2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már hosszabb ideje, jóval a fesztivál előtt, nagy lelkesedéssel készült a szovátai Intermezzo kamarakórus a VII. Szovátai Tavaszi Kórusfesztiválra. 


Már hosszabb ideje, jóval a fesztivál előtt, nagy lelkesedéssel készült a szovátai Intermezzo kamarakórus a VII. Szovátai Tavaszi Kórusfesztiválra. Minden kórustagnak konkrét feladat jutott az esemény jó lebonyolítása érdekében. A vezető testületen kívül is mindenki kivette a részét az előkészületi munkálatokból. Így nem csoda, hogy jól szervezett és elképzelt, szakmailag is magas szintű rendezvény jöhetett létre egy tízezres kisvárosban. Az Intermezzo életében nagyon fontos az együvé tartozás érzése, amely akkor csúcsosodott ki, amikor a feldíszített koncert- és vendégfogadó teremben, a Kusztos Endre-kiállítás, valamint a hétéves kórusfesztivált bemutató fotók mellett egy pillanatra megálltak, és azt mondták, hogy most már jöhetnek a vendégek. 
 Nora Roberts szavait mindenki sajátjának érezte: „A zene minden népnek, minden kultúrának a szíve, mert az a szívből jön.” 
Az idén, ha rövid időre is, sikerült Szovátát a kóruséneklés fellegvárává varázsolni. A rendezvény legfontosabb eseménye a minősítés volt. Kis túlzással ezt kórustörténeti eseménynek is nevezhetjük, mert a VII. Szovátai Tavaszi Kórusfesztiválon hat énekkar vállalta a minősítést, amelyet nagy örömünkre a KÓTA részéről olyan neves szaktekintélyek vezettek le, mint dr. Kollár Éva, dr. Kutnyánszky Csaba, Saltzer Géza elnökségi tagok, akiknek ezúton is köszönetet szeretnénk mondani, mert jelenlétükkel hitelesítették és emelték a rendezvény színvonalát. Arra is nagyon büszkék vagyunk, hogy tudomásunk szerint a KÓTA képviselete történetében először vett részt a jelenlegi Magyarország határain kívül minősítő hangversenyen. A minősítő bizottság tagjai nemzetközi szinten is elismert szaktekintélyek. 
A fesztivál szombaton délelőtt 11 órakor kezdődött, a polgármesteri hivatal udvaráról lovas huszár és fúvószenekari kísérettel, a Domokos Kázmér Művelődési Ház irányába induló, több mint háromszázötven énekes felvonulásával. A szervezők mellett, nagy örömünkre a KÓTA képviselői is elfogadták a felkérést, hogy felvonuljanak az énekesekkel.
Fontos a kórusfesztivál a város elöljáróinak is, a rendezvény fővédnöke Péter Ferenc, Szováta város polgármestere.
Az idei rendezvényünk a találkozásokról szólt. Szerettünk volna arra a számunkra nagyon fontos kérdésre is választ kapni, hogy hol tartunk a kóruskultúra ápolásában, mit, hol, hogyan kell javítani munkánkban ahhoz, hogy mi is felzárkózhassunk az európai értékrendhez. Hál’istennek kaptunk is, hiszen mindenik együttes magas szintű minősítésben részesült (egy gála, két arany dicséret és három arany).
Fesztiválunknak egy másik kiemelkedő eseménye Csíky Boldizsár zeneszerző Két népdal című kórusművének az éneklése volt. Ősbemutató, hiszen a szerző erre az alkalomra írta e nagyszerű művet. Háromszázötven énekes közösen énekelte a híres galántai Kodály Zoltán daloskör karnagya, Józsa Mónika kitűnő vezényletével a szerző jelenlétében.
A minősített énekkarok nevük ábécésorrendjében léptek fel. Ezúton is gratulálunk minden dalostársunknak a szép eredményekhez: a székelyud-varhelyi Alla Breve vegyes kar (karnagyuk Kovács László) hangversenygála minősítést, a marosvásárhelyi Bernády György kamarakórus (karnagyuk Márton Zsolt Barna) arany minősítést dicsérettel, a kolozsvári Guttman Mihály pedagóguskórus (karnagyuk Bedő Ágnes) arany minősítést dicsérettel, a szovátai Intermezzo kamarakórus (karnagyuk Fülöp Judit) arany minősítést, a csíkszeredai Lux Aurunque kamarakórus (karnagyuk Ványolós András) arany minősítést, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós kamaraegyüttes (karnagyuk Kolcsár Árpád) arany minősítést kapott.
A fesztivál második részében azok a vendégkórusok szerepeltek, akik nem kértek minősítést. Meg kell jegyeznünk, hogy a minősítéstől függetlenül a koncert ezen része is magas színvonalú zenei élményekben gazdag és változatos volt.
Itt hallhattuk a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus vegyes kar tiszta intonációjú, öt művet különböző korszakokból megszólaltató, fegyelmezett és változatos műsorát, Jakab Árpád vezényletével.
 Ezután következett a szinte törzsvendégnek számító marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozata Szalman Lóránt egyetemi vegyes karának műsora. A szokásoshoz híven négy művet az egyetemi hallgatók vezényeltek, az ötödik, záró művet felkészítő tanáruk, Orosz-Pál József mutatta be.
A marosvásárhelyi Cantuale énekegyüttes Nyilas Szabolcs vezetésével hozta a tőle már megszokott magas színvonalú, művészi átélésben gazdag műsorát, a sokszínű előadást élvezettel hallgatta a közönség.
A hangverseny utolsó két énekkarának a szereplése jelentette a fénypontot. Ezek közül az első a Pécsváradi Női Kamarakórus, Kutnyánszky Csaba vezényletével. Magas szintű és változatos műsorukkal a női hangzásvilág megszámlálhatatlan mennyiségű hangszínével brillíroztak. 
A fesztivál utolsó előadója a felvidéki Galántáról érkezett Kodály Zoltán daloskör volt. Az 1956-ban alapított együttes 1982-től Józsa Mónika karnagy irányítása alatt működik. 
Szakmai szempontból ezután következett a legfontosabb része a fesztiválnak, a szakmai kiértékelő. Itt mindannyian rengeteget tanultunk, hiszen minden együttesről részletes elemzést hallhattunk. Azt latolgattam magamban, hogy mindezt sokkal több erdélyi karnagy, zenével foglalkozó szakember kellene hallja.
További sok sikert és álmaik megvalósulását kívánjuk a szervezőknek és támogatóiknak egyaránt, és kíváncsian várjuk a nyolcadikat.
Dr. Orosz-Pál József docens

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató