2019. október 18., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megvárlak az iskola előtt. Ez a mondat rendszerint a szülő vagy nagyszülő, esetleg nagyobb testvér szájából hangzik el, rendszerint reggel. Ez egy konkrét, viszonylag könnyen beváltható ígéret. Nem a csillagos eget űrhajóval vagy a sajtból van a holddal ámítjuk, nem politikai választási ígéretekkel terítjük le, kábítjuk el kiskorú szeretteinket, hanem egy hétköznapi, egyszerű és könnyen átlátható jövőképet, azonnali életpályamodellt kínálunk fel számára. Elfogadása, megértése sem ütközik kommunikációs akadályokba, csupán annyit kell tennünk, hogy ha török, ha szakad, ha esik, ha macerás, meg kell lépnünk.

A választási és az iskola előtti megvárás közötti ígéret összehasonlításából kivehető különbség a csillogás mértéke mellett a beválthatóságban rejlik. Mindkettő nagy és tulajdonképpen ünnepélyes, mindkettőt áhítatos közönség előtt tesszük. Az egyik egy-két főt jelent, a másik a háromfős alkalmi hallgatóságtól a milliós mozgósított tömegekig terjed és hangzik el. Az iskola előtti várakozás és a találkozás örömteli, aggodalmas, szokványos, józan, viharos, rutinszerű, várva várt, átbeszélgetős, rendszerint nincs jelen a sajtó, nem emlékeztet rá hét ellenzéki tévé és kilencszáz (városnyi/országnyi) szemrehányó polgár.

Az iskola elérhető távolságban van. A közelben. Könnyed séta után minden nehézség nélkül megpillanthatjuk a lombok között, ütött-kopott, jól ismert, vagy szeptemberre kitatarozott állapotban. Ha maradiak vagyunk, és nem kenyerünk a kaland, akkor könnyen megeshet, hogy mi magunk is oda jártunk, ott koptattuk a tudomány üveghegyét azonképpen, miként a mesebeli madár teszi csőrével ezredévenként ama bizonyos üvegheggyel, melyen túl a kurta farkú kismalac és a nagy disznóság kezdődik. Túr-retur. Ha azonban az iskola nincs elérhető távolságra gyalogszerrel, ilyenkor menet közben a munka világa felé tesszük le a gyereket egy ideiglenes, tiltott vagy tényleges parkolóban, kicsapja a gyerek az ajtót, visszaszól, mi ráadjuk a kabátját és kétmillió jó tanácsot, amit magunk sem hallgattunk meg annak idején. (Iskolabusz jóságos sofőr bácsival csak a családi filmekben.)

Ezzel szemben a választás nyomán a parlamentbe, városi önkormányzatba, elnöki bársonyfotelbe, nemzetközi tanácskozó és színes borsót falra hányó szervezetbe bekerülni vágyó ígéretprogramja csak részben vagy egyáltalán nem váltható be. Ráaadásul a naiv lelkeket örömmel és bódulattal tölti el. A kevésbe hiszékenyeket mutatott eksztázissal – ezért vannak megfizetve, ők rendszerint a kampánystáb – , az elvakult párthíveket vigyorral és dagadó mellel vagy egyéb szervvel. A publikumot, a választópolgárt, az alanyt, a nagyközönséget, az utca emberét/asszonyát és az utcán életvitelszerűen élők egy részét lelkesedéssel, reménnyel, jóérzéssel, a karosszékben kényelmes hátradőlési ingerrel tölti el. A többieket, a lakosság nagyobbik hányadát és a hánykolódókat, a rosszul alvókat, az örök nyugtalanokat, hivatásos vagy amatőr pesszimistákat, a reményt feladókat és atyai áldásban vagy isteni segítségben reménykedőket szkepszissel, legyintéssel, hitetlenséggel, „na mit mondtam” felkiáltásokkal jutalmazza.

Valljuk be, az iskola előtti várakozás minden várakozás közül a legkellemesebb. Rövid ideig tart, aminek az a titka, hogy ismerni kell az órarendet, a tanítót, a kicsengetés pontos idejét, az évszakot, a gyerek(ek) öltözési szokásait és sebességét, hatékonyságát, a lépések gyakoriságát és szaporaságát, a beszélgetések megszakíthatóságának valósághányadosát. Az összeveszéseket és kibéküléseket, a LOL babák, a visszapillantó tükörrel és szervomotorral ellátott dinófigurák átruházásának együtthatóit, értékvesztését és csereértékét, az alkupozíciókat, illetve az ebéd-vacsora kihűlésének valószínűségét.

Egyébiránt várakozhatunk lányokra, fiúkra, apánkra és anyánkra, aki maga is iskolai alkalmazott, vagy bent járt az igazgató bácsinál, mert valami nagyon rossz fát helyeztünk a lángok közé. A valószínűsíthető helyzetek száma ∞

Sokkal jobb, mintha a káderiskola, a javítóintézet, börtön és faiskola előtt várakoznánk. Ez utóbbiakból csak nagy időközönként engedik ki a növendékeket. 

Valljuk meg, sokkal-sokkal jobb, mintha bennünket várna az iskola előtt – rémálmainkban visszajáró – kajla kamasz, kültelki banda, ki megígérte, hogy megver, kicsinál, „eltöri a szánkat”, vagy az amerikai változatban az ismétlő fegyverrel a suli előtt ácsorgó eltanácsolt, bedrogozott bukott szamár, lelki sérült, agyament. Jobb, mintha a rendőrség, a rossz hír vagy az ördög (se) várna.

Tudd, hogy ma délben is várok rád.