2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két hete ért véget a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar anyaországi missziós körútja, amely mindig jótékonysági célt szolgál.

Július 9-15. között tizenegyedik alkalommal vett részt balatoni Csillagösvény missziós körúton a Magyar Örökség díjas, szovátai székhelyű Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar. Az utazás és szolgálat célja adományt gyűjteni egy nemes célra. Idén a kórusban éneklő, hátrányos helyzetű diákok továbbtanulására fordítják a bevételt.

A történet 2013-ban kezdődött, amikor szóba került a Marianum Ház felépítése Szovátán. Akkor egy magyarországi férfi felajánlotta, hogy ő egy Balaton körüli missziós körút megszervezésével tudna segíteni ebben, az ötlethez Böjte Csaba atya is csatlakozott, hogy ő elkísérné az éneklő kórust és prédikálna. Az első években a Marianum Ház építésére fordították az „összeénekelt” pénzt, később beteg gyerekeken segítettek, több esetben falusi diákok családját támogatták azzal, hogy lakásukban fürdőszobát létesítettek – mondta el a sajtónak Nagy M. Vera, a kórust létrehozó és működtető iskolanővérek egyike.

Az idei körút kilenc helyszínt foglalt magába, az 50 sóvidéki és nyárádmenti gyereket és fiatalt számláló kórus énekelt szabadtéri és templomi alkalmakon, kegyhelyen, bazilikában ezer ember előtt is, míg Csaba testvér a békéért imádkozott. Mindenhol nagy lelkesedéssel fogadta őket a közönség, több helyen visszatérő vendégek voltak, és mindenhol lelkesen adtak elő a harminc kórusművet tartalmazó repertoárból. Délelőttönként próbáltak, utána az aznapi helyszínre utaztak, ahol délután énekszolgálatot végeztek. Első nap Várpalotán, majd sorban Balatonszentgyörgyön, Keszthelyen, Balatonfüreden, a Koloska-völgyi kegyhelyen (itt minden évben énekelnek), Balatonalmádiban (itt is többször léptek fel), Siófokon fogadták őket, Balatonfűzfőn minden évben szabadtéri misén énekelnek a romtemplomnál, míg utolsó napon Zircen, a ciszterci kolostorban, a zárómisén – számolt be a kórusvezető nővér. A sok próba és fellépés mellett a programba azért belefért sok balatoni fürdés, sétahajókázás Tihanyba, levendulaház megtekintése és kézműveskedés is. Szép élmény volt az idei körút is, amely bizonyítja az összefogás és nagylelkűség erejét – vonták le a következtetést a szervezők.


Idén kilenc helyen énekeltek
    Fotó: Halász Gábor/balatoni Csillagösvény missziós körút




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató