2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bár nem könnyű teljesíteni, sokan hiszik valóságosnak azt a szabályt, miszerint nem szükséges karanténba vonulnia annak a magyar állampolgárnak, aki a Magyarországra történő belépést megelőző öt napon belül, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett SARS-CoV-2-teszt eredményét tartalmazó – magyar vagy angol nyelvű –, az egészségügyi szabályoknak megfelelő okirattal igazolja, hogy a vizsgálat időpontjában a vírus nem volt kimutató a szervezetében. 

Ennek ellenére nem egy olyan kettős (magyar és román) állampolgárságú szellemi munkát végző személyre várt barátságtalan fogadtatás, akinek július végén munkavégzés érdekében néhány napra Magyarországra kellett utazniuk, és a Bors–Biharkeresztes vagy a nagylaki határállomáson szerette volna átlépni a határt. Vegyük az első példát: a rövid idő miatt a kettős állampolgárságú, Kolozsváron élő kiutazónak nagy nehézségek árán sikerült időpontot szereznie valamelyik magánlaboratóriumnál, és elvégeztetni a két tesztet. A közel nyolcszáz lejes költség egy értelmiségi munkakörben dolgozó személy számára, aki a járvány idején meg sem kapta a teljes fizetését, igen nagy pénzügyi megterhelést jelentett. De vállalta, hogy a magyar munkaadónak tett ígéretét betartsa. A két negatív eredménnyel, Hargita megyei rendszámú gépkocsijával magabiztosan ért a Bors–Biharkeresztes közti határállomáshoz, ahol kellemetlen meglepetésben volt része. A határrendész először is belekötött abba, hogy miért van angolul a teszt eredménye, továbbá felvilágosította, hogy a két teszt csak annyit ér, hogy áthaladjon Magyarországon. Majd faggatni kezdte, hogy miért utazik oda, és ha dolgozni megy, hol van a munkaadótól az igazolás, és még egyéb kifogásokkal folytatódott a kötekedés. Miután az ellenséges és szabályszerűtlen fogadtatásban részesült utas félreállt, hogy ne tartsa fel a háta mögött szaporodó sort, és információt szeretett volna kérni valamelyik konzulátustól, a határrendész egy idő után odalépett hozzá, és kifaggatta, hogy mi célból megy Magyarországra, majd amikor megtudta, „jóindulattal” azt mondta, hogy hisz neki, és átengedte. Kollégái a nagylaki határállomáson ugyanígy jártak. 

A bosszantó történetek után felmerül kérdés, hogy a szabályokat betartva útnak indulhatunk-e, vagy ki vagyunk téve kötekedő határrendészek kénye-kedvének? Csak egyedi esetekről van-e szó, vagy másnak is hasonló tapasztalatok nyomán ment el a kedve, hogy egy elkezdett szellemi munkát befejezzen, beteg hozzátartozóhoz, szülés előtt álló gyermekéhez utazzon a magyar állampolgárságára büszke romániai illetőségű személy, aki vállalja a két teszttel kapcsolatos utánajárást, a költségeket, sokan a félelmet is, s ezek után nem érdemli meg, hogy megalázzák.