Mindörökké a székelyeké Gábor Áron ágyúja
Kelemen Hunor kulturális miniszter egyik legfontosabb célkitűzése volt az, hogy visszaszerezze a székelyek ereklyéjét. Kinevezése után szinte azonnal hazahozta az ágyút.
„Az ágyú nem hazaérkezett, hanem az ágyút hazahoztuk. A jó és a rossz idő, meg a betegség érkezik, és mi nem tudunk az útjába állni. Az ágyút hoznunk kellett, ez rajtunk múlott. Ez az ágyú magán viseli Gábor Áron, Turóczi Mózes és sok névtelen hős keze nyomát. Ez az ágyú magában hordja a hitet, a szabadságharcosok hitét. Ezt az ágyút nézve azt látjuk, amit Gábor Áron látott. Ezt az ágyút érintve azt érezhetjük, amit a székely szabadságharcosok éreztek. Ez az ágyú magában hordozza Gábor Áron üzenetét: győzzük le kishitűségünket, és tegyük a dolgunkat, végezzük a munkánkat” – ezekkel a szavakkal indította ünnepi beszédét Kelemen Hunor szövetségi elnök, kulturális miniszter 2010. március 15-én, Kézdivásárhelyen, amikor 40 év után Gábor Áron székely ágyúöntő egyetlen megtalált ágyúját Bukarestből hazahozták. Kelemen Hunor kulturális miniszter egyik legfontosabb célkitűzése volt az, hogy visszaszerezze a székelyek ereklyéjét. Kinevezése után szinte azonnal hazahozta az ágyút.
1849-ben, a szabadságharc bukása után a túlélők a földbe rejtették a fegyvereket – a földből, csatornaásáskor került elő 1906-ban az egyetlen megmaradt ágyú. Az ereklyeként őrzött fegyver 1923-ban a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba került, majd 1971-ben felsőbb utasításra Háromszékről Bukarestbe vitték, ahol az akkor létrehozott Román Nemzeti Történeti Múzeumban helyezték el.
2010 márciusában Kézdi-vásárhelyen, majd Sepsiszentgyörgyön, később pedig Baróton volt megtekinthető az egyetlen fennmaradt háromszéki ágyú, a kiállított történelmi ereklye mindenhol hatalmas tömegeket vonzott.
Bár az első tárgyalások során még arról volt szó, hogy az ágyú csupán négy hétig marad Háromszéken, Kelemen Hunor közbenjárásának köszönhetően nem került vissza Bukarestbe, hanem a Székely Nemzeti Múzeumban várta meg, hogy a jogi és adminisztrációs intézkedések lezáruljanak.
2011-ben a Kovászna Megyei Tanács kétszer tűzte napirendre Gábor Áron egyetlen megtalált ágyúcsövének ügyét, mert a 2010 márciusában hazahozott ereklyét csupán kölcsönadta az Országos Történelmi Múzeum, ennek vagyonkezelésében volt a jogilag állami tulajdont képező múzeumi tárgy. A végleges itthon tartás jogi úton való rendezésére cserét ajánlott fel a Székely Nemzeti Múzeum, melynek fenntartója, a megyei tanács kérte az ügy hivatalos lebonyolítását. A határozattervezet első alkalommal elbukott, mert nem volt meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados többség, a második alkalommal viszont nem szavazott senki a határozat elfogadása ellen. Többszöri egyeztetés után a múzeumok megállapodtak a cserében. A Székely Nemzeti Múzeum a szemerjai aranyleletből származó 61 római aranydénárt, 12, az erősdi kultúrához tartozó tárgyat és az ágyúcső mását ajánlotta fel Gábor Áron ágyújáért cserébe, ám a tranzakció csak azután jöhetett létre, miután elfogadták az erre vonatkozó kormányhatározatot.
Végül 2014. augusztus 19-én fogadta el a kormány azt a határozatot, amely kimondja: a székely történelmi ereklye véglegesen átkerül a háromszéki önkormányzat tulajdonába, ezzel az intézkedéssel pedig Gábor Áron ágyúja visszavonhatatlanul a Székelyföldé marad.
Kelemen Hunor a kormányhatározat elfogadását követően kijelentette: „jogos örökségünket szereztük vissza. A harc nem volt könnyű, és sokáig tartott, de a kitartó munka, a párbeszéd folyamatos fenntartása, az önkormányzattal való együttműködés meghozta a várt eredményt. Gróf Bethlen István miniszterelnök hitvallását idézve: mi mindig tudtuk azt, hogy mit lett volna kívánatos tenni, de mindig azt tettük, amit a lehetőség és a törvények megengedtek, mert ez az a gyakorlati politika, ami ma is célravezető”.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó bástyája Háromszék volt, amikor már mindenhol letették a fegyvert, itt továbbra is ellenálltak a császári seregeknek. Ennek az önvédelmi harcnak biztosított fegyvert a bodvaji vashámorban, majd a kézdivásárhelyi Turóczi-műhelyben öntött 93 ágyú, amelyet közadakozásból, illetve a székely templomok harangjaiból öntöttek. Gyerekek és asszonyok gyártottak lőport, gyutacsot hozzá, gyűjtötték a kiskanalakat, gyertyatartókat; ezekből készültek az ágyúk a berecki székely ezermester tervei alapján. Gábor Áron képezte ki a kézdivásárhelyi székely katonanevelde diákjait is tüzérekké; amikor először csaptak össze a császári seregekkel, és megnyerték a hídvégi csatát, az osztrákok azt hitték, ezek valahonnan francia segítséget kaphattak, hiszen olyan pontosan lőnek, mint a franciák. A bukást elkerülni nem lehetett, csak meghosszabbítani az odavezető utat; még 1849 júliusáig folytatták a harcot Háromszéken, ám a túlerő végül szétverte a seregeket. A túlélők a földbe rejtették a fegyvereket, csatornaásáskor innen került elő 1906-ban a 2010-ben Kézdivásárhelyre hazahozott ágyú. A 156 cm hosszú, 90 milliméteres kaliberű, mintegy 370 kilogramm súlyú, gyűrűkkel díszített ágyúcső hitelesítése az 1848-as veterán tüzérek által leírt sajátos gyártási technika alapján vált lehetővé. Megfelelő fúróberendezés hiányában ugyanis az ágyút kezdettől lyukasra öntötték, s az öntési eljárás jellegzetes nyomai megőrződtek a cső felületén.
