatt, nem állják meg a helyüket.

Más kérdés, hogy a csatában voltak olyan elemek, amelyeket a magyar hadvezetés valóban nem látott előre. Azt például, hogy a mongolok képesek voltak átkelni a Sajó hídjától északabbi, illetve délebbi folyószakaszokon, és éppen a legválságosabb időpontban képesek voltak friss, pihent erőket bevetni a csatába. Ráadásul, a két sereg között kétségkívül megfigyelhető különbség, hogy a mongol jóval fegyelmezettebb, nagyobb harci tapasztalatokkal rendelkező sereg volt, ők a válságos pillanataikat képesek voltak túlélni és úrrá lenni a nehézségeken, a magyar sereg viszont nem. Ez döntötte el a muhi csatát. 

A másik dolog, ami talán el szokott sikkadni a történelmi köztudatban, hogy még ha a muhi csatát meg is lehetett volna nyerni, a háborút valószínűleg nem. Ennek az az oka, hogy a mongol sereg nem egy kóbor horda volt, mint ahogyan például a kortárs magyarok egy része is vélekedett, hanem minden idők legnagyobb eurázsiai birodalmának a tökéletesített hadereje. A mongol egy jól szervezett birodalom volt, és képes volt arra, amire a kor egyetlen európai állama sem, hogy egymástól sok száz kilométerre önállóan tevékenykedő seregtestek egyetlen stratégiai célt követve tevékenykedjenek. Márpedig ez esetben éppen ez történt: nemcsak az a mongol főerő tört rá Magyarországra, amellyel IV. Béla felvette a harcot Muhinál, de északról is érkezett egy és délről is, amely éppen Erdélybe tört be, és pusztította végig, és onnan az Alföldre, egy olyan stratégiai célt követve, hogy Muhinál vagy bárhol máshol a mongol főerőkkel a harcot felvevő magyar sereg hátába kerüljön. Egy ilyen támadás kivédésére egyetlen európai állam sem lett volna képes, tehát nincs amit a magyar hadvezetés szemére vetni. 

 – Említette, hogy végigsöpörtek Erdélyen is. Gyergyóban közismert az a legenda, hogy a tatárok elértek a Bucsinig, a hegytetőről lenéztek a Gyergyói-medencébe, amely teljesen ködbe burkolózott, azt hitték, tengerszem, és visszafordultak. Rege ez vagy a történetírás is tud róla?

 – A történelemtudomány nem tudja igazolni ezt a mondát. Székelyek vesztek oda a tatárjárásban, tudunk arról, hogy az erdélyi vajda felvette a harcot a betörő mongol seregekkel, vereséget szenvedett, de Székelyföld nem tartozott a mongolok stratégiai céljai közé. Talán ha majd a napjainkban örvendetesen felvirágzó régészeti kutatások további eredményeket érnek el, lesznek adataink erre, hisz Magyarországon is több olyan régészeti lelőhely van, amelyet egyértelműen a tatár pusztításhoz lehet kötni. Nem lehetetlen, hogy ilyen Erdélyből is elő fog kerülni.

 – Rogerius feljegyzéseiben az áll, hogy a döntő csata küszöbén sem szűnt meg a háborgás a király ellen: „Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket…”

 – Arról van szó, hogy IV. Béla és az ország akkori közvéleménye – ha élhetek ezzel a modern kifejezéssel – között nagyon feszült volt a viszony különböző okoknál fogva, és a magyar történetírás hitelesnek fogadja el azt a tudósítást, miszerint a magyarok nem vették komolyan a mongol támadás hírét, és nem bánták volna, hogy a király jobban rájuk szorul, mondjuk egy kisebb vereség után. De nem tudhatták, hogy nem egy kóbor nomád betörés éri az országot, ami a XI. századtól kezdve szinte folyamatosan elő-előfordult. Úgyhogy ez hitelesnek tűnő információ.

 – Kiderült-e, hogy miért fordult vissza a mongol sereg? 

 – A tatárok megpróbálták IV. Bélát elfogni, egészen Dalmáciáig üldözték, aztán egy ideig a Balkánon portyáztak, utána visszafordultak. Valójában nem tudjuk, hogy mi volt az oka ennek a visszavonulásnak. Különböző elméletek vannak: a nagy kán időközben meghalt, és az új kán választására siettek vissza, vagy hogy eleve nem is volt céljuk az ország elfoglalása, elpusztítása, illetve a lovaiknak nem jutott elég legelő, és más ehhez hasonlók.

Az eredeti hírek arról szóltak, hogy Németország ellen indul a nagy mongol támadás, de valószínűleg ezt feladták, hiszen Lengyelországon keresztül könnyebben elérhető lett volna Németország. Ha 1241 márciusában Magyarországra törtek rá, akkor Magyarország volt a cél, és már nem is akartak továbbmenni. De hogy miért fordultak vissza, amikor lényegében a legyőzött ország ott hevert a lábuk előtt, nem tudjuk.

 – Azt lehet-e tudni, hogy miért éppen Magyarországot támadták meg?

 – Erre van elképzelésünk. IV. Béla ugyanis befogadta a kunokat, a mongolok viszont úgy tartották, hogy azok az ő alattvalóik. Az volt a felfogásuk, hogy a szökött szolgákat vissza kell szerezni, hiszen a birodalom elve volt, hogy akit egyszer meghódítottak, annak nincs más esélye, csak a feltétlen engedelmesség. És ha egyetlen esetben is hagyják, hogy egy ilyen lázadó csapat kiszabaduljon, az menthetetlenül a birodalom felbomlását eredményezi. Ebből a szempontból érthető, hogy Magyarország volt a célpont.