2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Moszkvába látogat a szíriai külügyminiszter

  • 2014-01-13 16:35:02

  • MTI

Még a jövő heti svájci békekonferencia előtt Moszkvába látogat a szíriai külügyminiszter – jelentette be hétfőn a közel-keleti állam oroszországi nagykövete.

Még a jövő heti svájci békekonferencia előtt Moszkvába látogat a szíriai külügyminiszter – jelentette be hétfőn a közel-keleti állam oroszországi nagykövete.

A misszióvezető nem közölte az időpontot. A szíriai válság politikai rendezését célzó nemzetközi tanácskozás nyitónapja a tervek szerint január 22.

Szintén hétfőn az orosz sajtó az IRNA iráni hírügynökség jelentésére hivatkozva közölte, hogy csütörtökön az orosz fővárosba érkezik az iráni külügyminiszter. Irán moszkvai külképviseletén annyit árultak el az Interfax orosz hírügynökségnek, hogy Mohamad Dzsavad Zarif Moszkvába készül, és tárgyalni szeretne Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Az IRNA azt jelentette, hogy az iráni diplomácia vezetője Vlagyimir Putyin orosz államfővel is találkozna. Az orosz elnök a múlt csütörtökön telefonon beszélt Haszan Róháni iráni elnökkel. A két államfő a szíriai békekonferencia előkészítését és az iráni atomprogrammal kapcsolatos megállapodások végrehajtását vitatta meg.

Szergej Lavrov Párizsban éppen hétfőn arról beszélt, hogy „a szíriai válság nem kevésbé fontos kérdés, mint az iráni atomprogram”. Az orosz diplomácia vezetőjének szavai szerint nyilvánvaló, hogy a szíriai válságra valódi befolyással rendelkező két országnak, Iránnak és Szaúd-Arábiának is részt kell vennie a politikai rendezést célzó nemzetközi konferencián. Lavrov John Kerry amerikai külügyminiszterrel és Lahdar Brahimivel, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottjával tárgyalt a francia fővárosban.

Lavrov már vasárnap Párizsban tartózkodott, de akkori egyeztetéseiről az orosz külügyminisztérium is csak szűkszavú közleményt adott ki hétfőn. Az orosz diplomácia vezetője eszerint arról próbálta meggyőzni a mérsékelt ellenzéket összefogó Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) vezetőjét, hogy a szervezet vegyen részt a Moszkva és Washington kezdeményezésére összehívott békekonferencián.

A moszkvai tájékoztatás szerint Szergej Lavrov a szíriai erők párbeszédét és az SZNK, valamint a szíriai ellenzék előzetes feltételek nélküli részvételét sürgette a Genf-2-nek nevezett tanácskozáson.

A Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap közlése szerint Ahmad el-Dzsarba, az SZNK múlt héten újraválasztott elnöke arra törekszik, hogy a nemzetközi tanácskozást elhalasszák egy, az ő szempontjukból sokkal kedvezőbb időszakra, mivel mostani megrendezése „ajándék” lenne Bassár el-Aszad szíriai elnöknek. A lap arra is visszautalt, hogy a szíriai ellenzék képviselői e hét csütörtökre halasztották a döntést arról, hogy részt vegyenek-e a svájci Montreux-ben tervezett konferencián.

A Kommerszant című orosz napilap emlékeztetett arra, hogy Bassár el-Aszad ellenfeleinek részvételét a svájci értekezleten az Egyesült Államoknak kellett volna elérnie. A washingtoni külügyminisztérium név nélkül nyilatkozó illetékese azt hangoztatta, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a szíriai ellenzék képviselői ott legyenek Montreux-ben. „Ha kell, magunkhoz bilincselve visszük őket oda” – mondta az illetékes.

A Szíria barátai nevű, főleg nyugati és arab államokat tömörítő szövetséghez tartozó 11 ország külügyminisztereinek nem sikerült vasárnap világos választ kapniuk a mérsékelt ellenzék képviselőitől arra, hogy az SZNK tagjai jelen lesznek-e a békekonferencián.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató