2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A migránsok több millió eurót költenek naponta Szerbiában

  • 2015-08-11 16:47:38

  • MTI

Naponta több millió eurót költenek el Szerbiában a közel-keleti és afrikai migránsok, a pénz nagy része azonban a szürke- és feketegazdaságba kerül – nyilatkozta kedden Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ igazgatója a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).

Naponta több millió eurót költenek el Szerbiában a közel-keleti és afrikai migránsok, a pénz nagy része azonban a szürke- és feketegazdaságba kerül – nyilatkozta kedden Rados Djurovic, a menedékkérők védelmével foglalkozó központ igazgatója a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS).
Kifejtette, hogy egy-egy bevándorlónak naponta 25-50 euróba kerül a szerbiai tartózkodás. Szerbiában a hivatalos becslések szerint mintegy 70 ezer migráns tartózkodik. Rados Djurovic számításai szerint a migránsok összesen naponta 6 millió eurót költenek az országban, ez viszont azt jelenti, hogy a hivatalos adatoknál jóval több bevándorló tartózkodik az országban.
Szerinte a migránsok jegyzékbe vétele nagyon fontos lenne, mert azzal némileg felügyelni lehetne a helyzetet. Hozzátette, hogy nincs szükség pánikkeltésre és téves információk terjesztésére. Kijelentette: ezzel arra a hírre utalt, miszerint több százezer migráns befogadására alkalmas központot építenénk Dél-Szerbiában.
Ilyen befogadóközpont építéséről eddig nem volt szó – jelentette ki az igazgató.
Rados Djurovic ezzel megerősítette Aleksandar Vulin szociális ügyi miniszter hétfői kijelentését, miszerint tévesek Momir Stojanovicnak, a szerbiai parlament védelmi és biztonsági bizottsága elnökének információ arról, hogy hamarosan egy 400 ezer menedékkérő befogadására alkalmas központ jöhet létre Szerbiában. Stojanovic hétfőn olyan feltételezéseket közölt, amelyek szerint az Európai Unió valahol a Balkánon létrehozna egy menekültközpontot, és nagy az esélye annak, hogy az Szerbiában legyen.
Az illetékes miniszter leszögezte, „Szerbia nem épít menekültközpontot sem 4 ezer, sem 400 ezer migráns számára”. Hozzáfűzte, hogy senki nem kérte egy ilyen központ létrehozását az országtól, és ha kérte volna, Belgrád akkor sem egyezett volna ebbe bele. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint a bevándorlókat nem lehet erőszakkal az országban tartani, nem azért jöttek Szerbiába, hogy ott maradjanak, hanem tovább akarnak vonulni.
A macedón-szerb határt naponta több mint ezren lépik át, a közel-keleti és afrikai bevándorlók úti célja Nyugat-Európa.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató