Mindenütt, de nem mindenkinél

A Józsefvárosban születtem, idős szülők gyermekeként, nehéz sorsú polgári családban. Küzdelmes, de színes világot láttam magam körül, illúzió nélkül figyelhettem meg azt a belterjes, nyüzsgő világot, amelytől az elégedetlenséget kaptam: Isten nem szánhatott minket ilyen kisszerű életre, az emberrel a Teremtésnek magasabb célja van.

„Az ember neme néha árnyalja,
de nem meghatározza a tehetségét”

– Kedves Jókai Anna, Isten éltesse sokáig, s köszönöm, hogy elfogadta a születésnapi beszélgetés lehetőségét. Mindjárt kezdeném a gyermekkorral, amely kitörölhetetlen szelete életünknek. Egyik nagy írónk, Sütő Andrást mondta – vegyes lakosú szülőfalujára utalva –, hogy: „az EGÉSZTŐL kaptam útravalóul a gyermekkor élményvilágát, a negyedrésztől a küszködő nyelvet, e színes bóját a vizek hullámzásában”. Ön mit kapott Józsefvárostól, a második világháborús Budapesttől?

– A Józsefvárosban születtem, idős szülők gyermekeként, nehéz sorsú polgári családban. Küzdelmes, de színes világot láttam magam körül, illúzió nélkül figyelhettem meg azt a belterjes, nyüzsgő világot, amelytől az elégedetlenséget kaptam: Isten nem szánhatott minket ilyen kisszerű életre, az emberrel a Teremtésnek magasabb célja van.

– A Jókai név sokunkat nagy írónkra, Jókai Mórra emlékeztet, s akik nincsenek tisztában az Ön eredetével, máris leszármazási-vérségi kapcsolatra gondolnak. Kérem, mondjon néhány szót erről, hadd tisztázzuk a széles olvasóközönség előtt a kérdést.

– Jókai Mórral csak véletlen névazonosság köt össze, de mégis úgy érzem, sokat köszönhetek ennek a névnek: első olvasmányaim a „Jókai Mór összes” volt, könyvespolcunkról emeltem le a köteteket.

– Az otthoni gyermekévek után jöttek az iskolásévek, a háború. Ebből a világból mi maradt meg emlékezetében?

– Iskolaéveim javarészt a háborús időszakra estek, annak minden zaklatottságával együtt, majd a 45 utáni diktatórikus évekre. Mindig egy kissé „különcnek” számítottam, különösen túlságosan nyílt véleményeim miatt. Magamnak fogalmaztam meg borús gondolataimat.

– Mikor született meg első írása, miről szól, mi volt ama belső indíték, ami „világra hozta” az aranykehelybe csomagolt gyermeki lélek és a szépérzék első rezdüléseit?

– … Ezekből a gyermekkori versikékből 16 éves korom táján kifogytam, s 36 éves koromban lettem csak író. Az eltelt sok év nagyon hasznos volt: változatos munkakörökben kerestem a kenyerem, sok rosszat láttam, gyűlt az életanyag. Első regényem, a 4447 valósággal kirobbant belőlem.

– Írt prózát, verset, még milyen „műfajban” szerette volna kipróbálni tehetségét?

– Kényszerűségből voltam adminisztrátor, művészeti előadó, majd botcsinálta főkönyvelő, minden siker nélkül. 1956-ban vettek fel az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, 1961-től 1976-ig tanítottam. Korántsem elit iskolákban. Már hétkötetes író voltam, amikor a tanítást abbahagytam. Valamennyi műfajban működtem, de elsősorban novella- és regényírónak, esszéistának tartom magam, bár az Ima Magyarországért c. versem több százezer példányban vált a magyarok szívében kultuszverssé. Dombormű és kórusmű is készült belőle.

– Regényei több nyelven is megjelentek; kérem, nevezzen meg néhányat.

– Körülbelül 25 idegen nyelvű könyvem van, lengyel, német, szlovák, szlovén, orosz, román, cseh, ukrán nyelven, novellák francia, német, osztrák, angol, kínai antológiákban.

– A nő, ha kedves és vonzó, nemcsak az élet más területén, az irodalomban is egy csodálatos teremtmény, sokan olvassák, generációk nőnek fel egy-egy sikerregényén. A széles néptömeget érdekli, mit gondol, mit ír; hogyan látja azt, amit férfiszemmel teljesen másként ítélnek meg? Úgy gondolja, amit megírt, azt férfiember másként adta volna az olvasók kezébe?

– Nem hiszem, hogy az igazán értékes irodalmat más szemmel nézi a férfi és a nő; illetve az ember neme néha árnyalja, de nem meghatározza a tehetségét. Nem tartozom a „nőíró” kategóriába, a férfi és női princípiumot egyformán ismerni vélem.(Egyik leghíresebb regényem, a Napok egy férfi születéstől halálig tartó tudatregényeként jelenik meg.)

– Kérem, mondjon néhány „műhelytitkot”: mikor ír, hajnalban-e vagy délután, szokott-e sétálni írás előtt vagy utána, sikeres napokon hány oldal kerül a számítógép képernyőjére? Fenntartja-e, hogy napjainkban már aligha lehet mellőzni az irodalom és számítógép kapcsolatát?

– Dolgozni délelőtt szoktam – nincs számítógépem. Kézzel írok, és elektromos írógéppel másolom le. Nekem az ún. „ihlet” így működik: toll és papír. A családom most akar meglepni laptoppal, nyomtatóval… Majd eljátszadozom vele.

– Többször járt Erdélyben s a Kárpát-medence magyarlakta vidékein. Milyen volt a fogadtatás a kis magyar közösségekben?

– Nemcsak Erdélyben, de minden elszakított országrészben is gyakori vendég vagyok – mindig igyekszem élő szeretetet, reményt vinni, és a kapott szeretettel sokáig töltekezem.

– Nem panaszkodhatunk, van néhány irodalmi Nobel-díjasunk; Ön szerint kinek kellett volna még megkapnia ezt a magas kitüntetést, még mielőtt rálép a túlvilág szépséges mezejére?

– Nobel-díj? Én Weöres Sándorra szavaztam volna.

– Kik erdélyi szellemtestvérei, akikkel kapcsolatot tart(ott), és ezt ma is ápolja?

– Sütő Andrással sokat beszélgettünk, ő a Szegény Sudár Anna naplóregényemet – az egyetlen anyaországi, Erdélyben játszódó regényt – nagy becsben tartotta. Kányádi Sándorral gyakran szerepelünk együtt – de szinte valamennyi pályatársamról tudok, s igyekszem törekvéseiket követni.

– Fontosabb díjak, elismerések…

– Sok elismeréssel halmoztak el – a rendszerváltás után. Az állami kitüntetések és a regionális díjak egyformán kedvesek a szívemnek. A teljesség igénye nélkül: József Attila-díj, lengyel Pax-díj, Kossuth-díj, a Köztársasági Elnöki Érdemérem, a Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Magyar Művészetért-díj, Magyar Örökség-díj, Arany János-nagydíj, Árpád fejedelem-díj, Árpád-pajzs, Kölcsey-díj, több 56-os kitüntetés, Cet-díj, Tiszatáj-díj, Prima Primissima közönségdíj, Stephanus-díj, a magyar kultúra lovagja, díszpolgárságok: VII. ker., VIII. ker., XIX. ker. és Budapest, valamint Berekfürdő. A legfrissebb: a Magyar Érdemrend nagykeresztje (2012).

– Mi van a fiókban, mit szeretne kiadni a közeljövőben?

– Egy memoárt tervezek – nagyon őszintét, és mindenre kiterjedőt.

– Akárcsak Németh László, íróként is „megmaradt” tanárnak, s tanárként is írónak. Mi a véleménye, hol lehetne, illetve kellene javítani a magyar oktatási rendszeren?

– A magyar oktatásnak elsősorban kiemelkedő tanáregyéniségekre van szüksége, a felelősséggel együtt járó „szeretetpedagógiára”.

– Péntek János, az erdélyi magyar nyelvoktatás egyik legnagyobb élő alakja mondta 2007-ben, a pusztakamarási Sütő-megemlékezésen: „Amikor Sütő András született, már érzékelni lehetett a törést a magyar nyelv korábbi felfelé ívelő lendületében”. Mit gondol, találkozunk-e ma is hasonló „nyelvi töréssel”, közel 100 évvel később? Gondolok a szórványra, de a tömbmagyar közösségekre is…

– Bizony ez a páratlanul szép és árnyalt magyar nyelv mindenütt, de nem mindenkinél töredezik. Közös gondunk, hogy ne használjunk panelkifejezéseket, ne keverjük idegen nyelvvel. Mert a nyelv a gondolkodást közvetíti: ha a gondolkodásunk elsilányul, a nyelvben is megmutatkozik. Ha a harangnak kitépik a nyelvét, nem harang többé. A nyelvevesztett nemzet is elvész.

Kérjük Isten segítségét megmaradásunkra, a minőségi életre, de tegyük hozzá, amit saját erőnkből is megtehetünk!