2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Módosítják a szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsokról szóló törvényt

  • 2014-05-13 16:02:10

A szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztásáról szóló törvénymódosítást követően az országos kisebbségi önkormányzatok hatáskörei kerülnek a belgrádi parlament napirendjére.

A szerbiai kisebbségi nemzeti tanácsok megválasztásáról szóló törvénymódosítást követően az országos kisebbségi önkormányzatok hatáskörei kerülnek a belgrádi parlament napirendjére – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője kedden Belgrádban. Erre azért van szükség, mert januárban alkotmányellenesnek nyilvánították az említett törvény néhány pontját. A politikus emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság három évig tartó eljárást követően a nemzeti tanácsokról szóló törvény két törvényszakaszát teljes egészében, további nyolc szakaszát pedig részben hatályon kívül helyezte. Pásztor Bálint az MTI-nek megismételte azt az álláspontját, miszerint megengedhetetlen, hogy a bírói testület megnyirbálta a törvényt. Hozzátette azonban: a bírák kimondták azt is, hogy számos hatáskör visszaállítható, ha a kérdéses pontokat átfogalmazzák.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató