Mindennapi mérgeink

Alkohol, nikotin és gondolkodásmegvonás mint függőség

Erdélyi körúton járt a közelmúltban dr. Zacher Gábor toxikológus, sürgősségi orvos, az Eventikum szervezésében. A térség több városába is ellátogatott, ahol a közönség meghallgathatta Mindennapi mérgeink című előadását, amelyben az alkoholproblémákat, a nikotin- és kábítószer-függőséget tárgyalta, de a gondolkodás és a szabad véleménynyilvánítás kérdése is szóba került. Zacher Gábor nyitottsága és őszintesége, a marosvásárhelyi előadást követő interjúban is érződött, amikor külön válaszolt a Népújság kérdéseire.

– Kelet-Európa országaiban népbetegség az alkoholizmus, ez nem hit kérdése, hanem tény. De ki számít alkoholistának, alkoholbetegnek?

– Több árnyalata van ennek a kérdésnek, de véleményem szerint ez nem a mennyiségtől függ, hanem sokkal inkább attól, hogy mennyire képezi az életünk részét az alkoholfogyasztás. Ha az ember mindennap megveszi az egy üveg borát vagy három doboz sörét – amitől az esetek többségében nem lesz semmi baja – akkor már alkoholbetegnek számít. Ennyi alkohol elfogyasztásától nem lesz otthon veszekedés, verekedés, és az egészségét sem károsítja vele, ekkora fogyasztás mellett hosszan el lehet élni májcirrózis, besárgulás nélkül. De ezzel együtt is az illető alkoholista.

– Mennyire adja vagy adhatja tovább ezt a mintát a saját gyermekének?

– Ha apa megihatta, és semmi baja nem lett tőle, akkor én miért ne ihatnám meg? – ez az a kérdés, ami számos fiatal fejében megfordul. Abban, hogy egy alkoholistának a gyermekei is függők lesznek, részben a genetikának, részben a szociális mintának van szerepe, és utóbbi a fajsúlyosabb. Mondok egy másik példát: Romániában tapasztaltam, hogy a sebességkorlátozó táblák nem mindig jelentenek túl sokat, Marosvásárhely felé jövet a 30-as táblánál a mutató 70 fölött volt. Persze az embernek ott van a lábában sok ezer kilométer, és esetleg egy jó autó is alatta, de ez a szabályszegés hatással lehet a gyermekekre is. Tegyük fel, hogy egy édesapa mindennap elviszi iskolába a gyermekét, aki minden egyes nap azt látja, hogy az apja az 50-es tábla mellett 80-nal húz el. Telnek az évek, és a gyermek felnő, lesz jogosítványa. Arra fog gondolni, hogy ha apám mehetett itt 80-nal, akkor mehetek én is, ha neki szabad, akkor nekem is szabad. Csakhogy a gyermek mögött van 18 egyedül levezetett kilométer, és nem tudja úgy uralni az autót, egy kicsúszás pedig sokkal nagyobb gondot eredményezhet. Tagadhatatlan, hogy a hibát a gyermek követi el ilyenkor, viszont nem elhanyagolható, hogy van mögötte egy szociális minta, amit akár tudatosan, akár tudat alatt követ. Összességében tehát egy függőség megjelenésben a genetikának és a mintának is hatalmas szerepe van.

– Doktor úr, mit mutatnak a számok? Milyen valószínűséggel lesz egy gyermek alkoholbeteg, ha ezt a mintát látja a szüleitől?

– Vannak ezzel kapcsolatos statisztikák, amelyek azt mutatják, hogy ha mindkét szülőnek van alkoholproblémája, akkor a gyermeknek is 70%-os valószínűséggel lesz, viszont ha „csak” az egyik szülőnek vannak gondjai, akkor ez az arány 50%. Egyik arány sem kicsi, viszont azt igazolja, hogy nem lehet csak a genetikával takarózni, vagyis nem lehet azt mondani, hogy azért iszom, mert a felmenőim is ittak. Van benne ugyan igazság, de nem egy eleve elrendelésről szól. Az alkoholizmus nem daganatos megbetegedés. Hölgyeknél tapasztaljuk azt, hogy megelőzés céljából, ha a családban volt már mellrák, akkor elmennek műtétre, hiszen náluk a betegség kialakulása sokkal nagyobb. Ez az alkoholizmusnál nincs így, a genetika is jelentősen bele tud szólni a függőségek szempontjából az életünkbe – itt nemcsak az alkoholra kell gondolni –, de korántsem ez az egyetlen ok, nekünk mint egyénnek van ott a döntés a kezünkben: belemegyünk vagy ellenállunk?

– Térjünk át a dohánytermékekre, a nikotinra. Mennyire jellemző az, hogy a fiatalok elkezdenek dohányozni? A statisztikák azt mutatják, hogy a nikotin a heroinnál is nagyobb arányban képes első használat után függőséget kialakítani.

– Azzal, hogy valaki kipróbálja, semmi baj nincs, mert sokan vannak, akik kíváncsiak, de nem lesznek soha dohányosok. Az őszinteség jegyében be kell valljam, hogy én nikotinfüggő vagyok, nem cigarettázom – talán három szálat szívtam el életemben összesen –, viszont pipázom. Próbálom leépíteni, mert a példa így nem jó. Az elmúlt egy évtizedben számos újfajta nikotinfogyasztási technika jelent meg az életünkben: kezdetben ott volt a klasszikus elektromos cigaretta, aztán jött az IQOS, most pedig megjelentek az elf barok, manórudak – ki ahogyan ismeri. Utóbbiak relatív alacsony hőmérsékleten működnek, és ízesített párát juttatnak az ember szervezetébe. Ezeknek köszönhetően a cigarettaszívás visszaszorult, de nem csökkent a nikotinfogyasztók száma, mert nagyon sokan átálltak valamelyik új technikára. Mára ezek bizonyítottan kevésbé ártalmasak, mint a hagyományos cigaretta, viszont ezek is távol vannak a 0%-tól. A nulla azt jelenti, hogy az illető nem dohányzik, és nem is használ valamilyen alternatív eszközt.

– Az új eszközök sem veszélymentesek. Milyen hatásai lehetnek ezeknek?

– Az elektromos cigaretta esetében beszélhetünk az evali néven emlegetett tüdősérülésről. Az IQOS-ról még olyan sokat nem tudunk, az elf barokról pedig még annyit sem. Utóbbiak esetében van egy másik hatalmas gond: az, hogy ezek jók. Nem lesz tőle büdös az ember, kellemes az illatuk, jó az ízük. Nem akkor van a gond, amikor egy személy, aki harminc éve dohányzik, azt mondja, hogy mostantól ilyent fog szívni, hanem azokban az esetekben, amikor a 13-14 éves kamaszok próbálják ki, és gondolnak arra, hogy „ez nem rossz”. Ilyen tekintetben kellene olyan érvet kitalálni, ami nem a tiltásról szól, hiszen minél inkább tiltunk valamit, annál inkább megerősödik a feketepiac, és az érdeklődés is megnő. Ezért sem egészséges az, hogy Magyarországon a teljes tiltás van érvényben. Ha elmondhatom a véleményemet: emögött valamilyen lobbitevékenység állhat, mert a nagy dohánytermék-forgalmazók nem rendelkeznek ilyen eszközzel, ha ez legálissá válna Magyarországon is, akkor egészen biztosan a klasszikus cigaretta utáni kereslet elkezdene csökkenni, ami anyagi kiesést jelentene ezen vállalatok számára. Ami még ezek mellett az eszközök mellett szól – szemben a hagyományos cigarettával – az az, hogy nem lehet őket ledobni az utcán a földre, vagy az autó ablakán kipattintani. Továbbá ezek másik végpontját is meg lehetne szervezni, hiszen ezek elektronikai hulladéknak számítanak, így, ha gyűjtőpontokon vagy benzinkutakon is le lehetne adni őket, ez kevesebb környezetszennyezést és kevesebb ártalmat jelentene.

– Minden fogyasztás tekintetében ott vannak a keretrendszerek, amelyekbe bele kellene férni. Mennyire sikerül ezt betartani? Gondolom, Önnek is voltak „keretsértései”...

– Persze, hogy voltak, nem is tagadom. Ha azt mondom, hogy voltak olyan középiskolás kirándulások, ahol nem tartottuk be a keretet, akkor még finoman fogalmazok. De a sértés nem indítja el egyértelműen az embert a függőség irányába. Ha ott van benne, hogy „állj, most csináltam egy hülyeséget”, akkor onnantól lehet, hogy sokkal jobban odafigyel arra, hogy ez esetlegesen ne ismétlődjön meg. De ezzel együtt nem lehet azt meghatározni, hogy hány keretrendszersértés kell ahhoz, hogy több ne legyen. Nagyon sok függ attól, hogy mikor találkozik a fiatal a keretrendszer fogalmával.

– Gondolom, hogy a digitális eszközök terén is kell, kellene legyen egy ilyen keret...

– Abszolút. Az már egy nagyon durva keretrendszersértés, ha egy kétéves gyermek kezébe odaadjuk a telefont, hogy hagyjon minket békén, miközben mi mással foglalkozunk. Lehet, hogy sok dolgom van, de ezeket akkor kellene elővenni, miután a gyermek már lefeküdt, akár a saját alvásidőnk rovására is. Ameddig a gyermek ébren van, addig inkább közösen töltsünk el tartalmas időt. Ha kiskorban nem szokjuk meg a keretrendszert, akkor felnőttkorban sokkal nehezebb lesz ezt kialakítani. Ezért egy alkoholbetegnek nem lehet azt mondani, hogy vacsora után nyugodtan igyon meg egy pohár bort vagy egy sört, mert nem fog tudni megálljt mondani. Az ő esetükben a keretrendszer egy pont: a nulla! Ezt van, aki be tudja tartani, de sajnos a többség nem, továbbá hatalmas a visszaesési ráta egy relatív sikeres kezelés után is.

– Zacher doktor úr, milyen mérgező hatások érnek minket mind lelki, mind egészségi szempontból, és hogyan lehet ezek ellen védekezni?

– A klasszikus kémiai szereket mindenki ismeri. Ezeket valamelyest tudjuk kerülni, nem kötelező dohányozni, nem kötelező kábítószert használni, ha alkoholt fogyasztunk, és betartunk bizonyos szabályokat, akkor ezzel sincs semmi gond. A kemikáliákat relatív könnyű félretenni. Az egyéb dolgokat sokkal nehezebb, mint például a politikát. Látjuk, olvassuk, felháborodunk rajta, nem a valóság hangzik el, és még hosszan lehetne sorolni. Ezt nem lehet kiiktatni az életünkből, mert minket, embereket érdekelnek a történések. A politikánál maradva ne maradjunk meg a monogámiánál, hanem nyissunk a világ felé. Magyarországon azzal szoktam példálózni, hogy ne csak azt olvassuk el, amit az Origo ír, hanem nyugodtan olvassunk Telexet és HVG-t is, valamint nézzünk külföldi sajtóorgánumokat, BBC-t Fox Newst stb. Csak akkor fogunk reális képet kapni, ha több szempontot is megvizsgálunk. Napjainkban, én legalábbis úgy érzékelem, arrafele tartunk, hogy az M1-et kell nézni, Kossuth rádiót kell hallgatni, és hinni kell az óriásplakátnak és a Megafonnak. Ha egy állampolgár ezt teszi, akkor úgy fogja megítélni, hogy minden rendben van, miközben nincs. Körül kell nézni a világban, és ezzel saját magunkat is meg tudjuk védeni. Egy másik tényező, hogy tudni kell elengedni dolgokat. Például, ha valaki elénk vág autóval, és mi fékezésre kényszerülünk, de nem lett baleset, már akkor is rögtön elkezdünk mérgelődni, káromkodni. Mi értelme ennek? El kell tudni engedni bizonyos dolgokat, ehhez pedig önfegyelemre is szükség van, viszont megóvjuk magunkat egy csomó idegeskedéstől.