Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A kölcsönös tiszteletről, toleranciáról, s mindazokról az „európai” értékekről árulkodik, amelyekről immár több mint 20 éve CSAK beszélünk. Legalábbis itt, Marosvásárhelyen, ahol a rendszerváltás óta visszatérő téma a kétnyelvűség alkalmazása a közigazgatásban. Emlékezzünk vissza, hány helységnévtáblát kellett lecserélni, míg végül valakik megunták bemázolni a magyar városnevet. Aztán hosszas – tanácsi és sajtó-, meg egyéb – csatározás után meg kellett elégedjünk például a „strada Gheorghe Doja utca” jellegű utcanévtáblákkal. Hogy a Călăraşilor, Vár sétány és egyéb botrányos névadó eseteket ne említsem. A Bernády György iskolanévre most nem térek ki, mert azzal civil szervezetek, politikai pártok, szülők, tanfelügyelők, hatóságok, tehát sokan foglalkoznak.
Tudom, hogy egy településen az a fontos, hogy járhatók legyenek az utak, a járdák, működjön a közvilágítás, jól közlekedjenek az autóbuszok, legyen fűtés és meleg víz, s keressünk annyit, hogy tudjuk fizetni számláinkat, de nekem – az utóbbi népszámlálás óta romániai magyar kisebbségiként bejegyzett –, marosvásárhelyi születésű állampolgárnak a négybetűs mozi felirat is jelentős lenne. Nem a (kisebbségi) törvény betartásáért, hanem azért, mert úgy érzem, azok, akiket megválasztottam, s ezáltal azzal bíztam meg, hogy a közpénzzel gazdálkodjanak, nem figyelnek rám kellőképpen, nem méltatnak annyira, hogy anyanyelvemen kiírják az adófizető hozzájárulásommal is felújított filmszínházra, hogy MOZI, netán Művész mozi… Ez nem csupán jóérzés, a másság tisztelete lenne, amit nem kell és nem szabad a kényszer, tervezői mulasztás indoklással kimagyarázni. Ahogyan azt sem, hogy az ünnepélyes megnyitón a polgármester szokásos üdvözlő mondatán kívül egy árva szó sem hangzott el magyarul.
Láttam több olyan filmet, amely arról szólt, hogy a „világ legdemokratikusabb” országában, az Amerikai Egyesült Államokban a színes bőrűeknek hosszú ideig nem volt szabad egy buszon utazniuk a fehérekkel, nem léphettek be ugyanabba az étterembe stb. Aztán a polgárjogi mozgalmak jobb belátásra bírták a többségieket. Javasolom, hogy mindenekelőtt ilyen filmeket vetítsenek azoknak, akik „elfelejtették” ezt a négy betűt kitenni. S a „fehérek” próbáljanak meg „feketének” lenni, legalább a vetítés sötétjében. Hátha végül megvilágosodnak…