Morzsák a hátsó ülésről

Ha Itália, akkor Szerb Antal, akkor olasz szerenitás, akkor Dante (már az új fordításban). Akkor Callas és Carreras, Botticelli és Bocelli, Loren és Lollobrigida, akkor szicíliai maffiózók, finom helyi borok, színes pasták, spaghetti bologneze, zaftos pizzák, zaftos-dallamos csevegés, elegancia – így édes-vegyesen. S még mi minden, ki minden! Vulkánok, pusztító földrengések is. Ha észak, akkor Dolomitok és Garda-tó, zord sziklák és zöld vizek, kacskaringós hajtűkanyarok. Kis falvak kecsesen nyújtózó templomtornyai, tóparti ciprusok zöldje, patinás városok íze, hangulata...

Nagymotorral utazni másféle élmény, mint mondjuk stoppal vagy sétahajóval. Az ember leánya egy idő után megszereti a sebességet, a szelet, az elsuhanó illatokat, az esőt, a robogást. A nyersebben, élesebben megtapasztalható haladást. Megtanul bedőlni, és felveszi a ritmust. Persze, bíznia kell a Férfiban. No meg az őrzőangyalában. Azt hiszem, valamiféle ősbizalom ez, hogy jó lesz minden, elkerül a baj. (Bár reggel, ha tudom, hogy motorra ülünk, biztos, ami biztos, nem a foszlásnak indult bugyimat választom. Egy nő holtában is adjon ám magára!)

A motorosok a világ minden részén üdvözlik egymást. Szép gesztus! A hasonszőrűek szolidaritása, a kockázatvállalásé, a szabadság-bőrünkön-zubogása kivételezettsége? Nem tudom. De Olaszországban alig győztük az üdvözlégyet! Rengeteg a járgány! Hát igen, az olasz temperamentum! S az idevágó olasz mondás: Meglio vivere un giorno di leone, che cento anni di pecora*. Igaz, nem szellemi értelemben. Mert igenis, a széles gumis motorosok az úttest királyának érezhetik magukat, ahogyan 200-zal elburrognak, maguk mögött hagyva mindent és mindenkit.

A városnézés így motorral kissé macerásabb vállalkozás. A tűző napon a védőcuccokban olvadozva parkolót találni, ledobni sisakot, derék- meg térdvédőket s a többi átizzadt göncöt, legalább cipőt cserélni, ha már több eleganciára nem futja, lekötni, amit lehet, a maradékot cipelni magaddal. Scuzi, carabinieri, a GPS bedirigált a Piazza delle Erbére, ahol már csak gyalogosok, legfennebb biciklisek fordulnak elő. No meg töméntelen turista. Szóval, mire felocsúdunk, ott vagyunk a közepében. Mellbe vág a látvány, Verona gyönyörűsége! Még így, a tér közepére beengedett bazárral is. Bárhova nézel, színes-ódon házak, zsalugáterek, zöldellő falak meg teraszok, lépcsők, szobrok, templomok, tornyok meg szökőkutak. Megrendülten őgyelgünk a kis utcákon… Képtelenség betelni vele! Az Aréna mögött hatalmas díszletek darabjai. Találgatjuk, mi lehet. Hiszen operafesztivál van! Ma este a Carment játsszák Zeffirelli rendezésében! De jó lenne megnézni! A Bra téren birkózó gladiátoróriások. Egy pizzázóban verekedő-veszekedő helybéliek. Ilyet nem láttam még, ahogy a pult fölött püföli egymást vendég és kiszolgáló. Na végre egy kis olasz dibattito! Grazie!

Este dzsesszkoncert a téren. Pezsgő kortárs muzsikát várunk, ehelyett puccba vágott, nyakkendős band a szokásos standereket húzza, ráadásul laposan, unottan. Hiába, a kommersz mindenütt jelen.

Közben meg keressük az olasz szerenitást. De hát a kempingben a turisták között nem találjuk! A vizeken, az utakon, a levegőben viszont igen. Mint színes szitakötők, ott szörföznek a tavakon, ott bicikliznek a hegyek közti meredek passok lejtőin, ott repülnek a magasban ejtőernyőikkel, hétvégeken ott gyülekeznek, beszélgetnek, sütkéreznek a vízpartokon, este tűzijáték-parádéznak csak úgy, a saját gyönyörűségükre. Idős házaspárok hetekre kiköltöznek a takaros kempingekbe, természetközelbe. A kis vendéglőkben, a teraszokon népes családok többgenerációs örömvacsizás közben kártyáznak, iszogatnak, felszabadultan élik elvitathatatlan dolcevitájukat. Hát igen, tanulhatnánk tőlük…

Itália után nehéz visszazökkenni a hétköznapokba. Minduntalan visszacseng Celentano régi slágere, ahogyan a veronai Aréna telt házas közönsége teli torokkal énekli: „Questa e la storia de uno di noi”. Bizony, bizony, jó lenne egy kis olasz életörömöt csempészni bedarálós mindennapjainkba, de legalábbis valamiféle középutat találni király és barom között. Ha lehet, valamivel közelebb a királyhoz.

*Jobb élni az oroszlán egy napját, mint a barom száz esztendejét.

Horváth Ildikó