2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

MIÉRT-akadémiát tartottak Püspökfürdőn

  • 2015-12-07 16:35:06

Az elmúlt hét végén tizennegyedik alkalommal szervezte meg a MIÉRT-akadémiát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és tagszervezete, a Bihar megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács (BTIET). 

Az elmúlt hét végén tizennegyedik alkalommal szervezte meg a MIÉRT-akadémiát a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és tagszervezete, a Bihar megyei Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács (BTIET). A december 4-6. közötti szakmai programra ezúttal is a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn, a Perla Szállóban került sor. A helyszín, mint az Akadémia részvevői már jól tudják, nemcsak a találkozásoknak, a képzéseknek ideális helyszíne, hanem az aktív kikapcsolódásnak is. A MIÉRT-akadémia minden évben egy adott témára összpontosít, idén a tematika az egyetem elvégzése utáni munkavállalás volt. Az előadók ennek körbejárásával igyekeztek hasznos útmutatást adni a mintegy másfélszáz részvevőnek.
A megnyitóünnepséget pénteken délután tartották meg, melyen jelen volt és beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Debreczeni Sándor, a MIÉRT Akadémia főszervezője, a BTIET elnöke.
A megnyitó után Kelemen Hunor Tiszta lappal a politikában – Népszerűség és közösségépítés a magyar fiatalok közéleti munkájában címmel tartott előadást. A szövetségi elnök arra ösztönözte a hallgatóságot, hogy vállaljon részt a helyi közélet alakításában, és lehetőségeihez mérten mindenki igyekezzen a közösségépítés célját szolgálni. Ugyancsak pénteken Gulyás Tibor, a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke azt járta körül, hogy mit ér a diploma, és hogy az anyaországi fiatalok körében milyen tendenciák érvényesülnek az egyetem alatti és utáni munkavállalás terén.
Szombaton két részben tartották meg az előadásokat. A délelőtti szekcióban Veres Valér egyetemi docens, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora arról beszélt, hogy jellemző módon milyen körből érkeznek hozzájuk a hallgatók, de legfőképp az a fontos, hogy az egyetem elvégzése után merre halad tovább a fiatalság. Ugyancsak fontos tudni azt is, hogy a hallgatók milyen szempontok alapján választanak szakot és melyek a munkavállalási terveik. Antal Lóránt, Biró Rozália szenátor és Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke motiválták a fiatalokat, hogy valósítsák meg álmaikat, merjenek vállalkozni és itthon boldogulni. Székely Tünde, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanársegédje az intézményt mutatta be, különös hangsúlyt fektetve ennek kolozsvári és csíkszeredai karaira. Előadásában kiemelten foglalkozott azzal, hogy a Sapientiára beiratkozó diákok milyen környezetből és földrajzi régióból érkeznek. Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere a bihari megyeszékhely iparának bővítéséről, illetve az ezt megelőző lépésekről beszélt, miközben részletesen bemutatta az Eurbusiness Ipari Parkot, amelyben a rendelkezésre álló területek nyolcvan százalékát már kiadták vagy értékesítették, de mint elhangzott, a maradék húsz százalékra is várhatóan még az idén megkötik a befektetőkkel a szerződéseket, így megtelik az első nagyváradi, modern ipari park mintegy 120 hektáros területe.
A szombati nap második szekcióján, délután Lánczi Péter a budapesti Mathias Corvinus Collegium tevékenységét és az intézet által nyújtott lehetőségekről beszélt, míg Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) alelnöke és Kapy András, a nemrég nemzetközileg is elismert és kitüntetett nagyváradi Axosuits cég tulajdonosa az ötletek megvalósításáról beszéltek Hogyan lesz egy ötletből sikertörténet? című előadásukban.
Szombaton este diákszövetségek kerekasztal-beszélgetésével ért véget a program. Az Országos Magyar Diákszövetség, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség, a Temesvári Magyar Diákszövetség és a Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége képviselői a hallgatók lehetőségeiről, a cserediákprogramok tapasztalatairól osztották meg álláspontjukat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató