Mókuskerék

A politikusok negyedszázada kampányról kampányra tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérnek, amiről a hivatali eskü letétele után teljesen megfeledkeznek. Vagy, ha nem is felejtik el – elvégre a következő kampányban is ugyanazt kell majd mondaniuk – nem csinálnak lelkiismereti kérdést abból, hogy ígéreteiket nem tartják be.

Mondhatná bárki, hogy a téma lerágott csont, de aki az adótörvénykönyv körül zajló vitát figyelte, láthatta, hogy az egyszerű emberek életminőségét javító lépések legnagyobb ellenzői éppen azok, akikbe a legnagyobb bizalmukat helyezték. Például az államelnök, aki mindenféle logikus, szakszerű, pontos indoklás nélkül küldte vissza a parlamentnek az adókódot. Azok a liberális politikusok pedig, aki annak idején „bőszen” harcoltak a hozzáadott értékadó 19%-ra csökkentéséért, most farizeus módon azon sopánkodnak, hogy nincsenek meg azok a pénzügyi források, amelyek megengedik a kormány által javasolt 20 százalékos héacsökkentést. 

Persze a kormánypárt sem szimpatikusabb, mint az ellenzék. Egyformán ellenszenvesek, mindegyiküket a saját egyéni vagy csoportérdekeik vezérlik. Kiábrándító és felháborító nézni a héa körüli vitát. Mintha süketek párbeszédét figyelnénk: botrány tör ki a politikum berkeiben, mihelyt az összlakosságot érintő adókönnyítésekről van szó. Ám amikor bizonyos kiváltságos kategóriák fizetésemeléséről, akkor minden a legnagyobb rendben van. Tényleg, mit is akar(na) a nép? Miért lenne neki sürgős a minimálbér növelése, a kisnyugdíjak emelése? Eddig miből élt? Ha eddig kibírta, ezután is kibírja! Teljesen mindegy, hogy mi a szakmája, a végzettsége, mennyi a ledolgozott munkaideje. Ha nem parlamenti képviselő vagy szenátor, ha nem magas rangú állami közméltóság, várjon a sorára.

Ebben az országban a tisztességes munkából élő embereknek egyetlen joguk, nem is joguk, kötelességük az adóikból eltartani a kiváltságosokat, szó nélkül elnézni, végrehajtani, fizetni, és persze, minden választás alkalmával engedelmesen elmenni, és szavazni. Arra, aki szebben hazudik, vagy arra, akire „jobb híján” adja le a voksát. Mert negyedszázad tapasztalata szerint mindegy, kit „választunk”, mindig ugyanazok a képmutatók, az egyszerű embereket semmibe vevő személyek kerülnek a bársonyszékekbe. 

 Ez így megy évről évre, választási ciklusról választási ciklusra, kampányról kampányra. A mókuskerékből szabadulni nem lehet.